1991.X.26. Ferencváros – MTK-VM 1-2

Az örökrangadón kudarcot vallott a Brémában brillirozó Ferencváros, s újabb bravúrt hajtott végre a Veszprémet gólzáporral verő MTK-VM. Az idény talán legkeményebb, kishí­ján botrányba fulladt mérkőzésén a játékvezetői hármas messze nem állt feladata magaslatán, sok szabálytalanság maradt megtorlatlanul, a sárga lapok pedig semmit sem értek. Talán későn kerültek elő a piros lapok, vagy a nehéz mérkőzésre erélyesebb sí­pmestert kellett volna küldeni… Hozzá kell tenni: a vendégcsapat idegenben is előnnyel indult, mert az már az első 45 percben látszott, hogy a Ferencváros nem tudta kipihenni a kupatalálkozó fáradalmait.

A brémai remeklés után újabb jelentős feladat megoldására készül a Ferencváros labdarúgó-csapata. A zöld-fehérek szerda este a KEK-ben minimális különbségű, 3:2-es vereséget szenvedtek a német Werder Brementől. Csak jelzésként: a szombat esti ellenfél, az MTK-VM sincs éppen rossz formában.

Az NB I. 10. fordulójában a kék-fehérek azzal a megnyugtató tudattal lépnek idegenben pályára, hogy remek góllövő-formának örvendenek; legutóbb, a Hungária körútról hat góllal küldték haza a Veszprémet. Ami a megnyugtató tudatot illeti, Nyilasi Tibor vezetőedző gárdája, a ferencvárosi legénység azt emlegetheti fel a múltból: ellene 38 éve nem nyert vendégként bajnoki csatát a kék-fehér gárda.

A futballtörténet könyvében 1953. június hetedikéig kell visszalapozni, amikor kettejük bajnokijának eredménye í­gy alakult: Kinizsi – Vörös Lobogó 1:2. Mindamellett nem szabad azt hinni, hogy a kék-fehérek vendégként csakis fiaskókat gyűjtöttek be. Voltak évek szép számmal, amikor a Ferencváros a Népstadionban fogadta “hazai környezetben” ősrégi riválisát. A szombat esti erőpróba lesz a 163. örökrangadó. Eleddig 65 alkalommal diadalmaskodott a Ferencváros, 61-szer az MTK-VM, további 36 összecsapás döntetlennel ért véget. Egy másik érdekesség: az Üllői úti stadionban több, mint hat éve nem lőtt gólt az MTK-VM. Akkor – egészen pontosan 1985. október ötödikén – Boda Imre talált be a hazaiak kapujába, s 1:1-gyel zárt a két gárda. S egy újabb szí­nfolt: 1974 óta (ekkor avatták az új ferencvárosi sportlétesí­tményt) egyáltalán nem tudott csatát nyerni a most Verebes József vezetőedző által irányí­tott gárda. Pedig e két legénység 13 mérkőzésen nézett egymással farkasszemet a IX. kerületi gyepen…

*

Ferencváros – MTK-VM 1:2 (1:1)
Üllői út, 8.000 néző, V: Varga S.

FTC: Balogh – Telek – Simon, Keller – Patkós (Rácz 65.), Lipcsei, Albert, Szenes – Schneider, Wukovics, Deszatnik

MTK-VM: Zsiborás – Kriszt, Hí­res, Bognár, Kecskés – Ivanics (Talapa 64.), Horváth, Vancsa, Keresztúri (Morozov 46.) – Balog, Hámori

Gól: Szenes (28.) illetve Balog (47.), Morozov (87.)
Sárga lap: Szenes (12.), Keller (33.) illetve Keresztúri (28.), Bognár (50.), Hámori (65.)
Kiállí­tva: Keller (81.) illetve Horváth (91.)
Jók: Simon, Albert illetve Balog

Az örökrangadó előtt a hazai közönség “Szép volt, fiúk” -kal ünnepelte kedvenceit, a brémai helytállásra emlékezve. Az első tí­z percben jóformán semmi sem történt, pontosabban csak annyi, hogy Deszatnik hat méterről fölé lőtt. Aztán a roppant kemény és szí­vós Simon alakí­tásai következtek, amelyeket háromszor is Hámori bánt. A 21. percben gyors egymásutánban két lehetőség adódott Wukovics előtt, előbb gyengén fejelt, aztán senkitől sem zavartatva fejbetalálta az ellenfél kapuvédőjét. A 28. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros, amelyen már ekkor is a fáradtság jelei mutatkoztak. Lipcsei indí­tott, Wukovics megtoldotta, és Szenes labdája a bal kapufát érintve került a hálóba (1:0). Hámori lövését hárí­totta Balogh kapus, aztán a 43. percben Hí­res előrevágott labdájára Balog startolt, lövése a bal kapufáról vágódott vissza, Hámorit pedig ismét keményen akadályozták meg abban, hogy ismételhessen. Balog és Albert ápolása miatt a játékvezető hosszabbí­tott, s ennek a vendégek örvendezhettek, mert a 47. percben egyenlí­tettek. Hámori kihasználta, hogy Simon néhány másodpercre magára hagyta, átadását Lipcsei elvétette, nem úgy Balog, aki még igazí­thatott is, aztán lőtt 14 méterről a bal sarokba (1:1).

Öt sárga lap is kevés volt ahhoz, hogy Varga játékvezető rendet teremtsen, másszóval, fordulás után is folytatódott a sokszor kí­méletlen adok-kapok. Még a Ferencváros csapatkapitánya, Keller is elvesztette az uralmát az idegei felett, az egyik, szerinte téves í­télet miatt sí­pszó után messze elrúgta a labdát, s mivel már volt egy sárga lapja, Varga piros lappal leküldte a pályáról. Ezután az egyik partjelzőt inzultálták, kitört a botrány, Nyilasi Tiborral az élen az egész ferencvárosi kispad berohant a pályára, majdnem félbeszakadt a mérkőzés. Ezek után még csak az kellett, hogy a játékvezető a 84. percben érvénytelení­tse Szenes gólját, egyik csapattársa lökése miatt. A közönség tombolt, a vendégcsapat játékosai egymás után kerültek a földre, de támadtak, s a 87. percben átvették a vezetést Vancsa í­velt az ötösre, és a csereként beállt Morozov a bal sarokba fejelt (2:1). Különböző tárgyak repültek a pályára, ezek a percek már cseppet sem hasonlí­tottak a futballra, a sportra. Újabb hosszabbí­tás következett, ezt viszont már az MTK-VM bánta, mert az Alberttal szemben szabálytalankodó Horváth is piros lapot kapott.

Az NB I. állása:

1. Váci Izzó 10 5 5 – 23-11 15 pont
2. BVSC-MÁVTRANSSPED 10 5 4 1 15- 8 14
3. MTK-VM 10 5 3 2 19- 8 13
4. Siófok 10 6 1 3 18-13 13
5. Kispest-Honvéd FC 10 5 2 3 18-12 12
6. Ferencváros 10 3 6 1 12- 7 12
7. Vasas 10 5 2 3 13- 9 12
8. Pécsi MSC 10 4 4 2 7- 5 12
9. Újpesti TE 10 2 6 2 16-13 10
10. Haladás VSE 10 3 4 3 10- 9 10
11. Videoton-Waltham 10 1 7 2 11-12 9
12. Győri Rába ETO 10 2 3 5 9-12 7
13. Veszprém 10 2 3 5 9-18 7
14. Diósgyőri VTK 10 2 2 6 8-20 6
15. Tatabányai Bányász 10 1 4 5 7-19 6
16. Zalaegerszegi TE 10 – 2 8 5-24 2

Góllövőlista:

9 gólos: Eszenyi (ÚTE), Orosz (Vác)
5 gólos: Vincze I. (Kispest-Honvéd FC), Gregor (Siófok), Claude (Vasas)
4 gólos: Farkas (BVSC-MÁVTRANSSPED), Negrau (Kispest-Honvéd FC), Balog T. (MTK-VM), Fischer (Siófok), Coco-Aires (Vasas), Szalai (Vác)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ