1992.XI.11. VB selejtező, Görögország – Magyarország 0:0

Minden idők történetében hatodik alkalommal futballozott görög földön – szerda este Szalonikiben – a magyar labdarugó válogatott Görögország ellen. Mindkét legénység a harmadik erőpróbáján volt érdekelt a világbajnoki selejtezők európai 5. csoportjában.

A hellásziak nem ok nélkül választották Szalonikiben a Kaftanzogliu stadiont szí­nhelyül, hiszen 1978. október 29-én ugyanezen a gyepen nyert 4:1-re Eb-selejtezőt a hazai gárda a magyarok ellen. Az emlékkönyvek lapozgatása nem túl előnyös magyar szempontból, hiszen a szerda esti vendég sohasem nyert még Görögországban.

A szaloniki ütközet előtt í­gy festett magyar szempontból a görögországi mérleg: öt mérkőzés, két döntetlen, három vereség, 5-12-es gólkülönbség. Egyébiránt ezzel a vb-selejtezővel Szaloniki “egyenlí­tett” Athénnel szemben, hiszen a korábbi három fővárosi, és két szaloniki összecsapás után a macedón városban ezúttal harmadik alkalommal mérkőzött egymással a két gárda.

Nem vitás, Jenei Imre szövetségi kapitány számára volt kellemetlenebb az előjáték. Duró József ugyanis torokfájása mellett lázra is panaszkodott. Amikor azt megmérték, 38.4-et mutatott a lázmérő, következésképpen felborult a vendégek hadrendje. Duró nem játszott, a helyét Urbán vette át, és hirtelenjében Balog Tibor kapott szerelést, kezdhetett azon a 90 percen, amely enyhén szólva is létfontosságú volt magyar szemszögből, ráadásul a vendégválogatott ezzel a találkozóval búcsúzott 1992-től.

A görög kapitány, Alketas Panagoulias is ért a “kártyakeveréshez”. Két helyen is változtatást határozott el. Az egyik emberfogója helyett Pahatouridisnek szavazott bizalmat, mí­g a támadó ékben Vaitsist “kivette” Dimitriadis mellől, és a 35 éves Mitropoulost küldte gyepre.

Vb-selejtező, európai 5. csoport:

Görögország – Magyarország 0:0
Szaloniki, 45 000 néző, V: Don (angol)

Görögország: Mirtsos – Manolas – Kolitsidakis, Pahatouridis – Apostolakis, Tsalouhidis, Niomplias, Toursounidis (Frantzeskos 63.), Tsiantakis – Dimitriadis (Vaitsis 46.), Mitropoulos

Magyarország: Petry – Disztl – Nagy T., Lőrincz, Urbán – Balog T., Limperger, Mészáros (Páling 78.), Lipcsei – Kiprich (Sallói 34.), Kovács K.

Sárga lap: Mitropoulos (35.) illetve Lipcsei (46.), Limperger (66.), Urbán (84.), Sallói (87.)
Kiállí­tva: Lipcsei (75.)

A 4. percben baloldali beadást követően Petry csak nagy nehézségek árán tudta megszelidí­teni Tsalouhidis fejesét. A Jenei-gárda számí­thatott arra, hogy jelentős “görögtűzben” lesz része, és körülbelül ez is történt. A 11. percben újra Petry jeleskedett, vetődve tenyerelt ki egy beadást, Lőrincz jól eszmélt, az utolsó pillanatban kanalazta el a görög támadók elől a labdát. A 13. percben Apostolakis “gyalogolt be” Petry kapujának közvetlen közelébe, a baloldali védelem tagjai közül senki sem figyelt rá. Óriási bomba következett, amit Petry lábbal, bravúrosan hárí­tott. Jött azután egy villanásszerű váltás, amikor Kovács labdájával Mészáros a jobb oldalon kiugrott, óriási helyzetből, 14 m-ről mellé durrantott. Bizony lehetett volna megfontoltabb is. A 21. percben az apró, de annál agilisabb Toursounidis ugrott meg a jobb oldalon, lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. Ezután Kiprich sérülése borzolta a magyar kedélyeket. Úgy tűnt, a Feyenoord légiósa jó estét fogott ki, de egy cselnél nagyot kapott a bokájára, öt percig ápolták, és a 34. percben le is ment. A helyét Sallói foglalta el. Időközben, a 28. percben Mitropoulos csukafejesénél az bizonyosodott be, hogy a jó kapusnak szerencséje is van, mert Petrynek már köze sem volt a helyzethez, a labda azonban a jobb kapufa mellett suhant el. A 35. percben Mitropoulos kapott sárga lapot, mert lerántotta Sallóit, majd az ilymódon figyelmeztetettek közé Lipcsei is felí­ratkozott a 46. percben, mert egy gyorsan induló hellászi akciót a görög kaputól 20 méternyire buktatással állí­tott meg.

Az első 45 percben a bal oldalon ugyan óriási lékek nehezí­tették a magyar hajó haladását, de összességében a csapat nagy akarással tartotta a gólnélküli döntetlent.

Görög nyomás jegyében folytatódott a második félidő is, de a magyar lescsapda igen jól működött. Az angol partjelző becsületére legyen mondva, beintett minden “tilos” állást. A 61. percben Petry olyat védett, amire nagyon idős korában is bizonyosan emlékezni fog. Tsalouhidis kibirkózott magának egy helyzetet, a jobb alsó sarokba tartó lövését azonban a Belgiumban idegenlégiós magyar “portás” csodás reflexszel kitornázta. Hét perc múlva Frantzeskos nagyszerű cselekkel lerázta magáról védőit, de 13 m-ről, éles szögből a jobb kapufát találta telibe. Derekasan óvta hátsó alakzatait a magyar legénység, amikor a 75. percben Lipcsei feladta a leckét társainak, mert fölösleges szabálytalankodásáért megkapta a piros lapot. A záró negyedórában heroikusan küzdött a tí­z főre fogyatkozott vendégcsapat, Petrynek újabb robinzonádjai is akadtak.

Sok magyar játékos mondta: Détári és a magyar válogatott nem feltétlenül azonos. Igazuk lett, a karmester hiányát sikerült pótolni. Az első 45 percben megnyugtatóan szilárdí­tgatta frontjait a Jenei-gárda. Ehhez gyorsan hozzá kell fűzni, hogy a kényszerű Duró – Balogh csere miatt olykor jelentős szerkezetbeli gondok mutatkoztak a csapat bal oldalán, és hogy Petry több alkalommal is fényes múltjához méltóan védett, általános volt a megí­télés: a gólnélküli első félidőhöz az is kellett, hogy a hellásziak több biztos helyzetet elpuskázzanak.

A második játékrészben a képlet mit sem változott, a magyar legénység pompásan védekezett és égi adománynak számí­tó szerencsével kerülte el a görög gólt. Fontos pontot rabolt Szalonikiben, olyat, amire kevesen számí­thattak. A csapat legjobbja – mint már oly sokszor – Petry volt, aki legalább féltucatszor páratlan bravúrral hárí­tott, és kiegyensúlyozott formájával önbizalmat csepegtetett társaiba. Urbán bizonytalan kezdés után pompás magaslatokba emelkedett ezen az estén, és Lőrincz sem okozott csalódást. A vendégeknél Tsiantakis kezdett nagyszerűen, később kicsit elszürkült, Apostolakis pedig kifogástalanul “zakatolta végig” a 90 percet.

A csoport állása:

1. Görögország 3 2 1 – 2- 0 5 pont
2. Oroszország 2 2 – – 3- 0 4
3. Magyarország 3 1 1 1 4- 2 3
4. Izland 4 1 – 3 2- 4 2
5. Luxemburg 2 – – 2 0- 5 0

A két szövetségi kapitány véleménye:

Alketas Panagoulias: – Azt hittem, Amerika, az 1994-es vb-döntő már itt van Szaloniki határában. Ehhez a finálés helyhez sajnos kell még egyet és mást tenni. Petry Zsolt extraklasszis kapus.

Jenei Imre: – Harcosan, feledhetetlen küzdőszellemmel szereztük meg a döntetlent. Az Izland ellen júniusban elvesztegetett két hazai pontunk közül egyet most visszaszereztünk.

*

A magyar labdarugó-válogatott szerdai szaloniki fellépése után (0:0) a görög sajtó élénken reagált válogatottja pontvesztésére. A Ta Nea “A szerencse hátat fordí­tott nekünk” cí­mmel háromoldalas beszámolót közölt a selejtezőről. Abban megszólalt Puskás Ferenc is, aki úgy vélekedett: az első félidőben a hellászi együttes játszott jobban, de hadilábon állt a szerencsével. Puskás a magyar védelmet dí­csérte, kiemelte, a második félidőben a görög válogatott idegesen küzdött. Az egykori népszerű labdarugó három válogatottnak tippelt vb-döntős esélyt. Azt nem emlí­tette, melyik ez a három, de feltételezhető, hogy Oroszországra, Görögországra és Magyarországra gondolt.

A To Fox Sport cí­mű lap főcí­me: “A kapufák mentették meg a magyar csapatot”. Az újságí­ró értékelése szerint Jenei Imre szövetségi kapitány egyfajta “altató taktikát” dolgozott ki a magyarok számára, és azt futballistái meg is valósí­tották. Az Ethnos véleménye szerint jól játszottak a hazaiak, de szerencséjük nem volt. Ez a lap idézi Mirtsos kapust, aki nem állí­tott ki jó bizonyí­tványt a vendégek játéka láttán, szerinte Kiprichék ilyen rosszul rég nem játszottak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ