Feljegyzések a fotelból – Egy óvatos lépés

Samuel Beckett egyik legismertebb darabjában a szereplők a kezdetektől Godotra várnak, de hiába beszélnek róla, hiába reménykednek az érkezésében, Godot nem akar megérkezni. Pedig mindent megtesznek, többször is elpróbálják az érkezését, miközben áhítattal beszélnek a jöttéről és arról az állapotról, amikor betoppan és beköltözik az életükbe. Az elmúlt 8-10 évben valahogy mi is így voltunk a nemzetközi szereplés sikerének reményével, egy esetleges csoportkörrel, mely az anyagi “jutalom” mellé a szakmai sikert is magukkal hoznák. Emellett a zöld-fehér színek szerelmesei oly régen várják már azt, hogy a Fradi visszakerüljön az európai térképre, hogy ha Beckett várt volna hatvan évet darabja megírásával, akkor Estragon, Vladimir Lucy nem Godotra várt volna reménytelenül Londonban, hanem az Üllői út környékén sétálgattak volna arra várva, hogy a fák az égig nőjenek, ahogy azt 1995-ben tették. Sajnos azok a fák az idők folyamán “összementek”, mára oly kicsinyek lettek, hogy azok tetejéről csak Hegyeshalomig látni. Kerítést sem épített senki (legalábbis nyugat felé), egyszerűen elrobogott mellettünk a világ, mi csak nyalogattuk a sebeinket és a régi, dicsőséges időkbe kapaszkodva próbáltuk évről évre elhitetni önmagunkkal, hogy bizony nekünk az elitkörben a helyünk. Talán ezért is óvatos duhajként vártam a Ludogorec elleni selejtező (már ezt a szót leírni is rossz érzés) első mérkőzését. Pedig olyan felhajtás és elvárás telepedett a csapatra, mintha Godot már meg is érkezett volna, csak ki kell nyitni előtte az ajtót és fogadni a gratulációkat. Ennél azért sokkal nehezebb feladat várt a csapatra, amit belül mindannyian éreztünk ugyan, de azok a simogató, bársonyos szelek, melyek manapság az Üllői úton fújdogálnak, talán túlságosan meglágyították a szívünket és főleg a realitás érzésünket.

Tény, hogy Rebrov érkezésével sok minden megváltozott. Fél év alatt szinte kicserélődött a csapat, látszott az tervszerűség, a precizitás, az orosz-ukrán fegyelem. Több minden nem tetszett az eltelt egy évben, de az eredmények őt igazolták. Ráadásul a felkészülési mérkőzések is jól sikerültek és bár azzal is tisztában voltunk, hogy azokból messzemenő következtetéseket nem szabadnak levonni, azért a Ludogorec elleni meccs előtt a különböző Fradi fórumokon számos szurkoló oly verést mért a bolgár bajnokra, hogy ha esetleg olvassák, talán fel sem ülnek a repülőre. Pedig háromszor annyit “érnek” a tőzsdén, mint a Fradi, és az elmúlt hat évben öt alkalommal európai csoportkörben játszottak. Erre vágták rá többen, hogy ha már a Videoton kiejtette őket, mi meg több pontot vertünk a benzinkútra, akkor mi is vagyunk olyan jók. Azt persze már nem tették hozzá, hogy a bolgár bajnok kiesett ugyan, de utána az EL-ben simán eljutott a csoportkörig, igaz ott már nem nagyon remekeltek.

Mindezek ismeretében reménykedéssel, de óvatos duhajként vártam a kezdést. A kezdő nem okozott meglepetést, a felkészülési mérkőzések után várható volt Ihnatenko, Zubkov, Skvarka és Priskin kezdőbe állítása. A mérkőzés előtti Tempó, Fradi! “tippversenyen” szerkesztőtársam megütötte a főnyereményt, ő telibe találta a kezdőt, én hoztam a “kötelező” naivitásomat, három helyen is betliztem, úgy gondoltam, hogy Civic, Varga és Lanza is kezdő lesz. Sőt, még tetéztem azzal, hogy 4-4-2-t ajánlottam Rebrov mesternek, aki ha olvasta volna, a tőle megszokott rezzenéstelen arccal közölte volna, hogy na, még egy kibic a láthatáron. Szerencsére a mester nem hallgatta meg a fotelszurkoló ajánlását és olyan kezdőt rakott össze, melyben voltak ugyan “hézagok”, de 60 percen át mégis remekül működött. És vajon mi történt a maradék 30 percben? Egyrészt kaptunk egy gólt (mely sajnos duplát ér) és az utolsó 10 percben meg a gutaütés, magas vérnyomás, infarktus…röviden minden olyan, melyhez már orvosi receptre van szükség.

De hagyjuk a nyavalyákat másnak (főleg a “szagértőknek”), törődjünk inkább a számunkra oly kellemes és örömteli 60 perccel, amikor igenis megmutattuk, hogy tudunk jobbak lenni a bolgároknál, hogy van tartása a csapatnak, hogy fazonra van nyírva a séró, hogy nem ijedünk meg saját árnyékunktól. Az első félidő úgy kezdődött ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Nem találok rá jobb szót, kontrolláltuk a játékot. Megpróbáltuk lapos passzokkal kihozni a labdát (ezt még azért kell egy kicsit gyakorolni, főleg Ihnatenkónak), nem kapkodtunk, nem mentünk fejetlenül előre. Jól kihasználtuk a széleket, ahol Tokmac és Zubkov kiválóan játszott, középen ekkor még Skvarka is felért az ellenfél tizenhatosáig, sőt Lovre és Heister sem stoppolt le a felezővonalnál.

A vezető gólunk meg olyan üdítően hatott, hogy a Pepsi és Coca rögtön táviratot küldött a központba, hogy gyorsan vezessék be a Lovre-Tokmac márkát. A 6. percben az általam is bírált Ihnatenko szöktette Lovrét, aki lendületesen végig galoppolt a szélen, tökéletesen az ötösfeles környékére varázsolta a lasztit, amit a bolgár védő (most igazolták a francia első osztályból) csukafejessel próbálta eltakarítani az útból, de jött (berobbant) Tokmac, és ha egy kicsivel jobban “céloz”, akkor a védő alacsonyan szálló fejével együtt pöckölte volna a hálóba a labdát. Álomkezdés! A folytatás sem volt rossz, néhány perc múlva Skvarka indításából Priskin került helyzetbe. Közben a bolgárok is éledezni kezdtek, talán rájöttek, hogy ha nem kapcsolnak rá, komoly bajság törhet rájuk. A lendületünk a 25. perc tájékán egy Skvarka lövéssel zárult. A fent említett 30 perces “hézag” 20 perce az első félidő második felében tört ránk. Azt nem mondom, hogy beszorultunk, de ebben az időszakban a bolgár bajnok irányította a játékot. Feltűnő volt, hogy a pálya közepén mennyire “magányosan” terelgették a labdát. Volt egy 20 méteres “övezet” a félpálya és a tizenhatosunk között, ahol zöld-fehér játékos nem nagyon tűnt fel. Ez lehetett szándékos, bár ahhoz túl veszélyes szituációkat eredményezhetett volna, ha a bolgárok megpróbálnak 18-20 méterről is kapura lőni.

De ezt nem tették, erőltették a széleket, de azt Lovre és Heister remekül zárta le, főleg Marcel vívott nagy csatát Lukokival, legtöbbször sikeresen. Az egyenlítő gól nem jött jókor (mikor jönne jól?), ráadásul egy bután eladott (Ihnatenko) labda után. Amitől tartottunk és amit minden áron szerettünk volna elkerülni és ami a bolgárokat meg is nyugtatta, összejött. Hazai pályán gólt kapni a nemzetközi kupában, egyenlő a Hosszú éjszakával (amit a GoT kedvelők szerint totál elbaltáztak az alkotók). Jókor jött a szünet. Rebrov mester egyenlőre nem változtatott, de várható volt, hogy a sokáig sérüléssel bajlódó Lanzafame be fog állni és kérdés volt az is, hogy rengeteget futó, ütköző és “faragott” Tokmac meddig bírja.

A második 45 perc úgy folytatódott, mintha az a “kritikus” 20 perces pauza nem is lett volna az első félidőben. Hátul még stabilabbak voltunk, mintha Ihnatenko is megnyugodott volna, elől meg Zubkov olyan vehemenciával és lendülettel játszotta meg a jobboldalt, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan válhat kedvencé. Ahogy Tokmac, aki számomra egy kicsit váratlanul nemzetközi szinten is megállja a helyét. A 63. percben erre rá is tett még egy lapáttal. Haratin labdája elég magányosan találta meg az ellenfél tizenhatosa környékén, fel is nézett, talán talál társat a közelben, de nem, a többiek pihenőre fogták a dolgot, ezért inkább magánakcióba fogott. Két tetemes bolgár is körülvette, nosza rajta, egy flikk jobbra, egy flakk balra és máris a bolgárok elmentek kertészkedni, a labda meg középre, “valaki” csak fog érkezni…és érkezett is Zubkov személyében, aki nem teketóriázott, ballal egyből a hálóba vágta a labdát. Újból vezetünk!

De vajon meg is tudjuk tartani? Meg. A hogyanról most inkább nem is írnék, mert az utolsó 5-10 perc egy soha véget nem érő várakozás volt, teli izgalommal, feszültséggel. Bár a bolgárok támadásaiban nem volt benne a gól, de felrémlett néhány utolsó pillanatban becsapott ménkű (Maccabi), ráadásul a hosszabbítás hosszabbításában még egy szabadot is lőhettek a bolgárok…de vége, vége, sikerült, győztünk!

Tettünk egy óvatos lépést előre, a talpunk alig-alig érinti a talajt, de léptünk egyet és most ez a legfontosabb. A “visszavágó” már egy másik történet lesz, reménykedni, jósolni, tippelni lehet, de azt most inkább a jósokra hagyom.

12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Egy óvatos lépés bejegyzéshez

  • Ez nem egy óvatos lépés volt, hanem berúgtuk az ólajtót! Így kell, ez kell! Kellő tisztelettel fogadni a következő ellenfeleket, és szolíd kettős győzelmekkel búcsúztatni őket … g

  • Egyáltalán nem reménytelen a helyzet. Benne van a kinti meccsben egy X. Nagyon is! Ihnatyenko tényleg többet ártott, mint használt, de 1 rossz meccse mindenkinek van, lehet. Nem lesz rossz ez a csapat, az akarat, a lelkesedés megvolt (egy fradistának ez a legfontosabb!). Már csak azért IS tovább kellene jutni, mert a következő párharc abszolút nyerhető lenne! Nem lebecsülve senkit, persze …
    Utána jöhet egy zvezda, Celtic, Rosenborg, de addigra mi is 4 meccsel többek lennénk … ha szerdán sikerülne a továbbjutás, messzire juthatnánk! (Minimum az EL-ben … )
    Summa summarum: MOST különösen HAJRÁ FRADI!!!

  • Tökéletes igaz. Hajrá Fradi!

  • Nagy várakozás volt bennem, hiszen mindig vagy legyen bajnokság- legyen nemzetközi porond kezdete mindig felfokozott érzések vannak bennünk igazi fradistákban.
    Az más kérdés ez a lendület és motiváció meddig tart ki, mert sajnos csapat részről bő egy évtizedes ” szomorúságban” élünk…
    Nem lehettem kint , de szokásos módon követtem a meccset. A meccs nagy részében pariban voltunk és ha nincs a bekapott gól -- ami szerintem Dibusz hibája is volt részben , remélem a visszavágón már Gróf véd, egyébként nem volt értelme leigazolni- és Varga Rolit tévesen lesen megállítani ziccerben, akkor most sokkal nyugodtabbak lennénk.
    Bízom benne, hogy a következő héten illetve hetekben folyamatosan nyugodtak maradhatunk és izgulni valónk csak szeptembertől lesz… 😀

    Hajrá Fradi

    • Szia! Fejtsd ki bővebben,hogy a kapott gólunk miért Dibusz hibája?Mert ,nem ő adta el a labdát hanem Ihnatenko. A lövést Dénes hárította,sőt még oldalra is próbálta ütni.Csak nyugisan nézd vissza .

    • Dibusz jól védett, a gólról nem tehetett. Blazic és Ihnatyenko hibája volt a gól, ami egy kicsit (elfogult szemmel nézve) lesgyanús is volt…

  • Hihetetlen érdekes meccs volt. Nagyon felfokozott állapotban várta mindenki. Az elején az első 5 percben 3 szívinfarktust hordtam ki ülve főleg Ignyatyenko miatt. Aztán jött a semmiből a vezetésünk. Nekem utána sem tűnt olyan magabiztosnak a csapat, főleg az első félidő második felében. Hihetetlen sok labdát adtunk el, életveszélyesen passzolgattunk Dibusz előtt, tisztára mint a dolli időkben. Ignyatyenkonak valaki azt mondhatta, hogy az ellenfél kapujára nézni sem szabad nemhogy arrafelé passzolni, mert minden passza vagy ellenfélhez ment vagy hátrafelé. Jött is a hiba és a gól. A második félidőben nyomtunk. A meg nem adott gól után is olyan nyomás volt a bolgárokon, hogy számítani lehetett a gólra, jött is. Utána érthetetlenül visszább álltunk. A vége szívinfarktusgazdag volt megint. Ilyen össznépi, 20000-es füttyöt régen hallottam ennyire hosszan. Aztán csak lefújta.
    Észrevételek: Ignyatyenko keveset mutatott, előre is meg kell tanulnia játszani. Zsubkov és Tökmag fantasztikus volt, szegények alig álltak a lábukon a végén. Több emberünk görcsöt kapott, hogy fogunk bírni egy esetleges hosszabítást vagy egy szerda-szombati terhelést (bárcsak ott tartanánk). Viszont ezt úgy játszottuk le, hogy gyakorlatilag (ha jól számolom) 35 gól hiányzott a csapatból (Lanza 16, Varga12, Dani 7). Amikor jöttek Lanzáék nagyon megújultunk.
    Iszonyatosat küzdöttünk, de voltak azért olyan periódusok, amikor senki sem akart odamenni segíteni a bedobáshoz. Szóval vegyes a kép. Az igaz, hogy ez egy nagyon jó csapat volt. A bemelegítésnél ( és később a meccsen is) úgy cicáztak, mozogtak üresbe, hogy csak na.
    Szóval egyenlőre ez egy szép eredmény, de most már látjuk hogy nem verhetetlenek. Nem szabad beszarni, hibákat minimalizálni, és akkor meg lehet a továbbjutás.
    Hajrá Fradi!

  • nem biztos,hogy magyar viszi

  • Mindehez annyit tennék hozzá, hogy a Ludogorec azért komolyabb falat volt, mint tavaly a Maaccabi. Egyébként egy (vagy 3?) hét után leszünk okosabbak .

  • “elől meg Zubkov olyan vehemenciával és lendülettel játszotta meg a jobboldalt, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan válhat kedvencé.” ( …nagyon gyorsan válhat más csapat játékosává)

Hozzászólás a(z) Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
Következik: 10.03.18:55 EL csoportkör FTC-Ludogorec (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST