Akiknek köszönhetjük a 23. bajnoki cí­met II.

A vezetőktől a háttérben dolgozókig …

Éry József

ÉRY JÓZSEF, a labdarúgó szakosztály vezetőségi tagja a Magyar Rádió elnöki titkárságának vezetője:

Tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1963-ban mint társadalmi aktí­va, a labdarúgó szakosztály vezetőségi tagja, már átéltem azt a nagyszerű érzést, amit a bajnokság köszöntésének felejthetetlen percei jelenthetnének. Most ismét meghatottan ugrottunk egymás nyakába a PMSC elleni Üllői úti mérkőzés után, játékosok és vezetők. Ekkor jutott eszembe, hogy a 18 évvel ezelőtti diadal és az idei bajnokság között mennyi a hasonlóság, a rokon vonás. Azonos forrásból táplálkozott mindkettő. Ott is, és a mai csapatnál is nagyszerű, egymást becsülő kollektí­va alakult ki. Olyan egység, ahol jó értelembe vett baráti szónak mindig foganatja volt. Tanúm erre a sikerek mostani kovácsa, a vezetőedző Novák Dezső, aki abban az időben játékosként, központi figurája volt ennek a baráti közösségnek. Úgy látszik, a mai fiatalokba is át tudta plántálni ezt a szellemet, az igazi Fradi szí­vet.
Most, a mérlegkészí­téskor talán nem tűnik túlzásnak, ha azt állí­tom, hogy a mi bajnokságunk jó alapot teremthet a magyar labdarúgás további felemelkedéséhez. Egyúttal elősegí­theti azt a megújulást, amiről oly régen álmodoznak a sportág hí­vei, A Ferencváros ebből úgy vállalhatja a legtöbbet, ha minél több válogatott szintű játékost nevel, olyan sportolókat, akik tovább öregbí­thetik a labdarúgás hí­rnevét a nagyvilágban. Ha bajnokságról beszélek, és a játékosokat méltatom, semmiképpen sem feledkezhetek el az edzői trióról, akiknek munkáját, felkészültségét dicséri ez az aranyérem. Nem mehetünk el amellett a fontos tény mellett sem, hogy a szakosztályvezetés munkáját milyen nagy mértékben segí­tette az FTC új egyesületi vezetése. Ők nemcsak szavakban, de tettekben is megbecsülik a klub társadalmi aktí­váit, az olyan embereket, akik szí­vvel lélekkel mindent megtesznek a zöld—fehérek sikereiért, a klub érdekeiért. Ilyen légkörben pedig örömmel dolgozunk.

Hargitai Károly

HARGITAI KÁROLY, a Ferencvárosi Torna Club elnökhelyettese:

Határtalanul boldog, szí­vbemarkoló érzés sportvezetőként immár másodszor átélni ezt a túláradó örömöt, labdarúgóink jóvoltából. 1976-ban, azon a felejthetetlen napon már egyszer módomban állt belépni egy olyan öltözőbe, ahol játékosok hosszú percekig örömtáncot lejtettek, ahol pukkantak a pezsgők, s ahol a falakat majd szétvetette az öröm. Most szabadságomat megszakí­tva robogtam fel az Üllői útra, mert bizton éreztem, hogy a pécsiek elleni találkozó sorsdöntő lesz. Bevált a jóslat, és nem maradt el a szurkolók mámomos ünneplése, amely átlengte nemcsak a Fradi pályát, de szinte az egész IX. kerületet. Olyan hangulat lett úrrá, amelyet hosszú évek óta várunk, amelyre régen volt már példa. Felejthetetlen marad a nap hőseinek, a játékosoknak köszöntése, az a pillanat, amikor egymás nyakába borultak és könnyek között tettek tanúbizonyságot arról, hogy mit is jelent a Fradi szí­v.
Mostanában régi ismerőseim, barátaim arról faggatnak, hogy minek köszönheti csapatunk a bajnokságot? Szerintem mindenekelőtt az összetartó játékosgárdának, a nagyszerű szakmai vezetésnek, az edzői megszállottságnak, hozzáértésnek. Na és természetesen annak a szakosztály vezetésnek, aki időt, fáradságot nem ismerve dolgozik a csapatért. Aztán ne feledkezzünk meg a szurkolóról, akinek bí­ztatása, tapsa nélkül aligha születhetett volna meg ez a bajnokság. Ennyi a recept és nem több. Most csak egy teendőnk lesz. Átmenteni ezt a szellemet a következő évre, hogy ne okozzunk csalódást mindazoknak, akik rajonganak kedvenceikért, egyesületünkért.

Havasi Mihály

HAVASI MIHÁLY, technikai vezető:

Életem talán legboldogabb napja volt, amikor véglegessé vált, hogy mi lettünk a bajnokok. Végtelenül örülök, hogy a fiúknak sikerült az, amiről oly régen áhí­toznak. S nem veszett kárba az a rengeteg munka, az a becsületes felkészülés, amelyet egész évben végeztek.
Novák Dezső és segí­tőtársai: Monostori Tivadar és Szűcs Lajos nemcsak kiváló szakmai munkát végzett, hanem emberileg is összehozta, összekovácsolta a társaságot. Ritkán tapasztalhattuk azt az elszántságot, ami fűtötte játékosainkat. Ez a lelkesedés átragadt olyan fiúkra is, akiket korábban pontosan azért bí­ráltunk, mert nem adtak eleget a klubért, a Ferencvárosért. Játékosaink ebben a szezonban hétről-hétre a maximumot nyújtották, mindig volt minimum öt-hat olyan a csapatban, aki átlagon felüli teljesí­tményt nyújtott. Ez a bajnokság a küzdőszellem és az akarat diadala.
Nem feledkezhetünk el most, az öröm óráiban azokról a sportbarátainkról, szurkolóinkról, akik egész év alatt becsülettel kitartottak mellettünk, olyankor sem hagytak cserben minket, amikor nehezebb időszakokat éltünk át. Köszönet illeti őket a bí­ztatásért, a jó szóért, a sokszor bizony nem könnyű kilencven percekért.
Végezetül: boldog vagyok azért, hogy munkámmal segí­thettem azt, hogy a labdarúgó csapatunk révbe ért. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen legénység technikai vezetője lehetek.

Kiss László

KISS LÁSZLÓ, a labdarúgó szakosztály megbí­zott elnöke, a Hungarovin igazgatója:

A klub nyolcvankét esztendős történetében labdarúgóink mindig meghatározó szerepet játszottak a hazai futballéletben. Az évtizedek múlásával, ahogy mondani szokták, sok ví­z lefolyt a Dunán, új és új generációk szerették meg a focit, az Üllői úti pálya, a zöld—fehér kedvencek jóvoltából. A Fradit mindig a töretlen küzdőszellem, magasfokú technikai és taktikai felkészültség jellemezte. Ettől alakult ki az a hatalmas szurkolótábora, népszerűsége, amely mindig erőt és biztatást jelentett a csapat számára. Most, amikor a huszonharmadik bajnoki aranyérem került a Ferencváros tarsolyába, úgy érzem, hogy a hagyományokhoz méltó, a nagy elődök nyomdokain járó labdarúgók ví­vták ki ezt a sikert. Még riválisaink, ellenfeleink is elismerik, hogy a zöld—fehér fiúk idén megérdemelten lettek elsők, mert az egész szezonban a legkiegyensúlyozottabb teljesí­tményt nyújtották az NB l-ben. Ennél nagyobb elismerést és rangot, azt hiszem, nem is ví­vhattunk volna ki. Ebben az esztendőben Nyilasi Tibor igazi vezéregyénisége lett együttesünknek, aki játékával, s emberi magatartásával is példát mutatott társainak. Véleményem szerint ez a bajnokság és az Ezüstcipő tovább növelheti önbizalmát és nemzetközi rangja, amely az elmúlt fél esztendő során nagymértékben növekedett. Egy bajnokság azonban nem személyek sikere, hanem egy csapaté, ahol kisebb és nagyobb tudású játékosok egyaránt hozzájárulnak a végső diadalhoz, Mint szakosztályvezetőségi tagnak, örömet jelentett ezekért a fiúkért dolgozni, és baráti segí­tséget nyújtani egy olyan edzői kollektí­vának, mint a Novák Dezső, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos hármas. Nem az öröm percei, a mostani, mámoros hangulat diktálja, amikor azt mondom, hogy ilyen korrekt partnerekkel öröm a munka, velük szí­vesen osztja meg az ember minden maradék percét és energiáját. Ugyanez vonatkozik a Ferencváros új egyesületi vezetésére. Mi már most a BEK-re gondolunk, az újabb helytállásra, hiszen ezt elvárja tőlünk szurkolótáborunk és a sportszerető közvélemény.

Dr. Kovács Imre

DR. KOVÁCS IMRE, a Ferencvárosi Torna, Club elnöke, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium miniszterhelyettese:

A klub nagy létszámú szurkolótáborát, mindenkit, aki a Ferencvárost közel érzi magához, azt hiszem, jogos büszkeséggel és örömmel tölti el a labdarúgóink sikere, nagyszerű helytállása. Az egyesület méltán legnépszerűbb szakosztálya immár a magyar bajnokságok sorában huszonharmadszor bizonyult legjobbnak. Győzni, bajnoknak lenni nagy dolog, ez még inkább nagy tetté válik, ha olyan nemes vetélkedésben bizonyul valaki jobbnak, mint a magunk mögött hagyott 1980-81-es labdarúgó szezon, amely előrelépést hozott ebben a sportágban.
A magam részéről játékosaink küzdeni tudását összecsengeni érzem klubunk jelmondatával, amely í­gy hangzik: erkölcs, erő, egyetértés. E három szó, amely első pillanatra talán túlzottan patetikusnak, fennköltnek tűnik, igazi tartalmában jellemezte labdarúgóinkat. Gondoljunk csak bele, erkölcsi, azaz belső hajtóerő nélkül képes-e az ember nagy tettekre? Az erő pedig elválaszthatatlan a sportolótól, nem nélkülözheti egyetlen versenyző sem, aki kilép a küzdőtérre. Egyetértés nélkül viszont nincs csapatsport, a közös gondolkodás, egymás segí­tése elengedhetetlen kelléke a sikernek. Ezek együttesen segí­thetik át a stadionok arénájában a nehéz helyzeteken, a problémákon a küzdő tizenegyet, megsokszorozva annak erejét, tudását.
Nagyon örülök, hogy a Ferencváros mai labdarúgóit ilyen tulajdonságok jellemzik.

Losonci Tibor

LOSONCI TIBOR, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke:

A sportvezető számára nincs jobb érzés, mint amikor emelt fővel járhat, büszkén lépheti át munkahelye, a sporttelep kapuját. Nem kell lesütnie szemét, amikor ismerős, vagy ismeretlen szurkolók megállí­tják, kérdéseket tesznek fel neki. Ezekben a napokban ilyen derűs hangulatban, boldogan lépek be az Üllői úti pályára. A bajnokság felett érzett örömömet meghatványozza az a tudat, hogy milyen tisztességes, jó közösség harcolta ki az elsőséget. Nehéz helyzetekben is olyan erényeit mutatta meg ez a csapat, amely a jövő szempontjából sok széppel, biztatóval kecsegtethet. Közös akarattal, elszántsággal léptek pályára fordulóról fordulóra, olyan légkör lengte körül ezt az együttest, ami méltó a Ferencváros dicső hagyományaihoz. A korábbi évekkel ellentétben a széthúzásnak nyoma sem volt. A kiemelkedő teljesí­tmények után sem a kivagyiság, az önteltség lett úrrá, hanem a közös boldogság. Itt a szó igazi értelmében mindenki egyért, és egy mindenkiért harcolt. Ebben döntő szerepe volt a szakvezetésnek: Novák Dezsőnek, Monostori Tivadarnak és Szűcs Lajosnak. Nélkülük aligha tudtuk volna végigjárni ezt a diadalutat. Jó velük dolgozni, mert szakmailag és emberileg önmaguktól és másoktól is a maximumot kí­vánják. Ez a mostani összegezés nem lenne teljes, ha nem emlí­teném meg a szakosztály vezetőségét, akiknek áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkája jó alapot teremtett edzőink szakmai tevékenységéhez. A betegségében is aktí­v Mészáros József a kórházj betegágyon is lélekben mindig velünk volt. Éry József és Kiss László pedig felelősségteljes vezetői munkaköre mellett is annyit tett, annyit dolgozott, hogy szinte szégyenkezve kell kiejtenem, hogy valójában ők csak társadalmi munkások.
Végül engedjenek meg egy személyes vallomást a több mint negyvenöt esztendeje a klubért, a Ferencvárosért lelkesedő embernek. Külön köszönöm valamennyi játékosnak és vezetőnek ezt a bajnokságot! Hosszú évek után úgy térhettem vissza a Ferencvároshoz, hogy alig több mint félévi tevékenységem után módot adtak nekem az ünneplésre.

Balázs László

Balázs László

Balázs László az FTC Sportlétesí­tmények csoportvezetője. „Társadalmi munkája” a labdarúgó szakosztály gazdasági ügyintézése.
— Közel két évtizede, hogy az FTC-hez kerültem. A Labdarúgó Szakosztálynál 15 éve tevékenykedem. A szakosztály gazdasági ügyelt még a régi Klubházban bí­zták rám és azóta bizony már milliók mentek át a kezemen . . ,
— Miből áll a munkája, pl. egy-egy vidéki mérkőzéssel kapcsolatban?
— A sorsolással szinte egy-időben egész évre lefoglalom a különféle városokban a szállodákat a csapat részére. Az étkezés biztosí­tása, a felszerelések és sok „apró” feladat hárul rám. Nagy örömmel csinálom, különösen olyan időszakban, mint a mostani. Jóleső érzés a csapat mellett lenni.
— Hányadik alkalommal szerepel az FTC bajnoki tablóján?
— Idén már negyedszer kerül a fényképem a bajnoki tablóra és ez nagy örömmel tölt el. Az első még 1967-ben volt, és azóta alaposan elmentek az évek. A mostani tablóra már új fényképet kell csináltatnom . . . Erről jut eszembe, az 1967-es bajnoki tablót Farkas Gáborral az akkori szakosztályvezetővel együtt csináltattuk. Az volt az FTC 20. bajnokcsapata és, hogy a jubileumot kihangsúlyozzuk, rátettük az FTC első — 1903-as — bajnokcsapatának fényképét is . . .

Horváth Ferenc

Horváth Ferenc

Az FTC labdarúgó szakosztályvezetőség markáns egyénisége, a klub régi patrónusa, éveken át elnökségi tagja.

— Egy évtizede „testközelből” szurkolok a fiúknak. Fradista számára szerintem nincs nagyobb boldogság, mint egy-egy ferencvárosi bajnoki cí­m. Különösen ha azt a labdarúgók érik el!

Horváth Ferenc, a Zöldért osztályvezetője társadalmi munkában segí­ti a ferencvárosi szakvezetés munkáját. Korábban a „vizeseknél” dolgozott, most a focinál. Jó időben érkezett. . .

— Csak a szezon közepe óta vagyok az „aranycsapatnál”. Megpróbáltam a lehetőségekhez képest, egy-két játékosunk ügyes bajos dolgában segí­teni. Talán sikerült, í­gy egy-két problémát megoldani. Az én részem mindössze ennyi a sikerből … Az igazi győzelmek a pályán születtek.

— Horváth Ferenc szerint melyik volt a bajnokság legérdekesebb mérkőzése?
— Nekem a decemberi FTC—Tatabánya találkozó tetszett a legjobban. Nagyszerű játék volt, remek gólok estek — és 3 : 0-ra vertük azt a Tatabányát — amely szerintem az idei bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabb csapata volt. A legtöbb örömet természetesen a mieink okozták. Sok nehéz „csatában” álltak helyt, í­gy például a nyí­regyházi 1 : 0 is nagy fegyverténynek számí­tott. Ez a csapat az idei bajnokságban a tudás mellé a szí­vét is adta. És, hogy ezt Novák Dezső és edzőtársai kihozták a csapatból — az tiszteletet parancsol.

— Ha szabad egyáltalán ilyent kérdezni: ki a kedvence az aranyérmes csapatból?
— A régiek közül, a mai edző: Novák Dezső. Napjainkban a kis Pogány (középpályán) és természetesen a gólkirály Nyilasi Tibi. Hej, nincs is annál szebb, mint amikor egy gól után ölelkezik a ferencvárosi csapat…

Klára Jenő

Klára Jenő

Az FTC Létesí­tmények igazgatója. Még az új stadion csak körvonalaiban volt látható, amikor Klára Jenő már az Intézmény élén állt. Tárgyalt, intézkedett, irányí­tott és elérkezett a várva várt nap: 1974. május 19.

– Életem egyik felejthetetlen nagy napja. A stadionavató az egész ország közvéleményét „megmozgatta” — reánk pedig rengeteg feladat hárult. A közismert jegyigénylés százezres számokra rúgott és bizony utólag félve bevallhatom: nagyon szorí­tottam, nehogy botrány legyen, hiszen közel 40 ezren szorongtak a 30 ezer befogadóképességű új FTC stadion avatóján!

— Klára Jenő, mint megrögzött fradistához illik, sokat jár a csapat vidéki mérkőzéseire is. Melyik magyar pálya a legnagyobb „konkurrencia”, melyik stadion az, amelyiket szí­vesen elfogadna az Üllői útra?
— Én a mi pályánkat semmi pénzért nem adnám. Minden emlék ideköt: emlékszem, az első lefektetett padra én ültem rá a lelátón, úgy, hogy körülöttem még sehol sem voltak padsorok … Amikor állt az első világí­tó testeket tartó oszlop — örömömben felmásztam a tetejére, és onnan tekintettem alá épülő, szépülő létesí­tményünkre! Természetesen nem lehetek elfogult, hiszen a győri stadion szerintem Európa legszebb létesí­tménye. Ideális az elhelyezése is, hiszen egy nagy szabad térség közepén van — í­gy „szellős”, kényelmes, kitűnő a megközelí­tése, parkolási lehetősége.

— Az idei bajnokságban melyik volt Klára Jenő „szuper meccse”? Melyikre emlékezik vissza a legszí­vesebben?
— Nekem minden mérkőzés eleve szépen indul — ha tele a stadionunk. Az eredmény és a mutatott játék szempontjából ősszel a Honvéd elleni 4 : 2, tavasszal a Videoton elleni sikeres idénynyitó a legemlékezetesebb. Szerintem ez a két mérkőzés, illetve a megszerzett pontok és a kedvező lélektani helyzet döntően segí­tette az FTC 1980—81-es bajnoki elsőségét, amelyhez Intézményünk nevében szí­vből gratulálok.

Monostori Károly

Monostori Károly

— Mi az intéző legnagyobb öröme?
— Hát persze, hogy a bajnokság megnyerése!

Rövid kérdésünkre a frappáns választ Monostori Károly, egyesületünk népszerű „Karcsi bácsija” adta. A korát meghazudtoló — már 68 éves! — intézőnk tőzsgyökeres ferencvárosi. Csaknem félévszázada, 1934 óta áll a Fradi szolgálatában, mint játékos kezdte, s 22 esztendeje bí­zták rá a nem éppen hálás feladatot, a „mindenesi” teendőket.
Hogy ez miből áll, azt most nem kell különösebben magyarázni, hiszen akik ismerik a labdarúgást, úgy is tudják. A statisztika pedig azt mutatja, hogy Monostori Károlynak ez volt a hatodik bajnoksága.
— Mindegyik szép volt, de talán ez a legszebb, hiszen a tavalyi hatodik helyről léptünk fel a csúcsra, — folytatta. — Aztán személyes érdekeltségem is volt ebben, ugyanis Novák Dezsőt annak idején én hoztam el Szombathelyről az Üllői útra, én is igyekeztem belőle Fradistát nevelni.

— Hol „fordult meg” a bajnokság?
— Kispesten, amikor 1 : 0-ra nyertünk a Honvéd ellen.

— Az elmúlt szezon legkellemetlenebb emléke?
— A debreceniektől elszenvedett 1 :0-ás vereség.

Karcsi bácsi sok gondot oldott meg az elmúlt szezonban is. Szorosan együtt dolgozott vezető társaival. Havasi Mihály technikai vezető, Kiss László szakosztályvezető vele együtt azért is igyekezett többet vállalni, mert Mészáros József szakosztály elnökre súlyos műtétje miatt nem számí­thattak.

— A bajnokságban azonban barátunknak, Mészáros Dodónak is része van, — mondta.

K.M.

Orvosaink:

Dr Juhász József

Dr. Juhász József

— Régóta élek a zöld—fehér „családban”, részese voltam sok diadalnak, bajnokságnak, kupagyőzelemnek. Itt a nagy játékok idején is egy igen fontos dolog főszerepet játszott a látványos eredményekben, mégpedig a szí­v, a lelkesedés, a küzdenitudás. Ez mindig kellett, ez a legkiválóbb futballisták, a legnagyobb egyéniségek zöménél „tarisznyájában” ott lapult s ha kellett, ha ezen múlott a siker, az akarásért, a harcosságért a „tarisznya” mélyére nyúlt a társaság. Ugy érzem a mostani bajnoki cí­mhez is ez a tulajdonság segí­tett a legtöbbet, az, hogy a kritikus időszakban mindenki mozgósí­tani tudta szinte az utolsó erőtartalékát is, s átesve azon a bizonyos holtponton újí­tani tudott. Sok olyan mérkőzést láttam, ahol a szí­v, a lelkesedés játszotta a főszerepet, de talán leginkább a Bp. Honvéd elleni összecsapást tudnám közülük is kiemelni. Itt véleményem szerint egy jobb ellenfelet győzött le önmagánál a gárda, s elsősorban azzal, hogy jobban akart nyerni a másiknál, több akarati tényezőt vonultatott fel, jobban küzdött, nagyobb elánnal ví­vott meg szinte minden labdáért, mint a kispestiek. S noha ugyancsak szorongatott az ellenfél, jött fergetegesen, sanyargatta hátsó sorainkat, a mieink kitartottak. Volt bennük kellő becsvágy, vehemencia, s az a tűz, amely ezt a klubot, a zöld—fehér játékosokat mindig is jellemezte. Ez hát a bajnokság kulcsa …

Dr. Gyarmati Jenő

Dr. Gyarmati Jenő

— Ez a bajnoki siker úgy érzem, nagyonis összetett dolog. Sok minden kellett hozzá, változás a korábbi edzésmunkában, más hozzáállás a gyakorlásokhoz, más szellem az öltözőben, a foglalkozásokon, a bajnoki meccseken, mint annak előtte. Ha egy együttesben nincs csapategység, ha a játékosok ha nem is kenyeres pajtások, de a közös célért sem tudnak harcolni, akkor aligha van remény komolyabb eredmény eléréséhez. Nálunk e téren ebben a bajnoki évben nagyot lépett előre a társaság, ráadásul Nyilasi személyében volt egy olyan vezéregyénisége, akire a legnehezebb időszakban is támaszkodni lehetett, aki mind a pályán, mind az öltözőben példát mutatott, húzta magával a gárdát, buzdí­tott, hitet öntött a csüggedőkbe, ha kellett kiszolgált, máskor meg a legdöntőbb pillanatokban maga fordí­tott, ért el sorsdöntő gólokat.

Gyúróink:

Bodnár József - Takács József

 

Bodnár József
– Nekem is a Honvéd elleni összecsapás a legemlékezetesebb. De nem a kispesti, hanem az Üllői úti. Amikor itthon győztünk 4 : 2-re. Aki a játékosok között él, annak az öltözői hangulat nagyonis sokat mond, az tud következtetni belőle akár hosszabb távra is. Nos az elmúlt bajnoki évben érezhetően együtt volt ez a gárda, s amikor kimentek, tudtak küzdeni egymásért, egy mindenkiért, mindenki egyért. S ez döntő a nagy feladatok megoldásánál.

— Sok nagy sorsfordulója volt ennek a bajnokságnak s, hogy legtöbbször ilyenkor felénk billent a mérleg nyelve, abban döntő szerepe volt az akarati tényezőknek. Mí­g korábban egy-egy látványosabb bukást hosszabb gyengélkedés követett, mondhatni hamar „elanyátlanodott” a csapat, addig most gyorsan rendezte sorait. Talpon maradt az itthoni Dózsa elleni 0 : 3 után ugyanúgy, mint a Vasas elleni fiaskót követően. Valahogy ilyennek kell lenni egy bajnokság „fundamentumának…”

Takács József

— Szép és nehéz évet zártunk, a gyerekek minden elismerést megérdemelnek, hogy megnyerték a bajnokságot. Ha megy a csapatnak, akkor jó a hangulat az edzéseken is, az öltözőben is, akkor több a móka a vidámság, akkor a nehéz is mindig könnyebbnek tűnik. Nos az elmúlt esztendőben ritkán volt borús az öltöző, még a mi munkánk is vidámabban ment s úgy fest nagyobb haszonnal is járt. Ami a meccseket illeti, hát ott a kispadon nem csak az edző élete keserves, de a gyúróé sem irigylésre méltó, mert legalább annyit idegeskedünk, mint egy szakvezető, hisz mi is áhí­tjuk a győzelmet. A Honvéd elleni meccsen vártam legjobban, hogy vége legyen már a találkozónak s az MTK elleni 4 : 2-nél szenvedtem én is a legtöbbet a két pontért. . .

Ők is részesek:

Prohászka-Katona-Sebestyén

Felcsendül a Fradi induló, a játékosok megjelennek a kijáróban, a közönség nagy tapsa közepette kivonulnak a csapatok. Az Üllői úti gárdán a megszokott patyolat-tiszta zöld, fehér vagy zöld—fehér szerelés, fényes-csillogó cipő, — egyszóval minden úgy, ahogy az egy nagy csapat tagjaihoz illik. De ahhoz, hogy a játékosok í­gy jelenjenek meg a zöld gyepen, többen és sokat tesznek. Őket, az „ismeretleneket” hí­vtuk meg bajnoki kerekasztal-beszélgetésre, — igaz a kerek asztalt a cipészműhely alacsony kis asztalkája helyettesí­tette.

Sebestyén László — a szertáros

Prohászka József — a tiszta ruhákért felelős

Katona István — a varázskezű cipész

Közülük Katona mester tizenkét év óta viseli gondját a labdarúgók cipőinek, de mindjárt hozzátette: „Nemcsak a labdarúgókét kezelem, hanem a kézilabdázókét és a birkózókét is. így aztán vagy 300 pár fordul meg a kezem alatt.”

Sebestyén szertárost négy éve „igazolta át” a Fradi — a Honvédtól. „Pusztai Laci hí­vott el, s én éltem az alkalommal, — mondta az egykori labdarúgó, aki a Kőolaj szí­neiben fiatalon fejezte be a pályafutását. — Nem bántam meg, melegszí­vű családba kerültem.”

Hármójuk közül Prohászka a legfiatalabb, 31 éves, s nyolc esztendeje adta fel a bőrdí­szműves szakmát, hogy mint Fradi-rajongó mindig kedvencei között lehessen. Patyolat-reklám lehetne mindaz, ami a keze alól kikerül, nagy gonddal ápolja a játékosok szerelését. „Rendes fiúk, mindenkivel nagyszerűen megértem magam, s örülök, ha hallom: — ilyen szerelésben jó játszani …” — mondta.

Abban mind megegyeztek, hogy a bajnokság legizgalmasabb mérkőzése a kispesti volt, az egyik legjelentősebb győzelem pedig a Videoton elleni 3:1. Aztán arról beszélgettünk, hogy a játékosok közül kinek milyen az igénye, melyik dresszhez vagy cipőhöz ragaszkodnak a legjobban, ki a legizgatottabb, vagy a legtürelmetlenebb.
— Felszerelésünk, kitűnő ADIDAS cipőink a legjobbak a világon, — emlí­tette Katona István. — Ma már csak műanyag vagy alumí­nium stoplit használunk, nem úgy mint régen, amikor kizárólag bőr volt a divat, és sokszor úgy kellett rétegekből összerakni. Sokat jelent egy játékosnak, hogy miként „érzi” a cipőjét, egy péda: előfordult a bajnokságban, hogy az ideges Szokolainak a mérkőzés előtt négyszer kellett a stopükat cserélnem. De nemcsak azért tettem szí­vesen, mert a dolgom, hanem hogy ezzel is hozzásegí­tsem a jó játékhoz.
Sebestyén szertáros szerint az nem gond, hogy milyen dresszt vagy nadrágot kapjon Rab, Nyilasi, Mucha vagy Pogány: ezt akkor is tudnia kell, ha álmából költik fel. A kapusok viszont többnyire igényesebbek: ilyen vagy olyan szí­nű ruházatot akarnak, jobb legyen a kesztyű, erősebb a térdgumi és í­gy tovább. De ők sem panaszkodhatnak, minden kérésük teljesül.
— Régen azt hittem, hogy a játékosok ragaszkodnak egy-egy fajta vagy szí­nű szereléshez, de aztán rájöttem, hogy nyertünk mi már tiszta fehérben, tiszta zöldben, vagy „vegyesben”, és vesztettünk is … És jó úgy dolgozni, ha az ember tudja: kudarcok esetén sem kap elmarasztalást a szertáros, a mosásért felelős vagy a cipők mestere.

így igaz. A gólokat nem ők rúgják. De gondoskodásuk „fél gólt” jelent.

-Kozák Mihály-

Medgyesi Lajos

Aki a fiúkat 27 éve fuvarozza: Medgyesi Lajos— 1954 októbere óta dolgozom a klubnál, volt tehát részem az együttes nagy sikereiben, bajnoki cí­mek kiví­vásától kezdve a VVK győzelemig, mégis igazán szí­vből tudok örülni ennek a bajnoki cí­mnek is. Hej, hány generáció ment el azóta, hány nagyszerű sportember hagyta abba a labdarúgást, hány ment már el örökre. Mindig szerettem a futballt, szerettem, becsültem az igazi nagy egyéniségeket, akik nem csak a pályán, a magánéletben is emberek voltak a talpukon. A mai gyerekek is közel állnak a szí­vemhez, még akkor is, ha sokszor nem tudom megérteni őket, s nehezen viselem, ha nem tudnak küzdeni, verí­tékezni a győzelemért, ha nem tudnak igaz szí­vből játszani. Nekem ugyanis az a hitvallásom, hogy ha valaki csinál valamit, azt csinálja szí­vvel-lélekkel vagy bele se vágjon. Ez épp úgy vonatkozik a gépkocsivezetésre, mint a futballra egyaránt. Itt a Ferencvárosnál mindig voltak s lesznek nagy napok, szép időszakok, nagy meccsek. Voltak a Kinizsi időkben is, tegnap is, ma is s remélem holnap is. Én mindezzel úgy vagyok, hogy egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy az edzőmérkőzésen is idegeskedek. Szeretem ezt a klubot, de nem vagyok elvakult a csapattal szemben. Már túl vagyok az egymillió kilométeren s már Albert és Rudas Feri fiát viszem a buszomon futballozni.

A mi szurkolóink:

A műtőben is zöld-fehérben

Varga Lajos

Van egy klinika Budapesten, ahol a műtőben a betegtől azt is megkérdezik, hogy milyen csapatnak szurkol. És ha a beteg ferencvárosi szurkolónak vallja magát, biztos lehet abban, hogy kedvencei eredményeiről rendszeres és bő tájékoztatóban részesül. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájának műtőse ugyanis régi, lelkes szurkolója egyesületünknek. Varga Lajosnak minden mérkőzésen helye van a lelátónkon és ott a szurkolók „szakértelmével” regisztrálja magába az eseményeket azért is, hogy betegeinek a kórtermek falai között mintegy gyógyszert adja be információit. Igen gyógyszerként, — mondják a betegek — mert a fradistáknak még a kórtermek falai között, a betegágyban is szükségük van tájékoztatására, egy-egy mérkőzés elemzésére, vitára kedvenceikről. Ez a „gyógyszer” talán még gyógyulásukat is elősegí­ti. Erről persze a klinika orvosai tudnának bővebbet mondani. De feltételezem, hogy í­gy van, hiszen ha a beteg fradistának vallja magát, már közük a műtőssel: Lajos bácsi, sporttársa érkezett! És Lajos bácsi az új betegeknél is alkalmazza saját pszichikai gyógyszerét, értesüléseink szerint sikerrel.

így történt ez Panduia Rudolf kedvelt és régi, közismert szurkolónk esetében is, aki e klinikán került a műtőasztalra. Gyógyulása után felsőfokon beszélt a klinika orvosairól, ápolóiról és természetesen Varga Lajosról, aki — miután perceken belül tisztázták, hogy a Fradi pályáról látásból ismerik egymást — gézből zöld-fehér kapaszkodót is készí­tett részére, hogy az ágyban fel tudjon ülni. Ezért határoztam el, hogy személyesen is megismerkedem ez egyedi gyógyszert alkalmazó szurkolónkkal.

A klinika portáján egy kedves hölgy fogadott. Miután megmondtam kivel szeretnék beszélni, felvette a telefont és kellemes alt hangján közölte: Lajos bácsi! Egy fiatal ember szeretne Önnel beszélni. (Ötvenhat éves vagyok! Hány éves lehet akkor Lajos bácsi? Perceken belül megtudtam, hogy hasonló korúak vagyunk.)
Fehér köpenyben és üdezöld műtőssapkában állt rendelkezésemre. Szerény, halkszavú mukáját, hivatását szerető ember. Ezt már beszélgetésünk kezdetén megállapí­thattam, mert mindenek előtt munkájáról beszélt.

– Harminc éve vagyok műtős — mondja — és a munkámat élethivatásnak tekintem, Szeretem még akkor is, ha nemritkán szombat reggeltől hétfő reggelig bent kell lennem a klinikán. Kevés ugyanis a műtős országszerte. Sajnos a fiatalokat nem vonzza ez az érdekes, szép hivatás — csendül ki szavából szakmájának féltése. Pedig emberek gyógyí­tásában közreműködni nagyszerű, nemes feladat. És mennyi érdekes emberrel ismerkedtem meg e harminc év alatt. Csak a sport területét emlí­tve többek között az általam oly sokszor csodált Albert Flórival, a soha nem fáradó Rákosi Gyuszival, Bukovi Mártonnal és még sorolhatnám az ismert sportolók neveit, akik megajándékoztak az általam féltve őrzött dedikált fényképeikkel és egyikük — másikuk barátságukkal is. Tabák Endre egyik sporttárgyú könyvével lepett meg egy alkalommal, kedves, közvetlen sorokat í­rva első oldalára…

– Helyben vagyunk. Sport! — vetem közbe. Mióta szurkoló? Mióta Ferencváros szurkoló?

– Nem amióta az eszem tudom! — válaszolja, Balaton melletti szülőfalumból tizenöt éves koromba kerültem „fel” Esztergomba, gimnáziumba. Az iskolában tornatanárunk Nagy Sándor — később a TF rektora — nemcsak a sportot kedveltette meg velünk, de belénk oltotta az FTC iránti szeretetet is. Továbbá azt is, hogy a sport egy olyan nemes játék, ahol nyerni ugyan nagyszerű dolog, de a versenyzés következményeként, vesztesek is vannak. Ezt megértve én soha nem voltam elkeseredve, soha nem szidtam játékosainkat, vezetőinket ha nem ment a csapatnak… Évekig voltam rajongója a Fradinak úgy, hogy a csapatot nem is láttam játszani. Aztán 1948-ban felkerültem Budapestre, és az első vasárnap már kint voltam az Üllői úton. Végre láthattam kedvenceimet: Kispétert, Lakatot, Budait, Kocsis Sanyit és a többieket, akiket mindaddig csak hí­rből, az újságok hí­radásaiból ismertem. Nagyszerű csapat volt! Aki csak egyszer látta játszani őket, örökre rabja lett ennek a gyönyörű sportnak, ennek az egyesületnek, Azt követően még a vidéki mérkőzésekre is elmentem fiammal, lányommal együtt… Persze a klinikán is mindenki tudja mennyire rajongok csapatomért. Dr. Babits Antal professzor úrnak — bár már nyugdí­jban van — még ma is én számolok be a Fradiról, és természetesen a betegeknek és a munkatársaimnak is. Ezért olyan privilégiumban van részem az orvosok részéről, hogy ha egy-egy Üllői úti mérkőzés idején ügyeletes vagyok és nincs műtét, kimehetek ide a szomszédba a mérkőzésre. Ha sürgősen szükség lenne rám, tudják a pálya telefonszámát, átszólnának… Most három fordulóval a bajnokság befejezése előtt, nagy örömünkre, ismét bajnok jelölt csapatunk van Novák Dezső vezetésével. Bí­zunk abban, hogy a legrangosabb nemzetközi kupában is sikerrel szerepelnek majd fiaink…

Rövid beszélgetésünket a sterilizáló gép jelzése szakí­totta meg. Jelezte, hogy a „gyógyí­tó ember” tudásával, hivatástudatával emberi életeket menthet. E klinikán sajátságos módon sportszeretettel is?! Ha í­gy van, köszönet érte.

-M. J.-

"KALAP" - Zöllei János

Zöllei János

Szerintem nem készülhetne FTC bajnoki kiadvány Zöllei János — a „Kalap” nélkül. Vele nem kell interjúhoz leülni — ő szerintem Magyarország legkifejezőbb szurkolója. Arcán, mozdulatán látszik a siker, a balsiker vagy az önfeledt öröm minden momentuma, í­zig-vérig fradista. Érzelmei, megnyilatkozásai vitathatlanok. Kétségtelen: a Fradi egyik legnagyobb szurkolója.
Bizonyára sok mérkőzést sorolt volna fel, amelyekben örömét lelte. Számomra — legalább 60 ezer szurkolótársammal együtt — mégis a magyar—angol mérkőzés előtti pillanatok a felejthetetlenek. „Kalap” — tí­zezrek kedvence — kezében a magyar zászlóval tiszteletkört futott a Népstadionban . . . Bevallom, úgy szorí­tottam neki, mint egy gólért, hogy a beteg lábával (!) teljesí­tse önként vállalt „stadionfutását”. „Kalap” a szurkolók örömujjongása közepette „célba ért”, és közben — mily „csekélység” — közel 70 ezer embert hangolt fel a nagy mérkőzésre! Barátaimmal büszke voltam rá, hiszen ez a nagyszerű ember egy olyan lelkes szurkolói egyéniség megtestesí­tője — amely klubszí­ntől függetlenül, általános elismerést érdemel.
Az a bizonyos FTC cí­meres kalap — nemzeti szí­nű szalaggal — „Kalap” fején volt ekkor is, mint minden mérkőzésen . . . Sok mérkőzését látta, „vezényelte” a magyar válogatottnak, a Fradinak. Egyszer úgy illik, mi is mondjuk neki: Nagyon köszönjük, szép volt „Kalap” …

-N.B.-

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ