D-H-L

Helyünk a kupanap alatt – X.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Puskás elrepült a Fradival

A magyar labdarúgás szerelmesei (ha még vannak ilyenek) ha meglátják együtt ezeket a neveket, hogy: Mészáros, Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválják a fejüket, legfeljebb tesznek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottak így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg mindenkit elbizonytalanítana. Arra sem fogadnának, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha Szusza, akkor az Újpest, ha Puskás akkor Honvéd, ha Sárosi akkor meg Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat mexikói túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, Mészáros József, aki erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is a Fradiban érte el. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – IX.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Fradi-győzelem a világ legjobbja ellen

1929. június 19.: Rio de Janeiro kikötője önmagában is csodálatos látvány. Az apró öblökkel tarkított kikötőből lélegzetellátó panoráma tárul az utazó elé. Néhány pillanatra mindenki elfelejti az utazás nehézségeit, a hullámok és a bezártság okozta bénultság is tovatűnik, ahogy a szem elé tárul a Riót körbeölelő Corcovado-hegyvonulat egekig magasodó sziklaormai (Rió jelképe, a hegyen tetején magasodó Megváltó Krisztus szobor 1929-ben még nem készült el, de már Párizsban “dolgoztak” rajta – 1931-ben avatták fel). Három hét utazás még akkor is hosszú idő, ha az út végén ilyen gyönyörűség fogadja a fáradt utazót. Motoros csónakok veszik körbe a több emeletes hajót, vigyázzák annak minden “lépését” amíg az a horgony és a feszítő kötelek szorításában végleg megpihen. A fedélzeten már nagy a nyüzsgés, mindenki a csomagjára figyel miközben a szem továbbra is a hegyvonulatot pásztázza. Nagy a zaj, az utasok egymást harsogják felül, de mikor a partról több száz torokból felhangzik a “Hajrá Fradi!”, a fedélzeten több szemből is könnycseppek gördülnek az Atlanti-óceánba. A Ferencváros labdarúgói, magyar csapaként először, megérkeztek Dél-Amerikába.

Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – VIII.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Viola, zöld kalap

A Ferencvárosi labdarúgás történetének egyik legizgalmasabb (ha nem a legizgalmasabb) oda-visszavágós döntőjét 1937 őszén rendezték. A sors vagy a vakszerencse sem írhatta volna meg feszültebben annak a két mérkőzésnek a történetét melynek végén dr. Sárosi György emelhette Rómában magasba a Közép-európai Kupát. A labdarúgáson túl ha belegondolunk, mik is történtek 1937-ben akkor tudhatjuk azt is, hogy itt nem csak egy “hétköznapi” kupadöntőre került sor. Egy évvel voltunk a Franciaországban rendezett VB előtt, miközben Itália élén egy fasiszta politikus, Benito Mussolini “hajszolta” saját népét (Hitlerrel együtt az egész világot) a háborúba. A fasiszta propaganda gépezet számára minden elérhető siker a párt nagyságát és felsőbbrendűségét volt hivatott szolgálni, és talán ennek is tudható be, hogy számos legenda szól arról, hogy milyen üzenettel (fenyegetéssel) küldte harcba az olasz válogatottat az 1938-as VB döntőjében… ahol Magyarország volt az ellenfél. Ahogy 1937 őszén is ennek két országnak a legjobb csapata küzdött meg egymással a Közép-európai Kupáért. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – VII.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Ferencváros, Rapid-parti

Amióta olvastam H.G. Wells Időgép című utópisztikus regényét (kb. 35 év), azóta néha-néha én is elkalandozom és eljátszom azzal a gondolattal, hogy beleülök a zseniális angol író által megálmodott időgépbe és elrepülök azokba az évekbe melyeket mindig is szeretettem volna “meglátogatni”. Volt egy időszak amikor az ókori egyiptomi fáraók világa vonzott, főleg a Thotmesz dinasztia, benne elsősorban Hatsepszut királyné korszaka, aki nőként tudta 20 éven át fáraóként irányítani Egyiptomot úgy, hogy sikeresen “túlélte” a dinasztia férfi tagjait és egy olyan épületet hagyott az utókorra, melynek lépcsőin bár még csak a képzeletben sikerült felkapaszkodnom, de talán egyszer megadatik, hogy a Deir el-Bahari-i templom teraszán állva merengjek el a történelem csodáin. A második utam Rómáig vezetne, benne a kissé “elfeledett” Augustus császárral, aki szerintem minden idők egyik legnagyobb uralkodója volt, de valahogy soha nem tudott kitörni Julius Ceaser, Marcus Antonius, Nero és Caligula “celebes” árnyékából. Pedig ő volt az aki egészen a Dunáig kitolta a a birodalom határát, és szerves részévé tette Pannóniát, olyan városokat (erődöket) létrehozva, melyeknek építészeti emlékei máig fennmaradtak. A harmadik időutazásom (ha már három a magyar igazság) az előbbi korokhoz képest 1-2 ezer évvel “előrébb” mutat és már kapcsolódik a labdarúgáshoz… és természetesen a Ferencvároshoz. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – VI.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Ottó-ötös

Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg más felé próbál orientálódni. Vannak akiknek a londoni 6:3 (sajnos már egyre kevesebbeknek), sokaknak a torinói 1:0, vagy a Liverpool felett aratott kettős győzelem… és sorolhatnánk a végtelenségig, hiszen ahányan vagyunk, szinte annyiféleképpen emlékezünk a szépre. Az is kérdés, hogy vajon mi is marad meg az emberben az idők folyamán. Az egész mérkőzés, egy csodás gól, egy remek edzői húzás, esetleg egy legendás riporter csillagokig jutó kiáltása? “Hohó-hohóóó, Vincze Ottó!” – 20 év távlatából még mindig hallom Knézy Jenő rekedtes örömkiáltását mely felért egy kegyelemdöféssel a svájciak számára. Ennyi információ már elég is ahhoz, hogy mindenki rávágja: 1995. szeptember 13., Bajnokok Ligája csoportkör első mérkőzése. De vajon nem méltánytalan az, hogy ha szóba jön az a varázslatos zürichi este, akkor Vincze Ottó parádés góljai és Knézy Jenő halhatatlan közvetítése jut először az eszünkbe? Tovább olvasom

Padtársak tizenegye – Novák Dezső

HKA_padtársak

Schlosser – Novák 7-7

Kovács I. – Novák, Várhidi, Dalnoki – Kovács F., Baróti, Guttmann, Lakat – Illovszky, Hidegkuti, Mészáros

Mielőtt bárki is tétován tárná szét a kezét, vagy esetleg aggódna az egészségügyi állapotom miatt, tudom jól, hogy ilyen összetételben soha nem futott ki a pályára egyetlen csapat sem. Ráadásul a kapus poszton “hibás” is a felállás, hiszen Kovács Imre az MTK (Vörös Lobogó) kiváló jobbfedezete (aki az MTK-val 1964-ben KEK-döntős volt, az Újpest edzőjeként két bajnoki címet is szerzett) talán még gyerekként, a grundon sem állt a kapuban, de mivel Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T.Károly, Helyünk a kupanap alatt könyvének Padtársak tizenegye fejezetében a szerzőtrió nem “gondoskodott” arról, hogy az összeállításban kapus is szerepeljen, így Kovács Imrére esett a választásom mint vészkapus. De nem kell aggódni, előtte olyan betonvédelem és középpálya tornyosul, hogy az ellenfél úgy sem jutott volna el a kapuralövésig. Ha még vannak is kisebb-nagyobb gondok az összeállítással, azzal minden bizonnyal mindenki egyetért, hogy a magyar labdarúgás 11 legendás játékosa-edzője került be a “Padtársak tizenegyébe”. Ahogy Kovács Imre nem volt kapus, úgy a padtársak sem valamelyik iskola padjait koptatták (bár Lakat Károly dr., a Tanár úr tarthatott volna órákat), hanem azon a bizonyos “tüzes trónon” ülve vezették csapataikat európai kupadöntőkig.

Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – V.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Farkasokkal táncoló

A média lélekromboló mai világában, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószínűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpír farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat. Ráadásul ha azok még táncra is perdülnek, egyből a mai filmvilág egyik sikertörténetébe, az Alkonyatba csöppenhetünk. Mégis amikor olvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának Farkasokkal táncoló fejezetét először is Kevin Costner filmjére gondoltam, és mivel a szerzőtrióval kb. egy korosztályt alkotunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik is az 1990-s Oscar-díjas alkotás adta az ötletet a címadáshoz – ha már 1972. április 19-én a Farkasok (Wolverhampton Wanderers – becenevükön Wolves) ellen kellett megküzdenie a Fradinak a VVK döntőbe jutásért. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – IV.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Rossz szomszédi iszony

“Vesztett csaták, csúfos futások” – Petőfi Sándor 1848. decemberében, Debrecenben írt versében ezzel a nem éppen hízelgő sorral adta hírül a hazának, hogy bár a történelmünk során számos csatát elvesztettünk, és volt mikor gyáván futamodtunk meg az ellenség elől, de ha összefogunk, ha minden erőnket a haza szolgálatába állítjuk, akkor még a “Vörös-tengeren is átmegyünk”. Amikor megláttam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának következő fejezetének címét (Rossz szomszédi iszony) egyből tudtam, hogy melyik kupamérkőzésünk kerül ma górcső alá. A címet olvasván először nem is Ben Stiller és Drew Barrymore mára már kultikussá váló vígjátéka (Jószomszédi iszony) jutott az eszembe, hanem az előbbi Petőfi idézet. Ennek meg annyira mélyen belénk ivódott történelmi hagyománya van, amiről érzelmek nélkül egyszerűen képtelenség beszélni. Pedig itt nem az érzelmeknek lenne szerepe, hanem a történelmi hűségnek, de azok a sebek melyeket egymásnak ejtettünk közös történelmünk ezer éve alatt, valószínűleg soha nem fognak begyógyulni. Ennyi kis bevezető után tán a kedves olvasó is kitalálja, hogy melyik kupanap kerül ma a szerzőtrió nagyítója alá. Egy nap, mely túlmutat a vesztett csatán, mely ennyi év után is fájdalmat és keserűséget okoz. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – III.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Zöld út az alpesi csúcsig

A kelet-európai szocialista blokk számára az imperializmus végső “megsemmisítésének” egyik eszköze volt a sport. Azt talán a Kreml titkos szobáiban is tudták, hogy gazdaságilag nehéz lesz legyűrni a nyugatot, de ha okosan sáfárkodnak a tehetségekkel (no meg a doppinggal – de ez már egy másik történet része) akkor a sportpályákon olyan sikereket érhetnek el, melyek után a Lordok-háza azonnal felvételét kéri a Varsói szerződésbe. A sikerek ellenére az utóbbi verzió soha nem következett be, de az tény, hogy az a fajta központosítás, mely főleg a labdasportokra volt jellemző, sok esetben a csúcsig juttatta a Vörös Hadsereg fegyver nélküli csapatait. Félretéve a “pikírtséget”, el kell ismerni, a központosítás magában még nem jelentett volna sikert, kellettek hozzá a tehetségek, melyek az 1950-s évekből a Fal lebontásáig több sikert “termeltek”, mint a KGST országok gazdasága. Ebből hazánk is kivette a részét, gondoljunk csak Farkas Mihály kedvenc Honvédjára, majd Kádár Vasasára, bár nálunk a hatvanas-hetvenes években már nem működött olyan szinten a kézi irányítás mint a Szovjetunióban. Talán emiatt volt az is, hogy amikor 1975. május 14-én, Bázelben, alig több mint 10 ezer néző előtt kifutott a pályára a Ferencváros és a Dinamó Kijev azért, hogy eldöntse ki nyeri a KEK küzdelmeit, kevés olyan “elvakult” zöld-fehér szurkoló volt, aki bízott a győzelemben. Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – II.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Agyő, kupa, viszlát, Varga!

A több mint száz éves történetünk során többször vetődött fel az a kérdés, hogy vajon melyik Fradi volt minden idők legjobbja. Ha csak a statisztikai adatokat vennénk alapul, akkor sem lennénk könnyű helyzetben, hiszen összehasonlítani a 100 %-os bajnokságot, a KK- és a VVK győzelemmel, vagy a BL csoportkörrel még a számok mezején is lehetetlen feladat. Az objektív adatok mellett nem szabad a szubjektív tényezőket sem figyelmem kívül hagyni, mert ahogy Rudas Feri bácsinak az 1948/49-s bajnokcsapat volt a legjobb, úgy azok számára akik a hatvanas évek fociján nőttek fel, nagyon egyszerű a válasz. 1968 egy dicsőséges korszak méltó lezárása, egy olyan év mely a sikerek mellett keserűséget is hordozott, egy olyan év mely megbolygatta a Fradi érzelmeket, egy olyan év mely nem csak a fociban, de a világ történelmében is mérföldkőnek bizonyult. Gyilkosság áldozata lesz Robert Kennedy, diáklázadások törnek ki Európában, a Varsói Szerződés csapatai (köztük Magyarország is) bevonulnak a forrongó Csehszlovákiába, az Apolló-8 Hold körüli pályára állt és hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust melyet nem néztek jó szemmel Moszkvában (sokak szerint a cseh bevonulási részvételünk is ennek a következménye volt). Tovább olvasom

Helyünk a kupanap alatt – I.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01New York előtt Amerika Torinóban

1965. június 23., Torino. Ez a nap bár nem rengette meg a világot, de a magyar labdarúgás számára mégis az egyik legjelentősebb dátum. Ha nem a legjelentősebb. Tudom, az Aranycsapat londoni 6:3-s győzelme, vagy az 1938-s és az 1954-s VB döntő sokkal mélyebben belénk ivódott, de talán nem kell ahhoz “elvakult” Fradi szurkolónak lenni, hogy tényként fogadjuk el azt, hogy a magyar labdarúgás egyetlen nemzetközi (európai) kupagyőzelmét a Juventus legyőzésével a Ferencváros szerezte. Tudom azt is, hogy szó szerint ez sem teljesen fedi az igazságot, hiszen a két világháború között a Fradin kívül az Újpest is nyert Közép-európai Kupát, de mivel az akkori KK néhány országra korlátozódott, mégis csak 1965-ban ült először és utoljára magyar klubcsapat Európa “kisebbik” trónján. Arról a napról sok mindent tudunk, szerkesztőségünk oldalán is több információt lehet találni a döntőről, mégis mikor elolvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt könyvének “New York előtt Amerika Torinóban” fejezetét, rá kellett jönnöm, hogy amit tudok, az főleg statisztikai adathalmaz, néhány visszaemlékezés és egy két perces összefoglaló. Ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a győzelemhez, hogy mi is megérinthessük a VVK serleget és megértsük azt a kort, melyben Mészáros József csapata a csúcsra ért, el kell olvasni az egyéni hangvételű emlékezést. Tovább olvasom

Az otthon zöld füvén XXIII.

Címlap

Fradista fradista farkasa

A mai napon véget ér Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly “Az Otthon zöld füvén” könyvének Ferencvárosi fejezeteit bemutató sorozatunk. Huszonhárom fejezet, huszonhárom pillanat labdarúgásunk több mint száz éves történetéből. Egy virtuális képeskönyv, egy történelmi anziksz, mely körbeöleli mindazt, amit szinte születésünk pillanatától szeretünk. Legyen az győzelem, vagy vereség, történjen az a hőskorban, vagy a második világháború vérzivataros éveiben, a történetek szóljanak hétszer csengető postásról, a bányásznapok szikrázó összecsapásairól, a 100 %-ról, a 68-s lázadó hónapjairól, történelmünk legendás játékosairól, edzőiről. Mindezek együtt jelentik a Ferencváros dicsőséges múltját, azt a 114 évet melyből a szerzőhármas huszonhárom Fradihoz kapcsoló kis történetet tárt elénk, melyekkel gazdagabbak lettünk, melyeket bár eddig is ismertünk, de az a stílus, az a játékosság és a foci iránti szeretet, mely áthatja ezeket az emlékeket, örökké velünk maradnak. Ez még akkor is így van, ha a záró fejezet labdarúgásunk egyik legborzalmasabb eseményéről szól. Bevallom becsülettel, ezt a részt nem olvastam el. Tovább olvasom

Az otthon zöld füvén XXII.

Címlap

Üllői úti színház, Hegedűs: a fejtetőm!

 

Számomra egy focimérkőzés akkor emlékezetes, ha ahhoz egy gól, egy pazar csel, egy látványos felhőfejes – röviden maga a játék kapcsolódik minden szépségével és izgalmával. Mert ami nem ezt a csodás játékot élteti az még akkor sem lehet igazán emlékezetes, ha azokat nehéz feledni. Legyen az leszakadt lelátó az Üllői úton, a 96 szurkoló halálával végződő Hillsborough tragédia az angol FA-kupa döntőjén, vagy az 1985-s Heysel stadionbeli borzalom, de voltak kisebb szurkolói rendbontások is melyek miatt félbe kellett szakítani egy mérkőzést, de voltak olyan esetek is, amikor bár történt egy kis rendbontás, de a végkifejletet már a pályán lévők színészi alakítása révén kerültek reflektorfénybe. Egy ilyen Oscar-díjas alakítás fűződik 1983. október 1-hez, amikor egy “eltévedt” metrófogantyú repült be a szombathelyi kapus irányába, akit bár nem talált el (szerencsére) a labdának nem látszó tárgy, de ettől még Hegedűs kapus olyan teátrális mozdulattal vágódott el a füvön, hogy azt még Argan (Moliere – Képzelt beteg) is megirigyelte volna. A történet további részét nem mesélem el, nem akarom ellőni a poént (bár azt minden bizonnyal sokan ismerik), ezért inkább néhány mondatot ejtenék Fradi szívünk egyik legkínosabb bajnoki időszakáról az 1983-1985 közötti időszakról. Tovább olvasom

Az otthon zöld füvén XXI.

Címlap

Rába-parti

Az emlékek néha önmaguktól is képesek megszépülni. Manapság, amikor tényleg konganak a stadionok az ürességtől (kivéve egy-két Fradi mérkőzést), amikor a szurkolók inkább más szórakozást választanak a foci helyett, sokszor szoktuk felemlegetni a múltat, a telt házas mérkőzéseket, a kettős rangadók tömegiszonyát. Pedig azért régen sem volt minden fenékig tejföl, játszottunk mi  is félházak előtt, de egy-egy kedves emlék annyira belénk tud ivódni, hogy azokból pillanat alatt képesek vagyunk megszépíteni a múltat. Sokunk számára az egyik ilyen emlék az 1982. április 28-i, Rába ETO elleni mérkőzés, mely a bajnoki címről volt hivatott dönteni. Két pont volt csupán a győriek előnye, amit egy győzelemmel lehetett volna egalizálni. Meg is éreztük a “vér szagát”, ráadásul remek előjelekkel vártuk a Rába EDE-t (a Rába gyár tejhatalmú igazgatójáról – Horváth Ede – hívtuk őket így). Április közepén a Vasast vertük 4:2-ra, utána a Dózsát küldtük haza egy ötössel (érdekes, hogy ez az 5:0 nem vésődött be úgy az emlékekbe, mint az 1990-s), majd Pogány emlékezetes fejesgóljával Székesfehérvárról is elhoztuk a két pontot. Tovább olvasom

Az otthon zöld füvén XX.

Címlap

Közel a Naphoz

Vannak mérkőzések, melyeket örökre kitörölnék az emlékeimből. Sőt, meg is büntetném azokat, akik előttem szóba hozzák. Rémálmaimban három ilyen mérkőzés van, melyből kettőre elég tisztán emlékszem, sőt az egyiken személyesen is részt vettem. A harmadik “áldozat”, bár nem történt olyan régen (pedig elég régi), de abból csupán apám szenvedő arca maradt meg, majd másnapi tiltó határozata, amit elég teátrálisan adott elő anyámnak és melyben megtiltotta bárminemű lila szín használatát a lakásban. Anyám, mint minden ilyen döntést rezzenéstelen arccal vett tudomásul. No nem azért, mert félt volna apámtól, hanem azért mert tisztában volt azzal, hogy otthon úgyis az történik, amit ő akar. Ráadásul a vázában ott ragyogtak a kert legszebb lila orgonái, amit az előző napon szedett… amikor is 8:3-ra kikaptunk az Újpesti Dózsától. Az évre is pontosan emlékszem, hiszen akkor léptem a felnőttek világába. Így utólag már az is lehet, hogy apám csak azért változott át “dühödt” Fradistává 1976. május 15-én, és azért adta ki az “aranybullát”, mert nem szerette volna, ha fia 18. születésnapján erre a keserű napra emlékezzen. Megjegyzem, a lila orgonák a vázában maradtak addig, amíg el nem hervadtak… Tovább olvasom

Az otthon zöld füvén XIX.

Címlap

Avatók és aratók

1911, 1974: két emlékezetes dátum a Ferencváros történelmében, melyek nem bajnoki címhez és nem kupagyőzelemhez kapcsolódik, hanem az otthonunk zöld füvéhez, az Üllői úti stadionhoz. A Fradi első stadionját 1911. február 12-én avatták fel, majd a történelem viharaiban számos fejlesztésen, bővítésen esett át: új tribünök, cementlépcsők, számozott helyek, Springer-szobor. 1936. június 21-én már gyepszőnyegen vertük a Slaviát 5:2-re. Aztán 1947. május 4-én az osztrákok elleni válogatott mérkőzésen leszakadt a tribün egy része. És bár 1954-ben még felújításon esett át a stadion, de 1962-ben már kimondták rá a “halálos ítéletet”. Szakaszosan kezdték bontani, az öreg, legendás fatribün 1962. október 14-én búcsúzott el a csapattól. Tíz évvel később lett újra otthonunk az Üllői út, addig albérletben, a Népstadionban játszott a csapat, mely a Ferencvárosi labdarúgás egyik legeredményesebb korszaka is egyben. A stadiont 1970-ben kezdték építeni, a négy évig tartó munkálatok során a szurkolók szinte naponta zarándokoltak az Üllői útra, hogy figyelemmel kísérjék az építkezést. Bár akkor is voltak fanyalgók, de a zöld-fehér álmok végül is beteljesedtek és 1974. május 19-én átadásra került a stadion, mely sokunk számára több volt egy focipályánál, az maga volt Szentély. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 05.27. 19:00 FTC-Újpest (stream: m4sport.hu)
Következik: MK döntő 05.31. 19:00 FTC-Vasas (TV: M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ