Jegyzet
Feljegyzések “A FOTELSZURKOLÓNAK” III. – Lakat T. Károly tollából
lalolib: 200/200
írni nehéz.
És csak a kiváltságosok nagy adománya.
Ennél már csak jól írni nehezebb, hiszen gondoljuk csak végig: az írástudás értékes adományaival meg nem áldott sors – és kortársaink hányszor fordultak hozzánk kétségbeesve, hogy ugyan, írjuk már meg helyettük a tábori üdvözlőlapot Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 40.
Verebest először a kempingnadrágja, másodszor az 2-10 buktatta meg…
Verebes József, akit a köznyelv egy időben és trénerségének egy meghatározott szakasza után nemes egyszerűséggel már csak úgy emlegetett: „a Mágus”, kétszer is volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Esetében több mint érdekes amúgy, miszerint ezt a bizonyos (azt hiszem, most már egy életre) ráragadt jelzőt, hogy „Mágus”, nagyon sokféleképpen lehet gondolni, kimondani, és kiejteni.
A kimondás szándéka lehet a legmélyebb elismeréstől vezérelt, ám lehet maróan gúnyos, már-már megalázó is, minden attól függ, hogy aki mondja, hogyan viszonyul Verebes egyéniségéhez, személyiségéhez, habitusához, teljes klubedzői és szövetségi kapitányi ténykedéséhez.
Verebes Józsefnek bőven kijutott mindkét „hangsúlyból”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 39.
Puskás gigászi nimbuszán még a szövetségi kapitányság sem volt képes rontani…
Minden idők legnagyobb magyar futballistájának, Puskás Ferencnek élete során biztosan sokszor kellett volna igen helyett nemet mondania, de egyszer garantáltan: amikor felkérték arra, hogy legyen a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 38.
És akkor valaki felkiáltott: „legyen az Öcsi a kapitány!
Az izlandiaktól elszenvedett budapesti vereség bombatalálatként érte mind a válogatottat, mind a szurkolókat, de nem túlzás azt állítani, hogy az egész magyar labdarúgást is.
Jenei Imre felé ugyanis addig olyan végtelen bizalom sugárzott mindenki felől, mintha egy szövetségi kapitány (legyen az bárki) a kispadról képes lenne megnyerni egy mérkőzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 37.
Egyetlen reményünk Jenei Imre volt, de aztán jöttek az izlandiak…
Olyan sok mindent produkált már a magyar labdarúgás a történelmének örömittas és vérzivataros évtizedei alatt, hogy az ember egy idő múltán méltán gondolhatta: fergetegesen újjal már senki sem tud előállni. Ám ami 1992. március 25-én a Népstadionban egy osztrákok elleni barátságos mérkőzésen történt, arra garantáltan nem volt példa a nemzeti tizenegy akkor éppen kilenc esztendő híján egy évszázados históriájában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 36.
A kapitányságba nálunk még Puskás Öcsi is belebukott…
Bicskei Bertalan második kapitányi korszakának zárónapján 2001. szeptember másodikát mutatta a naptár. A grúzoktól Tbilisziben tanévkezdéskor, az első őszi hónap első napján, egy szombati napon kaptunk ki, még Bicskeivel. Egy nappal később a dunavarsányi edzőtáborba viszont már az addig az utánpótlás-válogatottakkal foglalkozó Gellei Imre érkezett meg, mint új főnök. A váltás jószerivel órák alatt lezajlott. Sietni kellett (?), négy nap múlva újra játszottunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 35.
Telefon Dunavarsányba: „Berci, köszönjük, de itt a vége…”
Vidám kapitányváltást (legjobb tudomásom szerint) nem tart számon a magyar futballtörténelem. Talán azért nem, mert labdarúgásunk 114 éves históriáskönyvébe elenyészően kevés olyan fejezetet írtak, amikor az úgynevezett első számú magyar edző önszántából, saját elhatározásától vezérelve hagyta volna el a posztját.
Néha még a kiemelkedően legsikeresebb szakvezetők (számomra elviselhetetlenül csúnya kifejezéssel élve: kirúgták őket) sem maguktól távoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egy focitörténész fejfájásai IV.,
avagy kik, hányszor és hányat?
Öt évvel ezelőtt hagytam abba a sorozatot, aztán sok minden jött közbe – többek között egy ideig törzsvendég voltam a Kékgolyó utcában – de csak elérkeztem addig, hogy folytatni tudom.
Az előző részekben – kellő fejfájások kíséretben – eldöntöttük (???), hogy melyik mérkőzéseket vesszük figyelembe. Remélve, hogy teljes a sorozat. Amit valóban csak remélni lehet, mert még napjainkban is kerülnek elő új mérkőzések adatai (természetesen kisebb jelentőségű hazai díj- vagy nemzetközi barátságos mérkőzésekről). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 34.
A spanyolok: és az elnökváltás megpecsételik B. B. sorsát…
Bicskei Bertalan első kapitánysága amilyen rövidre, legalább olyan visszhangosra sikeredett.
Egy Spanyolországban lejátszott vb-selejtező tette be neki a kaput: 1989. november 15-én, Sevillában úgy kaptunk ki 4-0-ra, hogy az akár 8-0 is lehetett volna. A győzelmük a hispánokat véglegesítette az olaszországi vb-mezőnyben, tőlünk magyaroktól viszont minden további esélynek még a morzsáját is elvette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Ó kapitány…kapitányom!…” – 33.
Miközben az ország rendszert vált, a futballban szinte semmi sem változik…
Történelmileg (és ebben az esetben nem a mindennapok históriájára, hanem a futball történelmére gondolok) úgy alakult ki, hogy kapusokból ritkán lettek szövetségi kapitányok!
A labdarúgás nevezetű játékban használatos tíz további poszt összehasonlíthatatlanul több reprezentánst sodort a nemzeti tizenegy élére, mint amennyit a fekete mezesek (lehet, hogy hihetetlen, de hosszú évtizedeken át a fekete színű mez volt a kapusok védjegye, az utóbbi évtizedekben világszerte elterjedt „lehetetlen” szinorgiával szöges ellentétben) fel tudtak vonultatni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
