Feljegyzések a fotelból – Egy óvatos lépés

Samuel Beckett egyik legismertebb darabjában a szereplÅ‘k a kezdetektÅ‘l Godotra várnak, de hiába beszélnek róla, hiába reménykednek az érkezésében, Godot nem akar megérkezni. Pedig mindent megtesznek, többször is elpróbálják az érkezését, miközben áhítattal beszélnek a jöttérÅ‘l és arról az állapotról, amikor betoppan és beköltözik az életükbe. Az elmúlt 8-10 évben valahogy mi is így voltunk a nemzetközi szereplés sikerének reményével, egy esetleges csoportkörrel, mely az anyagi “jutalom” mellé a szakmai sikert is magukkal hoznák. Emellett a zöld-fehér színek szerelmesei oly régen várják már azt, hogy a Fradi visszakerüljön az európai térképre, hogy ha Beckett várt volna hatvan évet darabja megírásával, akkor Estragon, Vladimir Lucy nem Godotra várt volna reménytelenül Londonban, hanem az ÃœllÅ‘i út környékén sétálgattak volna arra várva, hogy a fák az égig nÅ‘jenek, ahogy azt 1995-ben tették. Sajnos azok a fák az idÅ‘k folyamán “összementek”, mára oly kicsinyek lettek, hogy azok tetejérÅ‘l csak Hegyeshalomig látni. Kerítést sem épített senki (legalábbis nyugat felé), egyszerűen elrobogott mellettünk a világ, mi csak nyalogattuk a sebeinket és a régi, dicsÅ‘séges idÅ‘kbe kapaszkodva próbáltuk évrÅ‘l évre elhitetni önmagunkkal, hogy bizony nekünk az elitkörben a helyünk. Talán ezért is óvatos duhajként vártam a Ludogorec elleni selejtezÅ‘ (már ezt a szót leírni is rossz érzés) elsÅ‘ mérkÅ‘zését. Pedig olyan felhajtás és elvárás telepedett a csapatra, mintha Godot már meg is érkezett volna, csak ki kell nyitni elÅ‘tte az ajtót és fogadni a gratulációkat. Ennél azért sokkal nehezebb feladat várt a csapatra, amit belül mindannyian éreztünk ugyan, de azok a simogató, bársonyos szelek, melyek manapság az ÃœllÅ‘i úton fújdogálnak, talán túlságosan meglágyították a szívünket és fÅ‘leg a realitás érzésünket.

Tény, hogy Rebrov érkezésével sok minden megváltozott. Fél év alatt szinte kicserélÅ‘dött a csapat, látszott az tervszerűség, a precizitás, az orosz-ukrán fegyelem. Több minden nem tetszett az eltelt egy évben, de az eredmények Å‘t igazolták. Ráadásul a felkészülési mérkÅ‘zések is jól sikerültek és bár azzal is tisztában voltunk, hogy azokból messzemenÅ‘ következtetéseket nem szabadnak levonni, azért a Ludogorec elleni meccs elÅ‘tt a különbözÅ‘ Fradi fórumokon számos szurkoló oly verést mért a bolgár bajnokra, hogy ha esetleg olvassák, talán fel sem ülnek a repülÅ‘re. Pedig háromszor annyit “érnek” a tÅ‘zsdén, mint a Fradi, és az elmúlt hat évben öt alkalommal európai csoportkörben játszottak. Erre vágták rá többen, hogy ha már a Videoton kiejtette Å‘ket, mi meg több pontot vertünk a benzinkútra, akkor mi is vagyunk olyan jók. Azt persze már nem tették hozzá, hogy a bolgár bajnok kiesett ugyan, de utána az EL-ben simán eljutott a csoportkörig, igaz ott már nem nagyon remekeltek.

Mindezek ismeretében reménykedéssel, de óvatos duhajként vártam a kezdést. A kezdÅ‘ nem okozott meglepetést, a felkészülési mérkÅ‘zések után várható volt Ihnatenko, Zubkov, Skvarka és Priskin kezdÅ‘be állítása. A mérkÅ‘zés elÅ‘tti Tempó, Fradi! “tippversenyen” szerkesztÅ‘társam megütötte a fÅ‘nyereményt, Å‘ telibe találta a kezdÅ‘t, én hoztam a “kötelezÅ‘” naivitásomat, három helyen is betliztem, úgy gondoltam, hogy Civic, Varga és Lanza is kezdÅ‘ lesz. SÅ‘t, még tetéztem azzal, hogy 4-4-2-t ajánlottam Rebrov mesternek, aki ha olvasta volna, a tÅ‘le megszokott rezzenéstelen arccal közölte volna, hogy na, még egy kibic a láthatáron. Szerencsére a mester nem hallgatta meg a fotelszurkoló ajánlását és olyan kezdÅ‘t rakott össze, melyben voltak ugyan “hézagok”, de 60 percen át mégis remekül működött. És vajon mi történt a maradék 30 percben? Egyrészt kaptunk egy gólt (mely sajnos duplát ér) és az utolsó 10 percben meg a gutaütés, magas vérnyomás, infarktus…röviden minden olyan, melyhez már orvosi receptre van szükség.

De hagyjuk a nyavalyákat másnak (fÅ‘leg a “szagértÅ‘knek”), törÅ‘djünk inkább a számunkra oly kellemes és örömteli 60 perccel, amikor igenis megmutattuk, hogy tudunk jobbak lenni a bolgároknál, hogy van tartása a csapatnak, hogy fazonra van nyírva a séró, hogy nem ijedünk meg saját árnyékunktól. Az elsÅ‘ félidÅ‘ úgy kezdÅ‘dött ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Nem találok rá jobb szót, kontrolláltuk a játékot. Megpróbáltuk lapos passzokkal kihozni a labdát (ezt még azért kell egy kicsit gyakorolni, fÅ‘leg Ihnatenkónak), nem kapkodtunk, nem mentünk fejetlenül elÅ‘re. Jól kihasználtuk a széleket, ahol Tokmac és Zubkov kiválóan játszott, középen ekkor még Skvarka is felért az ellenfél tizenhatosáig, sÅ‘t Lovre és Heister sem stoppolt le a felezÅ‘vonalnál.

A vezetÅ‘ gólunk meg olyan üdítÅ‘en hatott, hogy a Pepsi és Coca rögtön táviratot küldött a központba, hogy gyorsan vezessék be a Lovre-Tokmac márkát. A 6. percben az általam is bírált Ihnatenko szöktette Lovrét, aki lendületesen végig galoppolt a szélen, tökéletesen az ötösfeles környékére varázsolta a lasztit, amit a bolgár védÅ‘ (most igazolták a francia elsÅ‘ osztályból) csukafejessel próbálta eltakarítani az útból, de jött (berobbant) Tokmac, és ha egy kicsivel jobban “céloz”, akkor a védÅ‘ alacsonyan szálló fejével együtt pöckölte volna a hálóba a labdát. Álomkezdés! A folytatás sem volt rossz, néhány perc múlva Skvarka indításából Priskin került helyzetbe. Közben a bolgárok is éledezni kezdtek, talán rájöttek, hogy ha nem kapcsolnak rá, komoly bajság törhet rájuk. A lendületünk a 25. perc tájékán egy Skvarka lövéssel zárult. A fent említett 30 perces “hézag” 20 perce az elsÅ‘ félidÅ‘ második felében tört ránk. Azt nem mondom, hogy beszorultunk, de ebben az idÅ‘szakban a bolgár bajnok irányította a játékot. FeltűnÅ‘ volt, hogy a pálya közepén mennyire “magányosan” terelgették a labdát. Volt egy 20 méteres “övezet” a félpálya és a tizenhatosunk között, ahol zöld-fehér játékos nem nagyon tűnt fel. Ez lehetett szándékos, bár ahhoz túl veszélyes szituációkat eredményezhetett volna, ha a bolgárok megpróbálnak 18-20 méterrÅ‘l is kapura lÅ‘ni.

De ezt nem tették, erÅ‘ltették a széleket, de azt Lovre és Heister remekül zárta le, fÅ‘leg Marcel vívott nagy csatát Lukokival, legtöbbször sikeresen. Az egyenlítÅ‘ gól nem jött jókor (mikor jönne jól?), ráadásul egy bután eladott (Ihnatenko) labda után. AmitÅ‘l tartottunk és amit minden áron szerettünk volna elkerülni és ami a bolgárokat meg is nyugtatta, összejött. Hazai pályán gólt kapni a nemzetközi kupában, egyenlÅ‘ a Hosszú éjszakával (amit a GoT kedvelÅ‘k szerint totál elbaltáztak az alkotók). Jókor jött a szünet. Rebrov mester egyenlÅ‘re nem változtatott, de várható volt, hogy a sokáig sérüléssel bajlódó Lanzafame be fog állni és kérdés volt az is, hogy rengeteget futó, ütközÅ‘ és “faragott” Tokmac meddig bírja.

A második 45 perc úgy folytatódott, mintha az a “kritikus” 20 perces pauza nem is lett volna az elsÅ‘ félidÅ‘ben. Hátul még stabilabbak voltunk, mintha Ihnatenko is megnyugodott volna, elÅ‘l meg Zubkov olyan vehemenciával és lendülettel játszotta meg a jobboldalt, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan válhat kedvencé. Ahogy Tokmac, aki számomra egy kicsit váratlanul nemzetközi szinten is megállja a helyét. A 63. percben erre rá is tett még egy lapáttal. Haratin labdája elég magányosan találta meg az ellenfél tizenhatosa környékén, fel is nézett, talán talál társat a közelben, de nem, a többiek pihenÅ‘re fogták a dolgot, ezért inkább magánakcióba fogott. Két tetemes bolgár is körülvette, nosza rajta, egy flikk jobbra, egy flakk balra és máris a bolgárok elmentek kertészkedni, a labda meg középre, “valaki” csak fog érkezni…és érkezett is Zubkov személyében, aki nem teketóriázott, ballal egybÅ‘l a hálóba vágta a labdát. Újból vezetünk!

De vajon meg is tudjuk tartani? Meg. A hogyanról most inkább nem is írnék, mert az utolsó 5-10 perc egy soha véget nem érÅ‘ várakozás volt, teli izgalommal, feszültséggel. Bár a bolgárok támadásaiban nem volt benne a gól, de felrémlett néhány utolsó pillanatban becsapott ménkű (Maccabi), ráadásul a hosszabbítás hosszabbításában még egy szabadot is lÅ‘hettek a bolgárok…de vége, vége, sikerült, gyÅ‘ztünk!

Tettünk egy óvatos lépést elÅ‘re, a talpunk alig-alig érinti a talajt, de léptünk egyet és most ez a legfontosabb. A “visszavágó” már egy másik történet lesz, reménykedni, jósolni, tippelni lehet, de azt most inkább a jósokra hagyom.

12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Egy óvatos lépés bejegyzéshez

  • Ez nem egy óvatos lépés volt, hanem berúgtuk az ólajtót! Így kell, ez kell! KellÅ‘ tisztelettel fogadni a következÅ‘ ellenfeleket, és szolíd kettÅ‘s gyÅ‘zelmekkel búcsúztatni Å‘ket … g

  • Egyáltalán nem reménytelen a helyzet. Benne van a kinti meccsben egy X. Nagyon is! Ihnatyenko tényleg többet ártott, mint használt, de 1 rossz meccse mindenkinek van, lehet. Nem lesz rossz ez a csapat, az akarat, a lelkesedés megvolt (egy fradistának ez a legfontosabb!). Már csak azért IS tovább kellene jutni, mert a következÅ‘ párharc abszolút nyerhetÅ‘ lenne! Nem lebecsülve senkit, persze …
    Utána jöhet egy zvezda, Celtic, Rosenborg, de addigra mi is 4 meccsel többek lennénk … ha szerdán sikerülne a továbbjutás, messzire juthatnánk! (Minimum az EL-ben … )
    Summa summarum: MOST különösen HAJRÁ FRADI!!!

  • Tökéletes igaz. Hajrá Fradi!

  • Nagy várakozás volt bennem, hiszen mindig vagy legyen bajnokság- legyen nemzetközi porond kezdete mindig felfokozott érzések vannak bennünk igazi fradistákban.
    Az más kérdés ez a lendület és motiváció meddig tart ki, mert sajnos csapat részrÅ‘l bÅ‘ egy évtizedes ” szomorúságban” élünk…
    Nem lehettem kint , de szokásos módon követtem a meccset. A meccs nagy részében pariban voltunk és ha nincs a bekapott gól -- ami szerintem Dibusz hibája is volt részben , remélem a visszavágón már Gróf véd, egyébként nem volt értelme leigazolni- és Varga Rolit tévesen lesen megállítani ziccerben, akkor most sokkal nyugodtabbak lennénk.
    Bízom benne, hogy a következÅ‘ héten illetve hetekben folyamatosan nyugodtak maradhatunk és izgulni valónk csak szeptembertÅ‘l lesz… 😀

    Hajrá Fradi

    • Szia! Fejtsd ki bÅ‘vebben,hogy a kapott gólunk miért Dibusz hibája?Mert ,nem Å‘ adta el a labdát hanem Ihnatenko. A lövést Dénes hárította,sÅ‘t még oldalra is próbálta ütni.Csak nyugisan nézd vissza .

    • Dibusz jól védett, a gólról nem tehetett. Blazic és Ihnatyenko hibája volt a gól, ami egy kicsit (elfogult szemmel nézve) lesgyanús is volt…

  • Hihetetlen érdekes meccs volt. Nagyon felfokozott állapotban várta mindenki. Az elején az elsÅ‘ 5 percben 3 szívinfarktust hordtam ki ülve fÅ‘leg Ignyatyenko miatt. Aztán jött a semmibÅ‘l a vezetésünk. Nekem utána sem tűnt olyan magabiztosnak a csapat, fÅ‘leg az elsÅ‘ félidÅ‘ második felében. Hihetetlen sok labdát adtunk el, életveszélyesen passzolgattunk Dibusz elÅ‘tt, tisztára mint a dolli idÅ‘kben. Ignyatyenkonak valaki azt mondhatta, hogy az ellenfél kapujára nézni sem szabad nemhogy arrafelé passzolni, mert minden passza vagy ellenfélhez ment vagy hátrafelé. Jött is a hiba és a gól. A második félidÅ‘ben nyomtunk. A meg nem adott gól után is olyan nyomás volt a bolgárokon, hogy számítani lehetett a gólra, jött is. Utána érthetetlenül visszább álltunk. A vége szívinfarktusgazdag volt megint. Ilyen össznépi, 20000-es füttyöt régen hallottam ennyire hosszan. Aztán csak lefújta.
    Észrevételek: Ignyatyenko keveset mutatott, előre is meg kell tanulnia játszani. Zsubkov és Tökmag fantasztikus volt, szegények alig álltak a lábukon a végén. Több emberünk görcsöt kapott, hogy fogunk bírni egy esetleges hosszabítást vagy egy szerda-szombati terhelést (bárcsak ott tartanánk). Viszont ezt úgy játszottuk le, hogy gyakorlatilag (ha jól számolom) 35 gól hiányzott a csapatból (Lanza 16, Varga12, Dani 7). Amikor jöttek Lanzáék nagyon megújultunk.
    Iszonyatosat küzdöttünk, de voltak azért olyan periódusok, amikor senki sem akart odamenni segíteni a bedobáshoz. Szóval vegyes a kép. Az igaz, hogy ez egy nagyon jó csapat volt. A bemelegítésnél ( és később a meccsen is) úgy cicáztak, mozogtak üresbe, hogy csak na.
    Szóval egyenlőre ez egy szép eredmény, de most már látjuk hogy nem verhetetlenek. Nem szabad beszarni, hibákat minimalizálni, és akkor meg lehet a továbbjutás.
    Hajrá Fradi!

  • nem biztos,hogy magyar viszi

  • Mindehez annyit tennék hozzá, hogy a Ludogorec azért komolyabb falat volt, mint tavaly a Maaccabi. Egyébként egy (vagy 3?) hét után leszünk okosabbak .

  • “elÅ‘l meg Zubkov olyan vehemenciával és lendülettel játszotta meg a jobboldalt, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan válhat kedvencé.” ( …nagyon gyorsan válhat más csapat játékosává)

Hozzászólás a(z) Pisti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK