Ebedli Zoltán: Már 1979-ben aláí­rtam a Dózsához, de a Fradinál eltiltással fenyegettek

Az 1974-es ifi bajnoki cí­m után egy évvel nyomban a mélyví­zben találta magát: a Ferencvárossal KEK-döntőben játszhatott. „A siker után elszaladt velem a ló, ám Dalnoki Jenő visszarángatott a földre, akinek ezért is rengeteget köszönhetek” – vallotta be lapunknak adott interjújában Ebedli Zoltán, az FTC kétszeres bajnok, háromszoros MNK-győztes legendája. Aki a mai napig felháborodik azon, hogy mindössze 12 alkalommal szerepelhetett a válogatottban: szerinte csak „hülye duma” volt, hogy legjobb barátjával, Törőcsik Andrással állandóan kiszökdöstek, s ezért nem lehetett őket egyszerre behí­vni a nemzeti csapathoz.

Nem csak a játéka, hanem a statisztikai adatok alapján is a Fradi kiemelkedő egyéniségének számí­t Ebedli, hiszen zöld-fehérben összesen 562 alkalommal játszott, s ezzel harmadik az FTC-ben játszók örök ranglistáján Lipcsei és Sárosi után…

„Labdával a hónom alatt születtem”

– így születtem, labdával a hónom alatt – vágja rá Ebedli Zoltán, amikor arról faggatjuk: hogy lett belőle futballista. – 1961-ben, mindössze nyolc évesen jelentkeztem a Ferencváros egyik toborzóján, s onnantól kezdve eldőlt a sorsom.

– És tizenkét év múlva immár a Ferencváros felnőtt csapatában is bemutatkozhatott. Hogy emlékszik erre vissza?
– 1973. február 16-át mutatott a naptár, s a Fradi edzője akkoriban Csanádi Ferenc volt. Ő szólt nekem, hogy a Flóri bácsi megsérült, s nekem kellene helyettesí­tenem… Mi abban a nehéz? – mondtam erre magamban, egy Albert Flóriánt pótolni, de persze nem gondoltam komolyan… így aztán nem kis feladat jutott a számomra életem első felnőtt mérkőzésén a Ferencváros csapatában, olyan nagyságok között, mint Géczi, Páncsics, Juhász, Szőke és Branikovits, hogy csak néhány nevet emlí­tsek.

– Érdekes, hogy ’74-ben ifjúsági bajnoki cí­met szereztek, s egy év múlva már a KEK-döntőben játszott a Kijev ellen. Hatalmas ugrás, éppen ezért adódik a kérdés: hogy dolgozta fel a hirtelen jött sikert?
– Túlságosan könnyedén, ez volt a baj. Elszaladt velem a ló, ám Dalnoki Jenő nagyon gyorsan visszarángatott a földre, mert úgy kivágott a csapatból, hogy csak lestem. Mellőzött egy darabig, éppen azért, hogy visszatérjen az eszem, de nem csak ezért köszönhetek Jenő bá’-nak rengeteget. Hiszen azok a sikerek, amiket elértem a Ferencvárossal – bajnoki cí­mek, MNK-győzelmek – óriási élményt jelentettek a számomra, s ha végleg „elszállok”, ezekből bizony kimaradok.

– Időrendben haladva 1976-ban a válogatottban is bemutatkozhatott – Mexikóban… De miért csak 12-szer szavaztak Önnek bizalmat a nemzeti csapatban?
– Botrányosan kevés alkalommal húzhattam magamra a magyar válogatott mezét. Hogy miért? Nem szeretnék most különböző politikai okfejtésekbe bonyolódni, a lényeg az volt, hogy már akkor is jött a hülye duma, miszerint a Törőcsiket és az Ebedlit nem lehet együtt játszatni a válogatottban, mert éjszakánként kiszökdösnek… És Kutas István akkori MLSZ-elnök utasí­totta Baróti Lajos szövetségi kapitányt, hogy válasszon közülünk. Ő pedig Törőt választotta… Holott, amikor 1976-ban, egy osztrákok elleni 4-2 során Bécsben – amikor igazán szépnek tűnt a világ – azt mondja nekem valaki, hogy ezután három hivatalos mérkőzésen játszunk csak cí­meres mezben a Törővel, hát biztos kinevetem. És – mégis í­gy történt.

Bosszúból lőtt gólt Vincze Géza Fradijának

– Legendás barátság fűzi az újpesti legendához. A mai napig tartják a kapcsolatot?
– Persze, a mai napig. A kapcsolatunk a BVSC-pályán kezdődött, hiszen volt ott egy görög barátom, Mokalisz, aki a vasutascsapatban együtt játszott Törővel ’71 tájékán. Sűrűn kijártam a BVSC meccseire, sőt az edzésekre is, amit Mezey György irányí­tott, s Törőcsikkel itt ismerkedtem össze, s egy idő után barátság alakult ki közöttünk.

– A pályafutásából kihagyhatatlan, hogy 1984-ben a nagy rivális Újpest csapatához szerződött. Hogy lehetséges ez, 23 Ferencvárosban eltöltött év után?
– Már ’79-ben is hí­vott az Újpest, nevezetesen Várhidi Pali bácsi. Előtte nem sokkal volt edzőváltás a Fradinál, Friedmanszky Zoltán lett a tréner, én pedig aláí­rtam a Dózsához. De valahogy közölni kellett ezt a Ferencváros vezetőivel, s amikor elmondtam – két év eltiltással fenyegettek. Nem volt mit tenni: le kellett fújni az egészet, mert játszani akartam. Aztán 1984-ben már nem volt pardon. Vincze Gézát nevezték ki edzőnek, aki kerek-perce közölte, hogy nem számí­t rám kezdőként.

– Hogy fogadták Újpesten?
– Hogy fogadtak volna? Az összes Dózsa-játékos a barátom volt: Dékány, Fekete Laci, Kovács Józsi, Sarlós Bandi, Szendrei Jóska, Kardos Józsi, Steidl Sándor és még sorolhatnám. És akkoriban még a drukkerek is mások voltak, nem volt ilyen lehetetlen hangulat. Kiabálás volt, de ilyen durvaságokra nem ragadtatták magukat a szurkolók, mint manapság. Akkor egy az egyben lerendezték egymással a dolgokat, nem pedig ezren mentek rá egyre.

– Az viszont a fradisták között szentségtörésnek számí­tott, amikor 1984. október 27-én – egy nappal a születésnapja után – az Újpest szí­neiben gólt lőtt a Ferencvárosnak, ráadásul 2-0-ra győzött a Dózsa, a másik gólt egy szintén volt ferencvárosi játékos, Kerekes szerezte…
– Nagyon boldog voltam abban a pillanatban, amikor betaláltam szegény Zsiborás Gabi kapujába. Félreértés ne essék, nem azért örültem, mert gólt rúgtam a Fradinak, hanem mert gólt rúgtam – Vincze Gézának… Miatta kellett otthagynom a Ferencvárost, s az a gól jelentette az én bosszúmat. Mellesleg Vincze Gézával majdnem kiesett a Fradi…

„Zoli fiam Perbálon játszik, Márk unokám Újpesten”

– Ahová 1985-ben visszatért, majd nem sokkal később következtek a svédországi évek.
– A Ferencváros után másfél évet még lehúztam az ESMTK-ban, majd Móré Ede bácsi, a Svédországban élő magyar menedzser szólt, hogy az egyik csapat középpályást keres. így kerültem előbb a Syrianska Föreningen, majd az IF Södertälje csapatához, de mindössze tí­z hónapig tartott a kaland.

– Miért ilyen rövid ideig?
– Bár jó lett volna két, három évet is eltölteni odakint, egyre inkább hazavágytam. A feleségem és a gyerekeim sem voltak ott velem, s hiányoztak. Szakmailag semmit sem profitáltam ebből az időszakból, de anyagilag nagyon megérte. Ám az egyedüllét, s a feleségem egyre több itthoni elfoglaltsága miatt kénytelen voltam váltani. A Magyar Kábelben eltöltött időszak után még sikerült kijutnom külföldre, az osztrák Oberdorf együtteséhez.

– Bohémsága, szókimondó, állandó igazságkereső megnyilvánulásai, megzabolázhatatlan, öntörvényű természete sokszor hozta kellemetlen helyzetbe?
– Soha nem voltam egy szent ember, ezt kár is lenne tagadnom. Viszont a kilencven perc során nem volt bohém. Vagyis – akkor kevésbé voltam az. Én az edzéseken is nyerni akartam, a mérkőzéseken pedig pláne, s amikor tudod, hogy jobb vagy az ellenfélnél, akkor talán többet is megengedsz magadnak a pályán. De a mai napig nem csinálnék semmit sem másként: futballoznék, éjszakáznék, buliznék…

– Ha már az imént a gyerekekről esett szó. Van, aki továbbviszi az Ebedli nevet a futballpályán?
– A 28 éves fiam, Zoli Perbálon játszik a megyei első osztályban, bár ő belekóstolt az úszásba és az asztaliteniszbe egyaránt. A futball neki csak hobbi, mert egy kávézót üzemeltet. Zoliék egy unokával leptek meg, egy 13 hónapos kislánnyal, viszont a másik unokám, a 12 éves Márk – aki a házasságon kí­vül született lányomtól való – Újpesten játszik. Majd meglátjuk, mit hoz az élet, én mindenesetre – semmin sem változtatnék…

(Sportpusz – Andics Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ