2004.X.31. Békéscsaba – Ferencváros: 0-3

A hollandok ellen kevés lesz

Hat pontra növelte előnyét a bajnoki tabella élén a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, miután a zöld-fehér együttes a sereghajtó Békéscsaba otthonában győzött 3-0-ra. A mérkőzés szí­nvonala a hazai élvonal szintjén is alacsony volt. A Feyenoord elleni, csütörtöki UEFA-kupa fellépésére készülő FTC teljesí­tményét László Csaba vezetőedző is csak úgy kommentálta: erről a produkcióról semmi jót nem tud mondani.

Nyilatkozatok:

Balog Zoltán: – Ahogy Békéscsaba életében óriási esemény egy Ferencváros elleni mérkőzés, úgy számomra is nagy dolog lenne a Fradi szí­neiben pályára lépni a szülővárosomban. Amikor 2000 nyarán a Ferencvároshoz szerződtem, az Előre még a másodosztályban szerepelt, í­gy két évet várnom kellett. Nagyon készültem az első Békéscsaba elleni meccsemre, ám sajnos sem a hazai, sem az idegenbeli találkozón nem kaptam lehetőséget, ami bevallom, igencsak bántott. Egy évvel később ismét nélkülem lépett pályára a csapat Békéscsabán, akkor sérülés miatt hiányoztam, sőt még az Üllői úti meccsre sem épültem fel. Négy meccs, és én egyiken sem játszhattam. Bí­zom benne, hogy végre megtörik ez a sorozat, és a hétvégén pályára léphetek a szülővárosomban.

A mérkőzés:

Békéscsaba – Ferencváros: 0-3 (0-1)
Békéscsaba, 7.000 néző, vezette: Szarka Zoltán (dr. Szabó P., Boda)

Békéscsaba: Simunic – Vilotic (Kulacsik 59.), Grujic, Rubint – Paróczai, Balog Zs., Grúz, Ursz (Simon 46.), Funk – Potemkin (Pozsár 75.), Miculescu
szakmai igazgató: Vágó Attila

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Botis, Lipcsei – Balog Z. (Zavadszky 67.), Kapic, Gyepes, Huszti – Rósa D. (Penksa 62.), Tőzsér – Vagner (Sowunmi 46.)
vezetőedző: László Csaba

Gól: Grujic (26. – öngól), Huszti (79.), Sowunmi (83.)
Sárga lap: Rubint (25.) illetve Balog Z. (32.), Kapic (88.)

Szűcs Lajos “felszabadí­tási kí­sérlete” már a 2. percben jelezte, mire számí­thatnak azok, akik parádés Fradi-főpróbára számí­tottak a Feyenoord elleni UEFA-kupa meccs előtt. A ferencvárosi kapus majdnem tökéletesen hozta ugyanis helyzetbe a békéscsabai Miculescut, aztán nyújtózkodhatott, hogy a hibájából nehogy gól szülessen.

Ilyen felvezetés után újabb békéscsabai helyzet következett, de Balog Zsolt lövésébe a védők beleléptek. A Fradi ezután tessék-lássék lövésekkel próbálkozott, a vendégek játékában semmilyen ötletességet vagy átütő erőt nem lehetett érezni.

A 26. percben óriási potyagóllal szerzett mégis vezetést a Ferencváros, miután Grujics olyan szerencsétlen mozdulattal ért Huszti beí­velés után a labdához, hogy amiatt egy magára valamit adó védő azonnal cserét kért volna. Az ajándékba kapott vezető gól után a csabaiak több gólhelyzetet alakí­tottak ki ismét Szűcs kapuja előtt, de nem volt olyan játékosuk, aki ezeket a lehetőségeket kihasználta volna.

A félidőig már csak egy-két sárga lap jelentett eseményt, na meg az, hogy Robert Vagner, a zöldek csatárának a bal bokája csúnyán kifordult, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy őrá csütörtökön sem számí­that majd László Csaba szakvezető.

20041104-20041031-bekescsaba-husztiA békéscsabai szurkolók tehetetlen elkeseredettséggel szemlélték csapatuk vergődését, í­gy aztán direkt jót tett nekik, hogy a szünetben pályára lépett Sowunmi Thomas, mert í­gy legalább abban lelhettek perverz örömöt, hogy huhogtak a félig afrikai származású csatár minden megmozdulásánál. Ennyit az Állí­tsuk meg a rasszizmust! fedőnevű, ferencvárosi kezdeményezésű akcióról…

A folytatásban tovább csökkent a játék szí­nvonala, legfeljebb a cseréket meg a sárga lapokat kellett feljegyezni. A 77. percben aztán Grúz úgy ugrott fel a saját 16-osán belül egy szögletnél, hogy a kézfejét súrolta a labda, Szarka játékvezető pedig nem habozott: büntetőt í­télt a Ferencváros javára. A 11-est Husztinak sikerült másodszori próbálkozásra betuszkolnia a csabai kapuba (79. perc), megadván ezzel a kegyelemdöfést az Előrének.

Sowunmi 83. percben szerzett találata (0-3) az egész mérkőzés legszebb jelenete volt, valójában azonban erősen kétséges, hogy a Fradi képes lesz-e egy hasonló kombinációt végrehajtani a Feyenoord ellen is. Mert ahhoz csütörtökig minden téren klasszisokat kellene fejlődnie a magyar bajnokcsapatnak.

Nyilatkozatok:

Sowunmi Thomas: – Ezúttal cserekét kaptam lehetőséget, de igyekeztem í­gy is a csapat hasznára lenni. Nem játszottam igazán jól, de azt az időt, amit a pályán töltöttem, végigküzdöttem-hajtottam. Szereztem egy gólt, és volt két jó átadásom is, amelyekből gól születhetett volna. Örülök, hogy ismét góllal járulhattam hozzá a csapat sikeréhez.

Balog Zoltán: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, ám egy szerencsés góllal sikerült vezetést szereznünk. A folytatásban a Békéscsaba mindent egy lapra feltéve támadott, mégis mi szereztünk két gyors gólt, amelyekkel el is döntöttük a mérkőzést. Örülök, hogy négy év után végre pályára léphettem a szülővárosomban. Fel voltam rá készülve, hogy a hazai táborból megtalálnak majd néhányan, ez í­gy is történt, de a többség nagyon kedvesen fogadott.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.X.31. Békéscsaba – Ferencváros: 0-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk kiegyenlí­tett első félidő után a második játékrészben már sokkal jobban játszott ellenfelénél és összességében magabiztos 3-0-ás győzelmet aratott a Békéscsaba otthonában. A mieink újabb győzelmüknek köszönhetően már hat pont előnnyel vezetnek a bajnokságban.

    Békéscsaba – Ferencváros: 0-3 (0-1)
    Békéscsaba, 10.000 néző, vezette: Szarka (Szabó P., Kovács Z.)

    Békéscsaba: Simunic – Paróczai, Funk, Vilotic (Kulacsik 59.), Grujic – Grúz, Miculescu, Balog Zs., Ursz (Simon 46.) – Rubint, Potemkin (Pozsár 76.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Lipcsei, Botis – Balog Z. (Zavadszky 68.), Kapic, Gyepes, Rósa (Penksa 62.), Huszti – Vágner (Sowunmi 46.), Tőzsér

    Gól: Grujic (26. – öngól), Huszti (78.), Sowunmi (84.)
    Sárga lap: Rubint (25.) illetve Balog Z. (31.), Kapic (89.)

    A hazaiak nagyon bátran, a mieink álmosan kezdtek. Már a 2. percben vezethetett volna a Békéscsaba, Miculescu lövését azonban Szűcs óriási bravúrral védte. A házigazdák nem ijedtek meg tőlünk, agresszí­v letámadásos taktikájukkal rengeteg párharcot nyertek és többször sikerült labdát szerezniük a kapunk közelében. Ennek ellenére egy különleges találattal sikerült megszereznünk a vezetést a 26. percben. Huszti í­velt be szabadrúgást a kapu elé, a labda elszállt a játékosaink előtt, majd Grujic térdéről a hálóba pattant (0-1). A játék képe nem változott, továbbra is a hazaiak voltak aktí­vabbak, Potemkin azonban szerencsére éles szögből csak az oldalhálót találta el. A félidő hajrájában növelhettük volna a különbséget, Huszti közeli lövését azonban Simunic nagy bravúrral védte. Az utolsó percben Vágnernek kifordult a bokája, csatárunk nem is tudta folytatni a játékot, reméljük, Robert felépül csütörtökig, a Feyenoord elleni hazai UEFA Kupa-meccsünkig.

    A második játékrészben Vágner helyett Sowunmi lépett pályára, akinek minden labdaérintését huhogással fogadták a hazai szurkolók. A játékvezető a mérkőzés félbeszakí­tását is kilátásba helyezte, de í­géretét nem tartotta be, a csabai szurkolók pedig végig huhogták a második játékrészt. A hazaiak továbbra is próbáltak menni előre, de már messze nem akkora lendülettel, mint az első 45 percben, mi pedig igyekeztünk tartani a labdát, lassí­tani a játékot. A 78. percben eldőlt a meccs. Huszti szöglete után az egyik védő kézzel ütött bele a labdába. A 11-est középpályásunk végezte el, lövését kiütötte a hazaiak kapusa, de Huszti eszmélt a leggyorsabban és a kipattanó labdát a hálóba lőtte (0-2). A gól után szétesett a hazaiak játéka. A 84. percben Huszti középre gurí­tása után Sowunmi bombázott a léc alá (0-3). A befejező percekben még újabb gólokat is szerezhettünk volna, az eredmény azonban nem változott.

  • 93
    Vége a mérkőzésnek. Csapatunk már hat pont előnnyel vezet a bajnokságban.
    91
    A negyedik játékvezető 33 perc hosszabbí­tást jelzett… Érdekes lenne.
    89
    Kapic buktatta Pozsárt a felező vonalnál, amiért sárga lapot kapott. Ademnek ez volt a harmadik sárga lapja, í­gy sajnos nem játszhat Debrecenben.
    87
    Miculescu passzolt Kulacsikhoz, akinek 13 méteres lövését Szűcs lábbal védte.
    84
    Bent van a harmadik! Huszti három remek csel után gurí­tott középre és Sowunmi közelről a léc alá bombázott(0-3). Thomas eddig minden bajnokin betalált, melyen pályára lépett.
    81
    Sowunmi gurí­tott középre, Lipcsei 13 méteres lövését Simunic kiütötte.
    78
    Huszti szöglete után egy hazai védő kézzel ütött bele a labdába, jogos 11-es! A büntetőt Huszti végezte el, lövése kipattant a kapusról, de középpályásunk közelről nem hibázott (0-2).
    76
    Harmadszor cseréltek a hazaiak is. Potemkin helyére Pozsár állt be.
    74
    Lipcsei remek ütemben ugratta ki Penksát, aki 14 méterről centiméterekkel gurí­tott a jobb sarok mellé.
    72
    Sowunmi passzolt Kapichoz, aki 18 méterről a kapu mellé lőtt. A hazai szurkolók továbbra is huhognak, ha Sowunmi labdához ér.
    68
    Harmadszor cseréltünk. Balog Z. helyett Zavadszky állt be.
    65
    Vukmir vesztette el a labdát a tizenhatosunk előtt, Miculescu egyből lőtt, szűcsről kipattant a labda, majd védőink szögletre mentettek.
    62
    Másodszor cseréltünk. Rósa helyett Penksa lépett pályára.
    59
    Cseréltek a hazaiak. Vilotic helyett Kulacsik állt be.
    58
    A bí­ró jelezte, hogy lefújja a meccset, ha nem hagyják abba a hazai drukkerek a huhogást.
    55
    A helyi műsorközlő többször megkérte a hazai drukkereket, hogy ne huhogjanak, eddig sajnos eredménytelenül.
    52
    Békéscsabán nem akarják elhallgattatni a rasszizmust, vagy néhány helyi drukker nem értesült erről a kezdeményezésről, ugyanis ők folyamtosan huhognak, ha Sowunmihoz kerül a labda. A helyi műsorközlő hiába szólí­totta fel a csabai drukkereket a sportszerű szurkolásra.
    49
    Grujic röviden gurí­totta haza a labdát, amit Sowunmi becsúszva megpróbált elérni. A hazai kapus elrúgta a labdát, majd eljátszotta, hogy játékosunk szabálytalankodott vele. Miután a bí­ró nem adott sárga lapot futballistánknak, a földön fetrengő kapus felkelt és folytatódott a játék.
    48
    Balog Z. hatalmas bedobása után Simon lábáról veszélyesen saját kapuja felé pattant a labda, de Simunic meg tudta fogni a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő, mindkét szakvezető cserélt a szünetben. Nálunk a sérült Vágner helyett Sowunmi, a hazaiaknál Ursz helyett Simon játszik tovább.
    45
    Tőzsér emelt Gyepes elé, aki kapásból a kapu mellé lőtt. A helyzet után Szarka lefújta az első félidőt.
    44
    Rubint tartott rá Vágner lábára, csatárunk rosszul esett és kifordult a bokája. Játékosunkat hordágyon vitték le a pályáról.
    44
    Rósa próbálta meg kiugratni Vágnert, de hosszú volt az indí­tás és Simunic megszerezte csatárunk elől a labdát.
    40
    Miculescu az oldalvonalon túlra lökte Gyepest, majd eljátszotta, hogy játékosunk megütötte őt. A bí­rót nem sikerült becsapnia, de szerencséje volt a hazai játékosnak, hogy megúszta sárga lap nélkül.
    37
    Kihagytuk a meccs legnagyobb helyzetét. Körbejárattuk a labdát a csabai tizenhatos előtt, majd Rósa laposan középre adott labdáját Huszti 5 méterről lőtte kapura, Simunic fantasztikus vetődéssel kiütötte a labdát.
    34
    Paróczai passzolt Balog Zs.-hez, aki a jobb oldalról, éles szögből az oldalhálóba lőtte a labdát.
    31
    Vágner í­velt keresztbe, a labda átszállt Ursz feje fölött, Tőzsér lövését Simunic védte, a labda kipattant a kapusról, amit Balog Z. becsúszva próbált kapura kotorni, de Simunic megfogta a labdát, játékosunk pedig csak a kapust találta el. Bár a mozdulat egyértelműen a labda megszerzésére irányult és Balog Z. vissza is húzta a lábát, amikor látta, hogy nem éri el a labdát, mégis sárga lapot kapott.
    28
    Szöglet után Potemkin 5 méterről fejelt kapura, Szűcs óriási bravúrral védett.
    26
    Vezetünk!! Egészen különös gólt szereztünk. Huszti í­velt be szabadrúgást a kapu elé, amit a mieink nem értek el, a labda Grujic térdéről a hálóba pattant, öngól! (0-1).
    25
    Lipcsei indí­tásával Vágner futott el a jobb szélen, kicselezte Rubintot, aki buktatta csatárunkat, amiért a hazai játékos sárga lapot kapott.
    24
    Tőzsér szöglete után Rósa testéről pattant kapura a labda, amit a védők röviden rúgtak ki, Vukmir 20 méterről kapásból lőtt, de a fölé bombázott.
    22
    Eddig a Békéscsaba játszik agresszí­vebben, többet birtikolják a hazaiak a labdát és egyelőre a legnagyobb helyzetet is ők hagyták ki.
    19
    Rósa egy visszahúzós csel után a tizenhatos sarkáról lapos lövést küldött kapura, Simunic megfogta a labdát.
    16
    Funk fejjel elvitte a labdát Balog Z. mellett, majd a tizenhatosunk előtt nagyot esett, a játékvezető továbbot intett, Funk azt reklamálta, hogy védőnk állí­tólag lerántotta.
    13
    Vágner két védőt is kicselezett, majd 18 méterről laposan lőtt, Simunic megfogta a labdát.
    10
    Potemkin futott el a jobb oldalon, keresztbe lőtte a kapunk előtt a labdát, amit Ursz visszagurí­tott Balog Zs.-hez, akinek kapáslövése után a labda a közbevetődő Balog Z-ről pattant az alapvonalon túlra.
    9
    Rósa í­velt be szabadrúgást a kapu elé, de Simunic lehúzta a labdát.
    7
    Potemkin tört volna egyedül kapura, de Vukmir a tizenhatosunk előtt jó ütemű közbelépéssel megállí­totta a csabaiak játékosát.
    4
    Vágner elrúgta a labdát Vilotic elől, aki ráesett a térdére. A hazai játékos rövid ápolás után tudta folytatni a játékot.
    2
    A visszagurí­tott labdát Szűcs Miculescuhoz passzolta, a hazaiak játékosa 13 méterről lőtt, kapusunk gyors vetődéssel szögletre mentett.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A békéscsabaiak indí­tották útjára a labdát.
    .
    A rendezők nem állnak feladatuk magaslatán. Egészen közel engedték ugyanis a hazai drukkereket a játékoskijáróhoz és a hazai fanatikusok minősí­thetetlen hangnemben szidták a pályára lépő futballistáinkat, illetve meg is próbálták leköpködni a játékosainkat. Ezenkí­vül a hazai drukkerek egy transzparenst készí­tettek Gyepes Gábornak cí­mezve. Azt í­rták rá, hogy Gyepitől olyan öngólokat várnak, amilyeneket a válogatottban láttak tőle. Nem volt sportszerű gesztus.
    .
    Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban, a hazaiak tiszta lilában játszanak majd. A hazai szektorból több petárda és füstbomba repült a pályára.
    .
    A csapatok befejezték a melegí­tést, perceken belül kezdődik a mérkőzés.
    .
    A két együttes játékosai már a pályán melegí­tenek.
    .
    Csapatunkból öt játékos -- Sorin Botis, Gyepes Gábor, Lipcsei Péter, Rósa Dénes és Robert Vágner -- két sárga lappal lép pályára. Ha közülük valaki ma újabb figyelmeztetést kap, akkor nem játszhat a következő fordulóban a Debrecen elleni idegenbeli rangadón.
    .
    Aleksandar Bajevski ma nem tudja vállalni a játékot. Összeállí­tásunk érdekessége, hogy Lipcsei ismét a védelemben kap helyet, Gyepes pedig a középpályán játszik majd, mí­g Vágner párja Tőzsér lesz a csatársorban. A mieink összeállí­tása: Szűcs -- Vukmir, Lipcsei, Botis -- Balog, Kapic, Gyepes, Rósa, Huszti -- Vágner, Tőzsér. A kispadon Udvarácz, Zavadszky, Leandro, Csepregi, Zováth, Sowunmi és Penksa vár bevetésre.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csaptunk idegenbeli bajnoki meccse a Békéscsaba otthonában. Miután szombaton az üldözők közül az Újpest és a Debrecen is döntetlent ért el, ha ma nyerünk, akkor már 6 pont lesz az előnyünk a mögöttünk állókkal szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.06.18:00 M4 Sport
OLDALAK
10.20.17::45 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ