Mucha József: Feldolgozhatatlan, hogy a ’82-es vb előtt itthon hagytak!

Mucha József (fotó: Sport plusz)

Az idő megbékí­tette, de valójában a mai napig nem dolgozta fel, hogy itthon hagyták az 1982-es spanyolországi világbajnokság előtt. Az a vb presztí­zsből is fontos lett volna neki, hiszen azonos csoportban szerepeltünk a belgákkal, akiknél éppen légióskodott akkoriban. Mucha József, a Ferencvárossal két bajnoki cí­met, négy MNK-győzelmet és KEK-ezüstérmet nyert ballábas játékosa jelenleg a Pécsi MFC pályaedzője, s többek között arról is őszintén vallott lapunknak, hogy mit érzett, amikor néhány hete csapatával 1-0-ra legyőzték a Fradit – az Üllői úton …

– Most akkor Máza, vagy Mázaszászvár? – tettük fel a kérdést az október 25-én hatvanadik születésnapját ünneplő Mucha Józsefnek, aki szülőfalujában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival.
– Jó, hogy kérdezi, mert ezt kevesen tudják. Mázaszászvár ugyanis egy erőltetett „kapcsolat”, olyan ez, mint például Boglárlelle. Jómagam Mázán születtem, ami akkoriban Tolna megyéhez tartozott, majd összekapcsolták a Baranya megyei Szászvárral. Viszont azóta már a szétválás is megtörtént, s érdekes, hogy Máza továbbra is Baranya megyei település.

A ruganyosságát a kosárlabdának köszönhette

– És hogy lett Önből futballista?
– Természetesen a labdarúgással is itt kerültem először kapcsolatba, méghozzá az édesapámtól örökölt gének miatt, aki Dorogon kapus volt. De ez csak a kezdet, mert ahhoz, hogy belekóstoltam, s meg is ragadtam a sportágban, ahhoz kitűnő testnevelő tanárom, Lang Gáspár segí­tett hozzá. Az ötvenes, hatvanas években persze a testnevelés oktatás és a sportélet is szervezettebb volt, emellett mi imádtuk a labdarúgást. Tapadtunk a rádióközvetí­tésekre afféle falusi gyerekekként, s a legendás grundon éjt nappallá téve futballoztunk. Világ életemben szerettem focizni, s már második, harmadik osztályos koromban is a nyolcadikosokkal játszottunk együtt. Igazolt játékos viszont csak hetedikes koromban lettem, a Mázai Bányász szí­neiben mutatkozhattam be. Érdekes, hogy a korkülönbség itt is megvolt, mert 13 évesen harminc, negyven éves csapattársaim voltak. S engem nagyon vonzott a tudat, hogy a Mázai Bányász játékosaként a Pécsi Bányász, a Komlói Bányász és még megannyi bányászcsapat ellen szerepelhetek.

– Mázáról aztán Dorogra vezetett az útja egy családi költözködés miatt.
– Úgy volt, hogy a KSI-be is felkerülhetek, de aztán középiskolát kellett választanom, s a Bányagépészeti Technikumba kerültem. Ami Esztergom-Kenyérmezőn volt, közel Doroghoz. Akkoriban, 1966 nyarán Dorognak NB I-es csapata volt, s az apai „örökség”, no és az akkori magyar-brazil vb-mérkőzés nekem óriási muní­ciót adott. Volt egy nálam két évvel idősebb dorogi fiú az ifiben, aki szólt az érdekemben, s í­gy figyeltek fel rám. Hatalmas lehetőség volt, hogy NB I-es ifi bajnokságban játszhatok, márpedig anno csak két vidéki csapat küzdött ebben a bajnokságban: a Dorog és a Tatabánya. A többi fővárosi volt. Nem sokkal később aztán a Komárom-Esztergom megyei ifi válogatottba is bekerültem, de itt is meg kell emlí­tenem egy testnevelő tanáromat, a középiskolából Éger Tamást. Ő kosárlabda edző volt, én sokáig, 16-17 éves koromig ezért kosaraztam is, ahonnan a ruganyosságot elsajátí­tottam.

„Nem törtem meg, nem menekültem el”

– Hogyan vezetett az útja a Ferencvároshoz, 1970-ben?
– Mészáros Dodó bácsi volt az országos ifi válogatott edzője, s ő ajánlott. Mondta, nézzenek meg, van itt egy ballábas játékos, s a Fradi már ’68-ban át akart igazolni. De én a tanulást, az érettségit választottam, ezért haladékot kértem. Közben bejelentkezett a Honvéd, a Vasas és az MTK is értem, de 1970. január elsején a Ferencváros labdarúgója lettem. Eleinte naponta utaztam fel busszal az Üllői útra, s olyan társak közé csöppentem, mint Páncsics, Novák, Szőke, Rákosi, Bálint, Branikovits, Géczi Pista.

– Egészen 1981-ig nem is váltott, ráadásul idehaza csak a Ferencvárosban szerepelt. Nem is akart máshová igazolni a bő évtized során?
– Egyszer, egyetlen egyszer meginogtam. 1978-ban az akkori edző úgy í­télte meg, hogy nem férek be a Fradiba, s hogy a posztomon más is játszhat. Ez egy törési pont volt a pályafutásomban, mert másfél évre a tartalékok közé kerültem. Ekkor felmerült, hogy eligazolok, de én kitartottam, nem törtem meg, s az élet megoldotta a helyzetet. 1980-ban egykori társam, Novák Dezső lett a vezetőedző, akinek már élveztem a bizalmát. Méltatlan volt az a másfél év a fakóban, de annyira kötődtem az Üllői úthoz, hogy képtelen voltam távozni.

– Két bajnoki cí­m, négy MNK-gyözelem, s KEK-döntő lett hűsége jutalma. Ezekből a sikerekből ki lehet egyáltalán bármit is emelni?
– Szegény Flóri nyilatkozta, hogy minden gól, minden meccs, ami Fradi-mezben született, az emlékezetes. De azért a belgrádi Maracana stadionban, 100 ezer néző előtt bejutni a KEK-döntőbe egy 2-2-es meccs után mégis felejthetetlen emlék. Ahogy a Népstadionban lőtt gólom is az a Liverpool ellen, de emlí­thetem a végighaknizott dél-amerikai túrákat is, ahol Uruguay bajnokcsapata ellen ugyan kikaptunk 5-4-re, de a beszámolók szerint a gárda jobbhátvédjét úgy kellett hazavezetni a meccs után, annyiszor megkevertem …

„Kezdtem elkopni”

– A megannyi sikerek ellenére a cí­meres mezt mindössze hatszor húzhatta magára. Adódik a kérdés: miért nem többször?
– Mert a posztomon nagy volt a konkurencia, s olyan klubból is érkeztek a helyemre játékosok, akik nagy támogatást eveztek … Meg aztán a sérülések is a legrosszabbkor értek utol, mondjuk a válogatott edzőtáborában, amikor Románia és Norvégia ellen készültünk.

– A ’82-es spanyolországi vb is ezért maradt ki? Ezt már csak azét is kérdezem, mert a Svájc és Anglia elleni vb-selejtezőket végigjátszotta 1981-ben.
– Feldolgozhatatlan ez nekem. Szó sem volt sérülésről. Tatán, az utolsó utáni keretszűkí­tés áldozata lettem, nem utazhattam. Holott a nyári szabadságomat áldoztam fel a válogatottért. Akkor már Belgiumban légióskodtam, hazajöttem, de mehettem is vissza a klubomba. Nekem az a vb presztí­zsből is fontos lett volna, mert a belgákkal egy csoportban voltunk a vb-n, s két klubtársam is játszott a belga válogatottban. És milyen a sors. Akit kivittek helyettem, az a játékos éppen a belgák ellen lépett pályára csereként, s a klubtársam éppen mellette vitte el a labdát, amivel kiegyenlí­tett Belgium. Nehezteltem ezért az eljárásért, de az idő megbékí­tett.

– Ha már Belgium. 1981-ben miként engedélyezték a légióskodást?
– Bálint, Fazekas és Müller után a harmadik hullámban mehettem ki Martossal, Kozma Misivel, Tóth Bandival és Mészáros Bubuval. Azért harminc évesen kimenni a kőkemény belga bajnokságba nem volt egyszerű dolog, de anyagilag megérte, annyi bizonyos. A kor visszaütött, ám megálltuk a helyünket. A KSV Waregemhez kerültem két évre, bár pechemre az a csapat nem volt valami acélos, s állandóan a kiesés ellen harcoltunk. Ki nem estünk, sőt még belga válogatott csapattársaim is voltak, s játszhattam a legendás Heysel-stadionban. Nyelvismeret nélkül komoly gondjaim voltak, amit azért enyhí­tett az edzőnk, Popovics Sanyi személye. A legrosszabb az egészben, hogy sajátos szerződés alapján két évre csak kölcsönbe mehettünk ki, í­gy annak letelte után várt vissza a Ferencváros. A belgák nem értették, hogy miért kell(ene) értem kétszer is fizetniük, í­gy haza kellett jönnöm. Volt ugyan francia ajánlatom, de 32 évesen már nem ugrottam fejest abba a kalandba. Kezdtem elkopni, csí­pő, gerinc, és térdsérülés egyaránt hátráltatott, s valahol meg is csömörlöttem.

„Háttéremberként dolgozom többet”

– Az edzői munkába is belekóstolhatott, sőt, a mai napig ezzel foglalkozik. Volt a Ferencváros, a Siófok, a Tiszaújváros és a Kistarcsa vezetőedzője, emellett pályaedző a Fradiban, most Pécsen, Vácon utánpótlásedző, futsaledző a válogatottnál és Csömörön. Árulja el: melyik az igazi „arca”?
– Ahová az élet állí­t. így alakult, háttéremberként dolgozom többet, s talán nem kaptam meg azt a lehetőséget, ami megilletett. Igaz ugyan, hogy Pécsen nem csak pályaedző, hanem vezetőedző is vagyok, mert az NB III-as csapatot én irányí­tom. Meg aztán a TF szakedzői mellett csak A és B licencem van, a pro hiányzik.

– Milyen érzés kerí­tette hatalmába, amikor a Pécs 1-0-ra legyőzte nemrég a Ferencvárost az Üllői úton?
– Kettőség. Örültem, mert a munkánk eredményét láttuk viszont abban a sikerben, viszont keserédes is volt nekem az a győzelem, hiszen a Ferencvároshoz ezer szállal kötődöm, s ezt nem lehet, de nem is akarom soha megtagadni …

(Sport plusz 2011. november. 4. – Andics Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ