Vannak évek melyekre nem szí­vesen emlékezünk. Legszí­vesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből, és lehetőség szerint mindent el is követünk annak érdekében, hogy arról az időszakról ne szóljon egyetlen gondolatunk sem. Ez még akkor is í­gy van, ha csupán egyetlen esemény az, mely miatt hajlandóak lennénk naptárat módosí­tani, sőt még abba is belemennénk, hogy emiatt néhány kellemes emlékünk is a feledés homályába vesszen. Pedig tudnunk kéne, a múltunkat csak teljes valóságában lehet elfogadni és nem lehet benne úgy válogatni, mint egy zöldségesnél. Ráadásul a jelenünket is csak úgy érthetjük meg igazán, ha a múlt legfájóbb emlékeit nem zárjuk el, hanem megmutatjuk és főleg megpróbáljuk megérteni.

Az 1992/93-as bajnoki szezont nem úgy zártuk le, hogy számomra az 1993/94-as bajnokság végkifejlete szinte fizikai fájdalmakat fog majd okozni, sőt közel 20 év távlatából úgy próbálom megérteni, hogy arról értekezek a bevezetőben, hogy vannak évek melyeket ki szeretnénk törölni az „emlékiratainkból”. A ma már legendássá váló bajnoki cí­m után Nyilasi Tibor vezényelte Fradi a csalódást jelentő harmadik helyet szerezte meg bajnokságban, de vigaszdí­jként begyűjtötte a magyar kupát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →