FK Suduva

Feljegyzések a fotelból – Csoportkör és hullámvasút

Van egy mondás, mely szerint a siker az, amikor a tehetség találkozik a lehetőséggel. Csak az a lehetőség ritkán jön el, de akkor nagyon készen kell lenni rá. A Ferencváros 15 évet várt erre a lehetőségre és ha megnézzük honnan indultunk, milyen buktatókon vezetett idáig az út, akkor megértjük, miért is volt álmaink netovábbja a csoportkör. 2004 őszén amikor Tőzsér 30-ról bebombázta a szabadrúgást a Feyenoord kapujába (Babos még sorfalat sem állított) nem gondoltuk, hogy két év és minden egy “irányított” tollvonással szertefoszlik. Három év kínszenvedés után meg volt itt minden, csak stabilitás és foci nem, jöttek mentek a tulajok, a szélhámosok, a konténer játékosok és akkoriban már annak is örültünk, ha a 89. percben valaki megpróbálkozott a kapura lövéssel. Most meg beléptünk azon az ajtón mely a legendás történelmünk okán mindig is nyitva állt, csak az a fránya küszöb 15 éven át folyamatosan elgáncsolt, vagy nemes egyszerűséggel saját magunkat rúgtuk hátsó fertályon. Tegnap este is rezgett a léc, de néhány órát aludva a történtekre érdekel ez bárkit is? Szabad most mérleget vonni, felsorolni a hibákat, az infarktust okozó labdaeladásokat, az elszalasztott lehetőségeket? Vagy dőljünk hátra, hunyjuk be a szemünket és idézzük fel a góljainkat és a mérkőzés utáni fiesztát? Vagy nyissuk ki a “gúgli” térképet és barangoljunk a leendő ellenfelek útvonalán? Ma reggel bármit megtehetünk, még kritizálhatunk is ha úgy esik jó a lelkünknek, de a lábunkat is belelógathatjuk egy lavórba miközben azt hisszük, hogy az Adria partján, egy árnyas pálmafa alatt áldozunk a semmittevésnek. Megtehetjük azt is, hogy elutazunk Ohio-ba, és felülünk a Cedar Point park lélegzetelállító hullámvasútjára, a Valravn-ra. És ez már nem csak képzelet, hanem a tegnap esti valóság. Ohio behelyettesítve Budapesttel, a Cedar Point a Szentéllyel, a Valravn pedig a Süduva elleni Play-off meccsünkkel. Mert bizony az igazi hullámvasút volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.VIII.29. EL-selejtező: Ferencváros – FK Suduva: 4-2

Irány Európa: bejutott az El-csoportkörbe a Ferencváros!

Végig izgalmas és fordulatos mérkőzésen az FTC négy gólt rúgott a Suduvának, és 2004 után ismét csoportkörös lett.
A Ferencváros végig nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzésen megverte 4–2-re az idegenbeli döntetlen után a litván Suduvát, így bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe!

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Veszélyes döntetlen?

Amikor kiderült, hogy a litván bajnokot sodorta felénk a szél, az első gondolatunk az volt, hogy innentől már biztos a csoportkör. Még a Dinamo elleni visszavágó előtt voltunk, fél szemmel a BL-re kacsintottunk, árgus szemekkel figyeltük a norvég bajnokot, miközben a Süduva két győztes meccsen kiverte azt a Maccabit, akik tavaly minket “tréfáltak” meg. Azóta persze sokat változott a Maccabi ereje, de papíron még így is ötször annyit értek mint a litvánok. Bár a számok néha fejtetőre állnak, de az ötszörös szorzó a mi esetünkben a Dinamo ellen bejött, a visszavágó második félidejében – még ha fájdalmas is leírni -, de kivégeztek minket. Ezután már egy kicsit árnyaltabban néztünk a Süduva játékerejére, érték ide vagy oda, az elmúlt három évben mégis csak eljutottak a play-off körig, mi meg sorra elvéreztünk az első vagy a második körben. Azt nem néztem meg, hogy az a bizonyos “ötszörös szorzó” mikor szokott fejre állni, de minden bizonnyal ritkán és ezen esetek szokták a kivételeket erősíteni. Ettől függetlenül ahogy teltek az órák egyre bizonytalanabbá váltunk, elmúlt a magabiztosság, Rebrov mester is 50-50%-ról beszélt, melyben a kötelező egyensúly érzésén túl benne lehetett a Dinamo ellen pofon és talán még a Rákóczi elleni gólképtelenségünk is. Azt tudtuk a litvánokról, hogy általában 8-9 emberrel védekeznek, a buszokkal elfoglalják a saját térfelüket és megpróbálnak gyors kontrákkal operálni. Ennyi csupán a taktika, de elnézve az eredményeket, eddig hasznosnak tűnt. Vajon ellenünk is ezt fogják játszani? Vajon a csatáraink képesek leszek a góllövő csukát felhúzni, vajon az eltűnő (eligazolt) kreativitást valahogy vissza lehet csempészni a játékunkba? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.VIII.22. EL-selejtező: FK Suduva – Ferencváros: 0-0

Ferencváros: gól nélküli döntetlen az El-párharc első felvonásán

A magyar bajnok nulla nullát játszott Litvániában az El-csoportkörért folyó párharc első felvonásán.
Gól nélküli döntetlenre végzett a magyar bajnok Ferencváros Litvániában az FK Suduva ellen az Európa-liga csoportköréért zajló párharc első felvonásán. Visszavágó a jövő héten.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Európa-Liga beharangozó: FK Suduva

Az egyik áhított ajtó becsukódott ugyan (jelenleg még ez a realitás), de egy másikat jó nagyra tártak. Az Európa-Liga csoportkörbe jutásra 15 év után újra van esélyünk, a sorsolás a FK Süduva-t sodorta elénk. Nem lebecsülve a litván focit, de az erőviszonyok alapján nekünk áll a zászló, bár túl sok összehasonlítási alapunk azért nincs. Sőt, ha azt vesszük, hogy a Süduva már háromszor jutott el az EL-csoportkör “határáig” (Play-off), nekünk meg az elmúlt években általában a második kör után befejeződtek a küzdelmek, egy kicsivel árnyaltabb a kép. De ezen túl mit is kell tudnunk az FK Süduva múltjáról és erejéről? Őszintén bevallva, még Litvániáról sem tudnék néhány mondatnál többet mondani. Balti állam, mely tagja az EU-nak, Vilnius a fővárosa. Történelmi ismeretem sem döntöget csúcsukat, egy néhány napja látott dokumentumfilm miatt tudom, hogy a napóleoni háborúk után került orosz fennhatóság alá, majd a II. Világháború alatt Sztálin megszállta és közel 50 évig a Szovjetunió része volt, megszenvedve annak minden önkényét. Az FC Süduváról még ennyit sem tudok, de hála testvéroldalunknak (üllöi129.hu), keresgélnem sem kell az internet adatbázisaiban, mert ők összeszedtek mindent, így csak oda kell kattintani, és máris feltárul elénk a tavalyi litván bajnok története és jelenlegi csapatának összetétele, mely hozzánk hasonlóan főleg légiósokból áll. De ha már történelmet említettünk és átfutottuk az FC Süduváról írtakat, akkor néhány bekezdés erejéig emlékezzünk a Ferencváros UEFA Kupa és az Európa Liga sorozatban elért eredményeire is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
Következik: 10.03.18:55 EL csoportkör FTC-Ludogorec (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST