Lipcsei az U21-esek élén, a ’94-esektől elköszönnek

20140322-nyirbator-lipcseiA labdarúgó NB I-ben bronzérmes FTC U21-es csapatának vezetőedzője a klub korábbi játékosa, Lipcsei Péter lesz, míg a második csapat 1994 után született játékosai távozhatnak a Fraditól.

A Ferencváros nem indít második csapatot a BLSZ első osztályában, a tartalék együttes eddigi vezetőedzője, Lipcsei Péter ezentúl az U21-es gárda vezetőedzője lesz.

„Az U21-es kiemelt bajnokságban indulunk, Dragiéktól (Dragóner Attiláéktól) kaptunk egy névsort 1995-ös, 1996-os születésű játékosokról. A vezetők azt mondták, hogy az 1994-eseket ne játszassuk, mert ha eddig nem tudtak a felnőttcsapat közelébe jutni, akkor ezután sem fognak – mondta Lipcsei a fradi.hu-nak. – A vezetők kérése szerint nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy saját nevelésű játékosokat neveljünk ki, akik fel tudnak menni az első csapat keretéhez.”

A Fradi kettes csapatának keretében a transfermarkt.de adatai szerint tizenkét olyan játékos is van, aki 1994-es születésű, vagy idősebb, így ők valószínűleg távoznak a klubtól.

„A legfontosabb a rend, fegyelem, alázat – nekem ez a mottóm. Mindenkinek oda kell tennie magát ahhoz, hogy az első csapat keretéhez kerüljön. Annyi változás van, hogy ezek a srácok a volt NB III-as csapat öltözőjében, az NB I-esekkel egy folyosón lesznek. Ez is egy motiváció nekik, nap mint nap látják őket, és tudják, hogy öt méterrel arrébb oda lehet kerülni az első csapat öltözőjéhez. Minden héten beszélünk Thomas Doll-lal, aki elmondja, hogy mik azok az edzésmódszerek, amelyekkel a játékosokat fejleszteni kell.”

(nso.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
Következik: 10.03.18:55 EL csoportkör FTC-Ludogorec (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST