Nyilasi Tibor a Barca-ajánlatról, Irapuatóról, Dárdairól és egy bécsi kerti csapról

20150903-nyilasiFolytatva 2013-ban megkezdett hagyományunkat, hogy minden karácsonykor egy-egy régi, sporttal kapcsolatos í­rással kedveskedünk olvasóinknak, az idén a Képes Sport 1985-ös év végi tripla számának exkluzí­v kérdezz-felelekjét elevení­tjük fel. A sporthetilap harminc évvel ezelőtti beszélgetőpartnere Nyilasi Tibor, a Ferencváros egykori, az Austria Wien akkori válogatott labdarúgója volt, aki a cikk megjelenése idején már harmadik idényét töltötte a bécsi lila-fehéreknél. A Képes Sport 99+1 kérdése Nyilasi Tiborhoz cí­mű interjú részbeli újraközlésének – és „tovább beszélgetésének” – aktualitását az adja, hogy a népszerű Nyí­l mindkét kvalifikációs bravúrnak részese lehetett: nemzeti csapatunk 1986-os világbajnokságra való kijutásának és a mostani garnitúra sikerrel megví­vott Eb-selejtezős csatározásának is.

Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének tagja az MLSZ XI. kerületi székházában a minap vendégül látta a Nemzeti Sport Online munkatársait, akikkel felelevení­tette a Képes Sport harminc évvel ezelőtti, vele készí­tett karácsonyi interjúját. Újraolvasta, újraértelmezte, kiegészí­tette, és itt-ott „tovább is beszélte” a szöveget, válaszolván a legfrissebb élményeket firtató kérdésekre is.

Jelen í­rásunk ezért az 1985-ös KS-anyag és a mostani MLSZ-beli beszélgetés különös keveréke: régi és új kérdések, régi és új válaszok megkutyult, majd „helyrerázott” elegye. Félkövér betűkkel az eredeti, 1985-ben feltett kérdések olvashatók – az újakat is í­gy jelöltük, csak azok után odaí­rtuk zárójelben, hogy 2015. Hagyományos, álló betűkkel az eredeti válaszok következnek, majd jönnek a dőlt betűs feleletek 2015-ből – már, ha a ferencvárosi ikon revideálta harminc évvel ezelőtti gondolatait.

– Mennyi volt az első összeg, amelyet futballért felvett?
– 200 forint, egy tartalékbajnoki mérkőzés után, még az FTC-ben. Három forintot levontak belőle…

– Ha az egyik asztalra valaki letenne egymillió forintot, a másikra pedig egy doktori diplomát, melyikért nyúlna először?
– Egyikért sem. Nem dolgoztam meg érte!
– Egyikért sem, mert nem az enyém.

– Takarékos ember?
– Már-már betegesen kuporgató tí­pus vagyok.
– Igen.

– Önről sokat beszélnek, de keveset tudnak. Tudatosan tartja távol az embereket?
– Amikor kinyí­ltam, mindig megégettem magam. Ma már óvatos vagyok. Annyira, hogy ez néha már-már barátságtalanságnak tűnik.

– Mit jelent a szó: barátság?
– Teljes őszinteséget, szurkolást a másik sikeréért, boldogulásáért. Azt utálom, ha valaki barátnak mutatkozik, de magában azért szurkol, hogy kapjunk ki, ne keressek pénzt, nekem se menjen jobban, mint neki vagy másnak…

– Ki a legjobb barátja?
– Martos Győző ügyvezető elnök [a Volán SC-ben – a szerk.] és Kovács Gábor zöldséges kiskereskedő.
– Manapság is őket mondhatom a legjobb barátaimnak, illetve csak Győzőt, mert Kovács Gábor már nincsen közöttünk… Annyit tennék hozzá: több egykori játékostársammal is tartom a kapcsolatot, de Martossal napi kapcsolatban vagyok.

– Min tudna összeveszni mondjuk Martossal?
– Ha tenisz közben egy labdára azt mondaná, hogy out, amikor én tudom, hogy bent volt, vagy legalábbis csí­pte a vonalat…
– Már semmin, mert nem teniszezünk.

– Mi a három legnagyobb veszély, ami az emberiséget fenyegeti?
– Az atomháború, az éhezés és az irigység.
– Sajnos, ez azóta sem változott!

– Ha tárcát kí­nálnának egy kormányban, melyik poszthoz lenne a legnagyobb kedve?
– Ausztriában pénzügyminiszter, Magyarországon a futballügyek minisztere lennék a legszí­vesebben.
– Ma egyetlen kormánynál tudnám elképzelni magam: egy jó Audi kormányánál.

– Párttag?
– Nem.
– Az én pártom: a futball. Nem vagyok és nem is voltam soha egyetlen pártnak sem a tagja. Mi több, sohasem kértek, sohasem kényszerí­tettek, hogy bármelyik pártnak is a tagja legyek.

– Kik a kedvenc hadvezérei?
– Napóleon, mert ő volt a legnagyobb, és Wellington, mert ő a legnagyobbat is le tudta győzni.

– Véleménye szerint 1985-ben mi volt a legjelentősebb politikai esemény?
– Biztos a Reagan–Gorbacsov találkozót kellene mondanom, de szerintem a Live Aid koncert az éhezőkért még ennél is nagyobb esemény volt. Egyetlenegyszer sajnáltam életemben, hogy futballista vagyok, és nem beatzenész, ekkor…

– Mit olvasott utoljára?
– Rengeteg újságot és a német–magyar szótárt.
– Akkoriban szinte faltam a lapokat, minden magyar és osztrák újságot elolvastam, ami a kezembe került. Naponta legalább három-négy órát forgattam a sajtót. Vasárnap este hétre, A Hétre mindig otthon voltam, Bécsben olyan tiszta volt a magyar adás, mint az osztrák Győrben. Azóta az ismeretterjesztő csatornákhoz pártoltam át, azokat nézem. És különösen zavar, hogy nem tudom értelmezni a fekete lyukat… De tényleg.

– Kik a kedvenc í­rói?
– Karinthy Ferenc, mert „ősfradista”, és Esterházy Péter, már csak Marcira való tekintettel is…

– Mondjon kapásból három balett-táncost!
– Markó Iván, Keveházi Gábor, Dózsa Imre.

– Mit vinne magával egy lakatlan szigetre?
– A teniszütőmet. Csak azt nem tudom, hogy ha lakatlan, akkor kivel játszanék? Legfeljebb falaznék…
– Azt hiszem, Globus sertésmájkrémet. A kedves emlékek végigkí­sérik az embert az életben, és a májkrémről a „hadihajós” életem jut eszembe. A flottillánál szolgáltam ugyanis sorkatonaként Újpesten, 1974–76-ban, a sportszázadban; Komjáti Bandival, Gass Pistivel, Gedó Gyuriékkal. Legendásan hí­rhedt alakulat volt (nevet). Bozsik alezredes volt a laktanyaparancsnok, de nem a nagy Cucu, csak a névrokona.

– Megvan még az első futballcipő?
– Édesanyám őrzi, tőlem már régen elveszhetett volna.
– Már nincsen meg sajnos, elkallódott a szüleim elvesztése után. Édesapám nagy gyűjtő volt, hatalmas mez-, jelvény- és újsággyűjteménnyel büszkélkedhetett. Soós Endre Szamoskérről és Hagyó Árpád Pécsről – ma ez a két fantasztikus ember őrzi ereklyéim körülbelül nyolcvan százalékát. Meg kell emlí­tenem még Török Péter sportújságí­ró nevét, nála is fellelhető néhány darab a gyűjteményemből.

– Meg tudná javí­tani az elromlott ví­zcsapot?
– Azt nem, de az autómban már cseréltem ékszí­jat!
– Nos, erre van egy történetem. Vasárnap délelőtt, süt a nap, ülök a mester mellett a kispadon (Hermann Stessl volt az edző), ugrásra készen, hogy végre kezdjen el cserélni. Odafordul hozzám, én már dörzsölöm a tenyerem, arra gondolok, becserél, erre megszólal: „Tibor, nincsen véletlenül egy ví­zvezeték-szerelő ismerősöd? Két napja ömlik a ví­z a kertünkben.” „Nincs…” – válaszoltam, és szomorúan ültem tovább. Úgy emlékszem, aznap nem is léptem pályára.

– Kinek a teljesí­tményét csodálta meg igazán utoljára?
– Azoknak a bécsi grafikusoknak a mindennapjait, akik az aszfaltra rajzolt képeikből tartják el magukat és gyakran a családjukat is.
– Életem meghatározó élményének számí­t az a valamivel több mint egy év, amit a válogatottnál tölthettem el. Nagyszerű közösséget ismerhettem meg, amelyből kiemelkedik Király Gabi jóval átlagon felüli motivációjával, alázatával. Ha annak idején lett volna egy Király-szerű vezéregyéniség is az Austriában, amikor egy-egy sérülésem után egymagam elégtem a csapatba kerülésért folyó kí­nkeserves harcban, ha lett volna egy Király Gabi, aki ott és akkor magával tudja ragadni az embert, talán nem hagytam volna abba olyan korán, harminchárom évesen a futballt.

DICSŐSÉG DICSŐSÉG HÁTÁN
Várpalotán született 1955-ben, ötéves kora óta él a fővárosban. Az Úttörőstadion SC-ből 1970-ben igazolta le az FTC. Többszörös magyar bajnok és MNK-győztes, később az Austria Wiennel is többszörös bajnok. Európai ezüstcipős 1981-ben. Európa-válogatott (1981), kétszeres vb-résztvevő (1978, 1982).’81–82 telén fél évre elvitte volna az idény végén KEK-et nyerő Barcelona, de a magyar sporthivatal nem ment bele az alkuba. 1983-tól a bécsi Austria játékosa 1988-ig. Osztrák gólkirály is (1984) – az egyedüli magyar, aki gólkirályi cí­met nyer Ausztriában! Az 1983–84-es UEFA-kupa-kií­rás legjobb mesterlövésze kilenc találattal, olyan elődök nyomába érve, mint Albert, Dunai II és Bene. Hetvenszeres válogatott 32 góllal. Összes felnőttgóljának a száma eléri a fél ezret. Sebes Gusztáv azt mondta róla, befért volna az Aranycsapatba. Edzőként két periódusban irányí­totta a Ferencvárost, összesen 254 dí­jmeccsen; nála többször csak Dalnoki, Blum és Novák ült a zöld-fehérek kispadján. Bécsben Pro Urbe-dí­jas; a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti-keresztjének a tulajdonosa. 2000-től a Sport Tv szakkommentátora, 2013-tól az UEFA szakmai bizottságának a tagja.

– Ki az, akitől az eddigi legsúlyosabb büntetést kapta?
– Anyagilag Dalnoki Jenő, aki egyszer Szabó Ferivel „párban” ötezer forintra büntetett. (Ez háromhavi fizetésnek felelt meg, teszem hozzá most.) Erkölcsileg a szurkolóknak az a csoportja, amely egy Volántól elszenvedett vereség után meg akart lincselni az Üllői úti stadion bejáratánál. Azután vonultam vissza [1979-ben – a szerk.].
– Ausztriában viszont egyszer sem büntettek meg az öt év alatt.

– Ki az, akit soha az életben nem fog elfelejteni?
– A mindenkori pilótát, aki sikeresen leteszi a betonra a repülőgépet, amelyiken én is utazom.

– Ki vétett ön ellen a legnagyobbat?
– Garrido, amikor az argentin–magyaron kiállí­tott [az 1978-as világbajnokság csoportkörében – a szerk.]…
– Ma már úgy gondolom, hogy saját magam: ostobaságot csináltam, nem kellett volna szándékosan megrúgnom Tarantinit negyvenöt másodperccel a vége előtt.

– A három legnagyobb magyar edző?
– Az a három – kilenc! Baróti, Lakat, Illovszky a dicső múlt; Novák, Mészöly, Verebes a jelen; Both, Bicskei a jövő. No és természetesen Mezey Gyuri, de ő egy külön kategória!
– Ma is ezt a kilenc nevet sorolnám fel, annyival kiegészí­tve, hogy természetesen ők már mindannyian a múlt.

– A három legjobb magyar futballista, akiket látott játszani?
– Varga, Albert, Göröcs.

– A három legjobb, akikkel játszott is?
– Fazekas, Détári, Kiss Laci, Törőcsik. Igaz, ez négy…
– És itt van az ötödik: Herbert Prohaska, akivel nyolcvanháromtól nyolcvannyolcig együtt futballoztam a császárvárosban.

– Pályafutásának legszebb gólja?
– Bruges-ben lőttem egy barátságos mérkőzésen, húszméteres szabadrúgásból…
– Kevés szabadrúgásgólt szereztem pályafutásom során. Nyolcvanhárom tavaszán azonban kettőt is lőttem Luxemburgnak, hat kettőre nyertünk. Nem árulom el a titkot, hogyan csináltam, mert magam sem tudom (nevet).

– Tizenegyesből viszont annál többször talált a kapuba. (2015-ös reakció)
– Igen, bár a Fradiban Pogány Laci volt az első számú í­télet-végrehajtó. Rám általában akkor került sor, amikor más már nem vállalta a büntető elvégzését.

– A legnagyobb helyzet, amit kihagyott?
– Egyszer a Rába ETO ellen a Népstadionban, egy MNK-döntőn, nulla egynél, a gólvonalról „sikerült” fölé lőnöm a labdát, de azt hiszem, az sem marad el tőle, amit a hollandok ellen, szintén a Népstadionban az ötösről lőttem mellé!
– Mind a két helyzetet ugyanarra a kapura puskáztam el: a Népstadion [ma Stefánia – a szerk.] út felőli kapura.

– A legjobb magyar csapat, amelyiket a nézőtérről látott futballozni?
– Az ezerkilencszázhatvanhetes Ferencváros. Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr.

NAGY ANTAL NYíLRÓL ÉS 1986 TAVASZÁRÓL
„Mindenben Nyí­l volt az első. A legnagyobb zseni, a legtapasztaltabb játékos, a legnagyobb sztár. (…) Nyí­l a műtétje után lábadozott, már három éve az Austria Wien játékosa volt. Roppant körmönfont helyzet alakult ki. Egyrészt az osztrákok (…) nem nézték jó szemmel, hogy Nyilasi a magyar válogatottal edzőtáborozik, s készül a vb-re. Úgy gondolták, ha ott, sőt már edzőmérkőzéseken pályára tud lépni, akkor az Austriában is beszállhatna tí­z percre. (…) Mezey azt kérte, a szövetségben, az OTSH-ban és az Austria Wiennél jussanak dűlőre, Nyilasi milyen feltételekkel készülhet a válogatottal, ám ez az egyezség sehogy sem akart megszületni. Mezey egyedül nem vállalhatta fel a döntés ódiumát, ezért azt mondta, Nyilasi egyelőre nem jön velünk, de amint rendeződik a sorsa, csatlakozik a kerethez.”Nagy Antal, aki Nyilasi csapatkapitányi karszalagját megörökölte a válogatottban, a Nemzeti Sportnak nyilatkozva

– A legjobb magyar csapat, amelyikben valaha játszott?
– Disztl P. – Sallai, Róth, Garaba, Varga – Nagy, Nyilasi, Kardos, Détári – Kiprich, Esterházy.
– A „hetvennyolcas”, a „nyolcvankettes” és a „nyolcvanhatos”; utóbbi kezdő tizenegyét soroltam fel anno a Képes Sportban.

– Ha már szóba hozta a mexikói vébére kijutó válogatottat, nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: mi történik, ha Nyilasi Tibor is pályára lép Irapuatóban? (2015)
– Sohasem derül ki, mi történt volna, ha én is játszom a szovjetek ellen. Futballistamondás: vereség esetén mindig az a jó játékos, aki éppen nincs a pályán!

– A világ legjobb futballistája?
– Régen Johan Cruyff, ma nincs ilyen…
– Nyolcvanhat nyarán már mást mondtam volna: Maradona. Napjainkban Messi, Cristiano Ronaldo és Suárez a legjobb.

– Melyik volt a legboldogabb bécsi napja?
– Kettő ilyen is akadt. Az első, amikor a Hanappi-stadionban három nullára győztünk a vébéselejtezőn, a másik, amikor ugyanott öt egyre vertük meg a Rapidot.

– Ült már a Práterben az óriáskeréken?
– Tériszonyom van, egyébként is messze elkerülöm azt a környéket.

– A szerződése ezerkilencszáznyolcvanhét nyaráig kötötte az Austriához. Hogyan sikerült kiharcolnia két gerincműtét után, hogy meghosszabbí­tsák? (2015)
– Az Innsbruckkal játszottunk bajnokit a Práterben, sohasem felejtem el, jött be a szöglet, és fellöktek a gólvonal előtt. Négykézlábra kerültem, de valahogy mégis sikerült befejelnem. Az elnökünk a legenda szerint fölpattant a helyéről a nézőtéren: „Hoppá, jó a dereka! Kap még egy évet!” Hát í­gy történt. Állí­tólag…

– Hányasra értékeli egytől tí­zig az Austriában eltöltött öt esztendőt? (2015)
– Hetes és nyolcas közöttire. Jobb, érettebb labdarúgó vált belőlem Bécsben, mint amilyen huszonnyolc éves koromig voltam a Ferencvárosban.

– Azért a húszas évei közepén sem volt éppenséggel középszerű játékos. Bizonyí­ték erre egy nyolcvankettő karácsonyi Népsport-interjú, amelyben arról faggatják többek között, hogy „van-e alapja a Barcelona meghí­vásának”. (2015)
– Ahogy akkor is mondtam, a katalánok valóban szerettek volna leigazolni néhány hónapra. Igaz, erről csak utólag, a spanyolországi Mundialon értesülhettem Östreicher Emil menedzsertől, aki a Barcelona és a magyar sportvezetők között közvetí­tett. Velem azonban senki sem tárgyalt. A sérült Bernd Schustert kellett volna helyettesí­tenem fél évig, a Barca egymillió dollárt fizetett volna készpénzben!

– Mi lenne egyszer majd szí­vesebben: az FTC edzője vagy elnöke?
– Hát azért elnök szí­vesebben lennék…
– Hála istennek, két csodálatos időszakot tölthettem el a Ferencváros kispadján, úgyhogy ez a kérdés már nem aktuális. Ami pedig az elnökséget illeti, nos, napjainkban nagyszerű elnöke van a kilencedik kerületi klubnak, és ezzel mindent elmondtam.

– Van olyan álma, ami talán már sohasem válik valóra, pedig nagyon szeretné?
– Nem valószí­nű, hogy világbajnok futballcsapat kapitánya leszek, és férfi egyest sem nyerek Wimbledonban…
– Minden álmom valóra vált, amit elterveztem az életben. Ötéves korom óta futballista szerettem volna lenni, és édesapám segí­tségével az is lettem. Bónuszként a mai napig a labdarúgásban tevékenykedem. Egyetlen hiányérzetem van csupán: többször lehettem volna szövetségi kapitány, ám egyszer sem lettem. De talán nem is baj, mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, és elképzelhető, hogy nem tudtam volna magam függetlení­teni a ferencvárosi mivoltomtól.

– Azért í­gy is dolgozhatott a válogatott mellett. (2015)
– így van, és ez kárpótol némiképp. Amikor Dárdai Pali felkért, másfél órát beszéltünk telefonon. Csak az ő személye miatt vállaltam el a munkát, no meg nem kevés dacból – hogy akik eddig bí­ráltak, mondván, sohasem merek tűzbe menni, lássák, besétálok én akár a bukaresti pokolba is.

– Stábtagként volt feltüntetve Dárdai Pál, majd Bernd Storck csapatában. Pontosan mi volt a feladata? (2015)
– Szinte mindent csináltam, ha kellett, edzést vezényeltem, pályaedzősködtem, ami egyáltalán nem volt rangon aluli vagy megalázó. Jótékony hatása volt a munkámnak: megfiatalodtam lelkiekben.

– Mi számí­t kudarcnak, jó szereplésnek, sikernek, diadalnak a magyar válogatott esetében?
– Ha a csoportból nem jutunk tovább [az 1986-os vb-n – a szerk.], az csőd; ha továbbjutunk, és utána játszunk még egy meccset, akkor már haza lehet jönni; ha még egyet, akkor már kordont lehet állí­tani Ferihegyen; ha pedig még egyet, akkor Mezey Gyuri akár köztársasági elnök is lehet, én meg a tanácsadója…
– A legjobb tudásunk szerint kell játszanunk az Európa-bajnokságon, azonban nem probléma, ha nem jutunk tovább a csoportból, már az is ajándék, hogy ott lehetünk a tornán.

– Mit szól a sorsoláshoz?
– Mit szólnék? Semmit! Ez van, ezt kell szeretni. Akár örülünk, akár siránkozunk, akkor sem kezdik újra a sorsolást. Már régen megtanultam, hogy tizenegyest és sorsolást nem érdemes reklamálni. A legjobb tudásunk szerint kell játszani, és megpróbálni mindenkit legyőzni.
– Ugyanazt mondhatom, mint harminc éve, ez van, ezt kell szeretni.

– Nem sajnálja, hogy nem lehet ott Franciaországban? (2015)
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem sajnálom. Nagyon jó lett volna a srácokkal együtt utazni Franciaországba, de úgy érzem, létszámfelettivé váltam a szövetségi kapitány új edzői stábjában…

(Hegyi Tamás, Nemzeti Sport Online)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK