Vihar a Ferencvárosban

— … és a Ferencváros túlél valamennyiünket! …

Az idős férfi szemmel láthatóan, meghatottságával küszködött. Nemcsak megformálta és kimondta ezt a mondatot, hanem át is érezte minden szavát. Kissé olcsó hasonlattal élve: úgy sugárzott ez a mondat hosszú-hosszú beszélgetésünk végén, ahogy vihar után a nap áttöri felhőtakaróját.

Az idős férfi: Láng György vezérigazgató, és egyben az FTC labdarúgó szakosztályának elnöke.

Számvetés – egy évtizeddel

A Ferencváros történelme (már nevezhetjük történelemnek!), tele van tündöklésékkel és bukásokkal. És mindig a tündöklés volt a több! A klub népszerűsége pedig a legvészesebb időkön is mindig átsegí­tette a zöld-fehér hajót.

A hatvanas években úgy tűnt: már nincsenek veszélyes idők.

A labdarúgócsapat bajnokságokat nyert, győzött a VVK-ban, s játékosai a magyar labdarúgó válogatott erősségei voltak. Tulajdonképpen az a nehéz, hogy olyan labdarúgót találjunk a hatvanas évek Ferencvárosában, aki nem volt válogatott (De még a világválogatottban is „előfordultak” ferencvárosi labdarúgók: Albert, Novák, Szűcs.) És ebben az évtizedben nyert Aranylabdát Albert Flórián, ebben az évtizedben került ki több olimpiai bajnok is a fradista focisták közül. És ebben az évtizedben mindig ott volt a Ferencváros a magyar bajnokság — az NB I — 1— 3 helye közül valamelyiken.

Ilyen sikereket egyetlen más klub sem mondhatott magáénak a hatvanas években.

De…

A hatvanas években egymást váltották az egyesületi elnökök az FTC-ben — Bédi János, Végh Aladár, Kalmár István —, és váltogatták egymást a labdarúgócsapat edzői is — Tátrai Sánor, Mészáros József, újra Tátrai Sándor, majd Lakat Károly dr., Kalocsay Géza dr.; aztán két „besegí­tő” edző: Vilezsál Oszkár és Dalnoki Jenő.

Alaposan változott a szakosztály vezetésének összetétele is.

És — amire ugyancsak kevés a példa a Ferencváros történelmében —, egész sor neves labdarúgó vált meg az egyesülettől. Idő előtt vonult vissza Fenyvesi Máté dr., disszidált Varga Zoltán, más klubhoz igazolt át Mátrai Sándor, Szűcs Lajos, már-már eltávozott Páncsics Miklós, Rákosi Gyula, Novák Dezső, Katona Sándor.

Azután: a szurkolók Albert—Mátrai, Albert—Varga, Albert—Páncsics ügyekről suttogtak. 1969 végén pedig, mint a bomba, robban: „Fiatalok-öregek” szakadás van a Ferencvárosban. Vannak olyan játékosok, akik nem is beszélnek egymással!…

Az idei év elején úgy tűnt, rendeződnék a dolgok. „Fegyverszünet van!” — nyilatkozta Rákosi a Népsportban. Majd e kijelentéséért — fegyelmit kapott. És immár köztudottá vált az idősebb játékosok és a fiatalabbak közötti ellentét. Homályos pénzügyekről is suttogtak, hogy ki mennyi pénzt kapott, és miért. Később Páncsics váratlanul bejelentette, hogy mégis az újpesti Dózsában akar futballozni. Kényszerült rá, hogy maradjon. De ekkor már elkezdődött az 1970-71. évi bajnokság… Majd robbant az újabb bomba: Kalocsay Gézától megválnak.

A történés harmadik sí­kja: a csapat már harmadik éve szeszélyesen, olykor-olykor gyengén szerepelt. Némely mérkőzésükre letörölhetetlenül ráragadt a “bunda” bélyege. Már-már a szurkolók is hátatfordí­tottak a legnépszerűbb magyar csapatnak. (Az 1969. évi bajnokság őszi idényében 1000 (!) fizető néző volt kí­váncsi a Bp. Honvéd—Ferencváros rangadóra a Népstadionban.)

Mi volt, mi van hát a Ferencvárosnál?

Vezetés, nem főiskolás fokon

A kérdést, persze, í­gy is lehetne fogalmazni: Melyik a hatvanas évek Fradi-történelmének igazi sí­kja? A sikerek sí­kja? Az ellentétek sí­kja? A morális problémák sí­kja?

Sajnos, együtt — mind a három.

így, erre az eltelt évtizedre — s kissé még a jelenre is — tekintve, az alapok a ferencvárosi vezetés mindenkori gyengesége volt. Hiszen az FTC irányí­tása — mint nagyegyesület irányí­tása — „főiskolás fokot”, azaz igen magasszintű vezetést igényelt volna. A ferencvárosi vezetők azonban — s itt elsősorban a függetlení­tett apparátusra gondolunk — nem főiskolás fokon vezették az egyesületet. Minden becsületes törekvésük, jószándékuk ellenére sem tudtak megbirkózni feladatukkal. Az volt, amit Harót János, az FTC jelenlegi elnöke í­gy fogalmazott meg:

— A személyek megválasztása nem a legszerencsésebben sikerült. A vezetők nem tudtak az adott helyzet urai lenni…

„Adott helyzeten” a következőket kell értenünk:

1. A klub anyagi helyzete — egyetlen igazán jelentős anyagi bázis hiányában.
2. A klub beillesztése a magyar sport rendszerének egészébe (azaz a klub viszonya az MTS-hez, a különböző társadalmi szervekhez, a vállalatokhoz, a többi klubhoz stb.).
3. A klub megoldatlan otthon-gondjai. (Azaz az Üllői úti FTC-centrum elhúzódó rekonstrukciója.)
4. A labdarúgó szakosztályban személyi- és generációs problémák jelentkeztek, illetve vártak megoldásra.
5. Feszültség támadt egyes szakvezetők és a játékosok, illetve a játékosok egyes csoportjai között.

Az öt — általunk leglényegesebbnek tartott — meghatározó közül, ha csak egyetlenegyet nem old meg az egyesület vezetése, már az az egy elég, hogy a klub egészét megrázó vihar kerekedjen. De a Ferencvárosban az öt problémakörből egyet sem oldottak meg. És ez már önmagában is választ ad: miért változtak oly sűrűn a vezetők, illetve miért indult meg a játékosmozgás.

Ingadozás és gyámoltalanság

A klub anyagi helyzete például nemhogy javult volna, hanem romlott — a szurkolók elmaradozása miatt. Ráadásul a hatvanas évek elején, a magyar sport átszervezésekor, az akkori klubvezetés túlságosan is fellazí­totta a kötelékeket, amelyek az ÉDOSZ-hoz, illetve az egyesületet támogató vállalatokhoz kötötték a Ferencvárost. Nem törekedtek eléggé olyan személyi kapcsolatok ápolására, amelyek révén javulhatott volna a Ferencváros anyagi-erkölcsi helyzete. (Ezek a dolgok általánosan ismertek klubon belül. Épp úgy beszélt ezekről Harót János, mint Láng György, vagy Páncsics Miklós és Albert Flórián.)

Nem kisebb gond a fentieknél a Ferencváros pályaügye sem. 8—9 éve kezdtek hozzá az Üllői úti sportkombinát rekonstrukciójához nem eléggé körültekintő módon. Megfelelő anyagi fedezet és beruházási gyakorlat hiányában. A rekonstrukció napjainkban is vontatottan halad.

Ami pedig a személyi problémákat illeti: az egyesület vezetői nem mertek bátrabban közbeavatkozni, amikor még csak csí­rájában jelentkeztek a bajok. A klub legnépszerűbb játékosa — Albert Flórián — egészen különleges helyzetbe került. Véleménye, ha nem is beavatkozási szándékkal mondta el, „közvélemény” lett.

Alakí­tott, formált.

De gyámoltalannak bizonyult a klubvezetés akkor is, amikor Lakat Károly dr. — erről Ő maga is nyilatkozott a Népsportban — tevékenysége révén elhatalmasodtak a generációs problémák a csapaton belül. Lakat dr. távozása után Orosz Pál szakosztályvezető viszont, immár a „fiatalokra” támaszkodva, továbbra is életben tartotta a generációs viszálykodást. Túl mereven értelmezve a „fiatalí­tási” politikát — és ebben Kalocsay dr. is partnere volt —, olyan Játékosokat igyekezett háttérbe szorí­tani, akik pedig — jó erőben és jó formában — még erősségei lehetnek a csapatnak. Ennek egyik következménye volt a Rákosi-ügy, akivel szemben azért alkalmaztak retorziót, mert nyilvánosan (a Népsport hasábjain) mondta el véleményét. Hogy ez mennyire í­gy van, ahhoz Harót Jánossal folytatott beszélgetésünkből idézek:

Sajnos, még nem voltak tapasztalataim, s engedtem Orosz Pálnak, hogy Rákosit büntessük meg nyilatkozata miatt. Pedig Rákosinak volt igaza. Tényleg csak fegyverszünet volt az idősebbek és a fiatalabbak között. A problémák valójában éltek, csak a felszí­n mutatkozott csendesnek.

Valóban csak a felszí­n volt csendes.

Albert visszatérése — váratlanul — új gondokat hozott. Igaz, nagyon várták vissza — életkorra való tekintet nélkül —, hiszen Albert óriási klasszisát mindenki elismerte, s mindenki tudta: egy jó Albert ismét a legjobbak közé emelheti a Ferencvárost. A visszatéréssel együtt azonban a viszálykodások is felújultak. Részben azért, mert Albert nehezen lendült (lendül?) játékba, s a balsikerek termékeny talajnak bizonyultak a viszálykodás számára. Részben azért, mert — és sajnos, ilyen dolgokról más egyesületnél sem „illik” beszélni — Albert lakáscseréjét segí­tette az egyesület, de mikor Albert után mások is kértek, a klub már nem tudott adni kölcsönt sem. És ez újabb hangulati hasadáshoz vezetett.
(Szorosan ehhez a problémához tartozik : Páncsics lakáscseréjéhez a klub orvosa adott kölcsönt!)

És itt — e sorok í­rója — kissé önmagával is vitatkozik.

Kétségtelenül szimpatikus, hogy a Ferencváros vezetői mindenkoron igyekeztek megmaradni a törvényes juttatások szintjén. Ez önmagában helyes, sőt, dicséretes törekvés. A kérdés csupán az: mi a „törvényes” jelző jelentéstartalma? Hiszen vannak egyesületek, amelyek tágabban, és vannak, amelyek szűkebben értelmezik ezt a fogalmat. Azaz — akár tetszik, akár nem — gyakorlat labdarúgásunkban a „kiskapuk” keresése (és általában meg is találják ezeket a „kiskapukat”). Nos, a ferencvárosi vezetés gyámoltalanabb volt ezekben a „kiskapu keresésekben”.

Tulajdonképpen dicsérni kellene ezért — szí­vem szerint azt is tenném —, de ha az egyik legpatinásabb magyar egyesület gondjaira gondolok, megbotlik a nyelvem a dicsérő jelzők kimondásánál.

Elvonul-e a vihar

Ez van tehát a felszí­n mögött a Ferencvárosban. Ezeket az alapvető bajokat néhány
— végeredményben kisebb jelentőségű — tény is motiválja. Ilyen volt a szakmai munka szí­nvonalának egyenetlensége, a teljesí­tmények mérésének ingadozó volta, a csapatépí­tési és nevelési problémák stb. (Esetleg azt is érdemes lenne megvizsgálni az illetékes sportszerveknek, hogy vajon a ferencvárosi vezető-apparátus személyt összetétele — nemcsak az elnökök személye —, mennyiben járult hozzá a problémák megsokasodásához.) És természetesen hozzájárultak a ferencvárosi bajokhoz a magyar labdarúgás általánosan is rendezetlen gondjai, a játékosok státusz-problémája, az edzők státusz-problémája stb.

Az is érthetetlen kissé, hogy a felsőbb sportvezetés miért nem derí­tette ki: mi a baj a Ferencvárosnál? De érthetetlen az is, hogy az ÉDOSZ miért nem derí­tette ki…

Elvégre a Ferencváros nem csak egy a sokezer magyar sportegyesület közül, hanem a magyar sport legismertebb, legrangosabb és legnépszerűbb klubjainak egyike. Azok közé tartozik, amelynek például pályaépí­tési ügyét akár országos költségvetésből kellett (és lehetett) volna felkarolni, hiszen a közel száz millió forintos nagyságrendű beruházás messze meghaladja egy sportegyesület anyagi-szervezési erejét. A pálya felépülése pedig kulcskérdése az egész klub fennmaradásának (de élvonalban maradásának feltétlenül!).

„…és a Ferencváros túlél valamennyiünket” — mondta Láng György, s annyi bizakodás, szeretet, reménykedés volt azokban a szavakban! És nem alaptalanul. Nemcsak azért, mert a Ferencvárosnak nagy tábora van, hanem azért is, mert a zöld-fehér tábor akar cselekedni egyesületéért. Ki-ki saját hatalma, lehetőséget, tehetsége szerint.

De mikor vonul el a vihar? Mikor rendeződnek végre a Ferencváros dolgai?

Ami a labdarúgócsapatot illeti: ott most úgy tűnik, elcsendesedett a vihar. A játékosok megbékéltek egymással (de legalább is tapogatóznak, közelednek egymáshoz), Csanádi Ferenc személyében régi „irodista” vezeti az edzéseket, s Csanádit mindkét tábor elfogadja. Ami ezen a téren rendezetlen: a szakosztály vezetése. A szakosztályvezető személye, pontosabban személyének jó megválasztása döntő fontosságú. Sokat segí­thet, de újraélesztheti a már-már elcsituló vitákat, viszályokat.

Vonatkozik ez a megállapí­tás a szakosztály elnökének személyére is, aki jelenleg a visszavonulás gondolatával foglalkozik, mert szerinte alaptalan támadás érte a ferencvárosi apparátus részéről. (Ez a tény ismét csak azt bizonyí­tja: egyelőre csak a felszí­n csendes.)

Pedig — úgy érezzük — most van igazán lehetőség a bajok elrendezésére. Sok az új vezető a Ferencvárosnál, akiknek néhány kezdeti és balsikeres ténykedése kijaví­tható, helyrehozható. De mindehhez az eddigieknél őszintébb légkörre, rugalmasabb vezetési módszerekre, kapcsolatok jobb kiépí­tésére van szükség. És mielőbb megtalálni a lehetőséget arra, hogy a ÉDOSZ is támogassa a Ferencvárost. Ha ez sikerül, akkor a Ferencváros anyagiakban sem marad majd el más egyesületek mögött.

És ha a Ferencvárosban nincs annyi erő, hogy megújuljon, akkor akár kí­vülről is segí­teni kell ezt a megújhodást. Hiszen egy erős, jól vezetett Ferencváros nagy erőssége lenne a magyar sport egészének.

Rózsa András
Labdarúgás – 1970. október

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ