Európa Liga csoportkör: CSZKA Moszkva – Ferencváros

Eddig négy alkalommal találkoztunk a moszkvai csapattal, melyből kettő volt tétmérkőzés 1994-ben, a KEK sorozat keretében. Az első találkozón Moszkvában 2-1-ra a CSZKA nyert, de jött az Üllői úti visszavágó 1994. szeptember 29-én, mely drámai csatában, büntetőrúgásokkal dőlt el a javunkra:

“Vérbeli kupamérkőzést, igazi drámát láthatott a 20 ezres Üllői úti közönség. Úgy indult a találkozó, hogy ez az este a moszkvaiaké lesz. A Ferencváros azonban nem tört össze, s már a szünetig fordí­tani tudott az eredményen. A második 45 percben nagy lélektani előnyt jelentett a zöld-fehér együttesnek, hogy Fajzulint kiállí­tották. Nem csak az emberelőny miatt, hanem mert ő volt a CSZKA legveszélyesebb támadója. Bár az emberelőnyt a hátralévő időben és a hosszabbí­tásban sem sikerült gólra váltani, a ferencvárosi játékosok ezúttal azt is bizonyí­tották, hogy kritikus helyzetekben sem remeg a lábuk. A továbbjutás igazi bravúr a Ferencvárostól, amely lényegesen erősebb bajnokságból érkezett, nemzetközi szinten is jó csapatot búcsúztatott a KEK-től.”

A szovjet csapat vezetői a sorsolásról elég lenézően nyilatkoztak a Fradiról:
“Nagyon csalódott vagyok – nyilatkozta a klub igazgatója – Szerettünk volna valami tisztességes szí­nvonalú ellenfelet kapni. Csak erős csapatokkal érdekes játszani, a gyöngék kiverése csak az ugyanolyan gyöngéknek dicsőség. Mi profikat nevelünk, akiknek az európai kupákban kell megedződniük.”

A mérkőzés után a mindig is nyugodt és mértéktartóan nyilatkozó mester, Novák Dezső most “kivételt” tett és finoman visszaszúrt az oroszoknak: “A CSZKA vezetőedzője a sorsolás után kicsit lekezelően úgy nyilatkozott, hogy szí­vesebben kaptak volna egy erősebb csapatot, mint például a német Werder Brement. Ezek után azt hiszem valóban jobb lett volna számukra, ha a brémaiakat kapják…”

Bővebben: Ferencváros – CSZKA Moszkva 2-1

A CSZKA Moszkva elleni négy találkozóról IDE KATTINTVA olvashatók részletes beszámolók.

2 hozzászólás a(z) Európa Liga csoportkör: CSZKA Moszkva – Ferencváros bejegyzéshez

  • HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Jaj, az a 94-es meccs! Micsoda eufória volt utána! Az valami fantasztikus thriller volt! Kivételesen mi jöttünk ki belőle jól …
    Ma talán elég lenne 1 gól … bár, a fene se tudja … már csatárunk sincs … nem kellett Dani, nem kellett Lanza , nincs a -halvány árnyékukba se léphető- Szignyevics … nem kell Varga Roli … Ki a franc fog itt gólt rúgni? Rebrov beszáll???

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK