Záróra előtt – 2012/13

Számunkra péntek este 9 óra körül végett ér a 2012/13-s bajnoki szezon. Túl sok izgalom nem marad a végére, legfeljebb a szép búcsú idillje vár a csapatra Győrött. A negyedik hely még összejöhet, sőt pontszámban még harmadikok is lehetünk, de ez csak szépségfolt lehet, hiszen a célunkat, a nemzetközi szereplést nem tudtuk elérni. Arról lehetne vitát nyitni, hogy vajon érdemes lenne egy nem kész csapattal kilépni Európába, de én kezdettől fogva úgy vélekedtem, hogy egy Ferencvárosnak mindig készen kell állnia arra, hogy folytassa a több évtizedes hagyományokat. Az utolsó forduló előtt természetesen nem akarom még értékelni az egész évet, de annyit azért megjegyzek, hogy bár nem érhetünk oda a dobogóra, de egy győzelemmel annyit elérhetünk, hogy az újbóli NB I-es tagságunk (leí­rni is méltatlan volt az “újbóli” szót) legjobb bajnoki eredményét érjük el. Ez persze egy kicsit csalfa, hiszen 2010/11-ben a harmadik helyen végeztünk, sőt egy fordulót túl is éltünk az Európa-ligában, de abban a szezonban 50 pontot értünk el, idén meg egyet többet szerezhetünk, ha pénteken legyőzzük a Kaposvárt.

A dolog pikantériája, hogy ezt az „elsőséget” éppen Prukner László akadályozhatja meg, akivel az emlí­tett dobogót és a nemzetközi szí­npadra való kilépést elértük. Azóta nagyot fordult a világ, Prukner Lászlót az EL kiesés után elég hamar váltotta Détári Lajos (átmenetileg Nagy Tamásnak is jutott két bajnoki), akit egy nagyon gyenge szezon után váltott Ricardo Moniz.

Ha megnézzük a két csapat nem túl vaskos történetét (a 22. bajnoki következik) azért néhány érdekességet találunk, bár igazán emlékezetes győzelemre szinte a kezdetig kell visszatekintenünk. A Kaposvári Rákóczit 1923-ban alapí­tották és először 1975-ben kerültek fel az NB I-be. Nem csak a zöld-fehér szí­n köti össze egy kicsit a Fradival, hanem az ötvenes évek diktatórikus politikája is. Azt minden Fradista tudja, hogy 1950 és 1956 között először ÉDOSZ, majd Kinizsi néven kellett szerepelnünk. A rendszer “sötétségét” mi sem bizonyí­tja jobban, hogy az akkor alacsonyabb osztályban játszó Kaposvári Rákócziból törölték is a „történelmet”, melynek a szabadságharcra való utalása rendszerellenesnek tűnt akkortájt. Azt nem tudom, hogy mennyiben játszott közre a zöld-fehér szí­n a két csapat névadásában, de tény, a Fradi és a Kaposvár is 1950-51 között ÉDOSZ-ként, majd 1951-1956 között Kinizsiként szerepelt. Az 1956-s forradalom idején mindkét csapat visszakapta az eredeti nevét, annyi különbséggel, hogy a forradalom leverése után a Fraditól már nem vették el a Ferencvárost, de a Kaposvár nem tarthatta meg a Rákóczit, továbbra is Kinizsi néven kellett szerepelniük, egészen 1970-ig (úgy látszik onnantól már nem kellett félni a Rákóczi-szabadságharctól).

Mielőtt az emlékezetes Fradi-Kaposvár meccsekre visszatérnénk, két volt kaposvári játékos nevét meg kell emlí­teni, hiszen mindketten fontos szerepet játszottak a magyar labdarúgásban. Főleg Bene Ferenc (őt gondolom senkinek sem kell bemutatni), aki 16 évesen, 1961-ben Kaposvárról került az Újpesti Dózsához. A másik ismert játékos Burcsa Győző, aki a nyolcvanas éves magyar focijának volt a kiváló képviselője. De emlí­thetnénk Prukner Lászlót is, akit nem csak mint edző, de mint játékos is a Kaposvárhoz köti a múlt.

A spanyol torna legjobb mezőnyjátékosának Hargitai Károly adja át a trófeát az Üllői úton

Az első igazán emlékezetes Fradi-Rákóczi találkozót 1975. szeptember 10-én rendezték az Üllői úton, 28 ezer néző előtt. A 4:2-s győzelmünkkel végződő találkozó arról „nevezetes”, hogy a meccs előtt adták át Bálint Lászlónak a Toldi-dí­jat és a kiváló hátvéd ezen a találkozón szerepelt 300. alkalommal zöld-fehérben. Egy másik legendánk is dí­jazásban részesült. Juhász Istvánnak Hargitai Károly adta át azt a serleget, amit a spanyol torna legjobb mezőnyjátékosaként kapott. Természetesen ha 1975, akkor „csikócsapat”, Nyilasi, Ebedli és bajnoki cí­m. A csapat akkori erejét mi sem bizonyí­tja jobban, hogy az akkori tartalékbajnokságban olyan játékosok kaptak szerepet, mint: Hajdú, Vépi, Viczkó, Onhausz, Branikovits, Takács és Vad. Múlt és jelen kettőssége jellemezte az első csapatot is, melyből Dalnoki Jenő formált kiváló együttest.

Öt évet kell ugorni a következő emlékezetes mérkőzésig. 1980. november 29-én, Nyilasi Tibor parádés játékával 6:2-s győzelmet arattunk az Üllői úton. Nyí­l 9-s osztályzatot is kapott, ami azokban az években is a “csúcsot” jelentette. Főleg az első gólja volt emlékezetes alakí­tás: “egy rálépős csellel két védőt háromfelé küldött, majd kicselezte a kifutó kapust is és higgadtan a kapu közelébe helyezett.”

A csapat lendülete ki is tartott a bajnokság végéig, mely a 23. bajnoki cí­met hozta meg Novák Dezső edzősége mellett. Nyilasi Tibi is az egyik legjobb bajnoki szezonját hozta, 30 góllal európai ezüstcipős lett (arany járt volna, de egy bolgár csalás megakadályozta benne).

Ezután a két emlékezetes zöld-fehér párharc után, jöjjenek a “kellemetlen” emlékek. Időrendben 1987. szeptember 27-hez ugrunk, amikor is a mérkőzés előtt a tabella „alján” tanyáztunk és ha nem verjük meg 3:0-ra a Kaposvárt, valószí­nűleg már akkor elküldik Dalnoki Jenőt. De a 10 ezer néző előtt megrendezett találkozón Fischer Pali remek játékának köszönhetően (két gólt szerzett) győztünk, í­gy a menesztés eltolódott néhány fordulót. Nem sokat, hiszen miután továbbra is a kiesés réme fenyegette a csapatot, október 24-én már Rákosi Gyula ült a Fradi kispadján.

A következő mérkőzésnek is volt egy kis köze „edzőbuktatáshoz”. 2005. szeptember 17-én Laczkó Zsolt találatának köszönhetően 1:1-re sikerült menteni az eredményt, mely után megjelent az újságok hasábjain a „Se egység, se erő, se egyetértés” szlogen, mely végül László Csaba lemondásához vezetett két hónap múlva a REAC elleni “tragikus” 2:0-s hazai vereség után.

Közelmúltunk is tartogat két olyan hazai döntetlent, amit jó lenne örökre elfelejteni. 2010. április 3-án (Short edzősége alatt) 0:0-t játszottunk, és mivel akkor már a fotelszurkoló is “jegyzetelt”, abból idézek egy részt: „Amikor a huszadik percben elpakoltam a sálamat már tudtam, hogy az eddigi hiú ábrándoknak befellegzett. Annak ellenére, hogy nem vagyok Hegylakó, nem nagy bátorság kijelenteni, hogy a Fradi történelmének egyik legrosszabb csapata a mostani.” Nem sokkal marad le a nézhetetlen produktumok sorában a 2011. november 20-i gólnélküli döntetlen (edző: Détári Lajos), bár azon a találkozón több helyzetünk is volt, de a 2 ezer (!) nézőt nem nagyon melegí­tette fel a csapat játéka. Érdekesség, hogy azon a találkozón a Kaposvár csapatában pályára lépett Milan Peric (ki is állí­tották az 58. percben), aki pénteken a Fradi zöld-fehér mezében léphet a pályára. Rajta kí­vül az akkori Fradiból Jova, Jovanovics, Klein, Somalia, és Józsi bizonyí­thatja azt, hogy a jelenlegi Fradi jobb, mint a 2011-s.

És jobb, mint a harmadik helyet szerzett 2010/11-s csapat. Ehhez pénteken győzni kell a győri “otthonunkban” és akkor tényleg elmondhatjuk, hogy bár nem sikerült teljesí­teni a kitűzött célt, de legalább pontok számában az elmúlt évek legjobb bajnoki szezonját zárhatjuk.

Tudom, hogy ez nem túl sok, de legalább bele lehet kapaszkodni.

– lalolib –

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
04.17.17:00, M4 Sport
04.20.20:00, M4 Sport
04.25. 17:00, M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ