Feljegyzések a fotelból – Kezdőlépés

fotel-ELAki egy héttel ezelőtt, június 23-án megnyitotta a Fradi Naptára rovatunkat, szembesülhetett azzal, hogy az a nap a Ferencvárosi labdarúgás legszebb 24 óráját öleli keretbe. Múltunk dicsőséges, a 29-23-1-2 számsor bármelyik számmisztikában zöld-fehéret jelent, mégis nincs olyan nap, mely egyszerre jelentene bajnoki címet, magyar kupagyőzelmet és a legfényesebben ragyogó VVK diadalt. 1963, 1965, 1993 és 2001 – négy év, egy nap, négy serleg. Vajon lesz még egy ilyen tüneményes napunk? Biztosan nem, de ettől még egyenként lehet növelni a serlegek számát, ahogy azt az elmúlt években meg is tettük. Három kupagyőzelem zsinórban, egy nagyszerű szezon utáni bajnoki cím – ha csak ezeket vesszük górcső alá, akkor talán nem is kéne annyira pesszimistán értékelni a jelenünket. Csak van egy kis bibi, ami bár nem tudja a kukába dobni a megnyert hazai címeket, de beárnyékolni, azt sajnos tudja. Mert az a fejünk homokba rejtése lenne, ha nem emlékeznénk az elmúlt évek nemzetközi kupaszerepléseinek fájó kudarcaira: 2014 Rijeka, 2015: Zeljeznicar. Mindkét évben a második selejtezőkörben mondtunk búcsút annak a sorozatnak, melynek elődjében nyertünk 1965-ben, döntőt játszottunk 1968-ban, elődöntőztünk 1972-ben és bejutottunk a csoportkörbe 2004-ben. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a szépre emlékeznénk, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években is estünk ki már első fordulóban, igaz akkoriban sokkal kevesebb csapat indult, így már az első körben is bolgár, lengyel és holland együttest sodort az utunkba – megálljt is parancsoltak. 2017. június 29-én meg a lett Jelgava csapatát. Vajon melyik utat válasszuk, vajon folytatódni fog az elmúlt évek kudarca, vagy idén sikerül néhány fordulóval Európa kapujába érnünk?

Erre csütörtök este még csak “papíron” kaptunk választ, de ahhoz a földönkívülieknek kéne beköltözniük a lettek lábaiba, hogy három gólt tudjanak rúgni. Természetesen én sem akarok abba a hibába esni, mint a lettek kapusa a szerdai sajtótájékoztatón (ki is nevették – bár nem kellett volna), ráadásul ott van nekünk Andorra, mely még évekig fogja mázsás súlyként nyomni a magyar foci amúgy is roskadozó vállát. Ezért csak kellő és elvárható óvatossággal írom le, hogy megtettük a kezdőlépést, nagyon simán vertük az északi törpeállam (annyian lakják mint Budapestet) lelkes csapatát, ezzel már gondolatban a második körben érezhetjük magunkat. Nem nagyon ismerem a lettek történelmét, főleg az eredetüket, de biztos egy kis viking vér is lakozik bennük, mert néha olyan vehemenciával vetették magukat a labda útjába, mintha ők lennének a lengőteke golyóbisa, és a céljuk csupán egy volt: letarolni a bábukat a pályáról.

De most hagyjuk a letteket, már biztosan otthon pihenik a mérkőzés fáradalmait, hiszen a tegnapi előselejtező (őszintén még leírni is rossz érzés, hogy idáig jutottunk) első mérkőzésén reálisan csak az volt a kérdés, hogy vajon a nyáron megint a megújulás útjára lépő Ferencváros, képes lesz-e néhány hét alatt legalább annyira ütőképes csapatot kovácsolni, hogy nekünk ne legyen Andorra a “becenevünk” (Elek Ákosnak sem kellett volna ezt világgá kürtölni). Mégis csak nagy jövés-menés volt a nyár elején, bár akik eddig elmentek (sejtésem szerint még nem teljes a lista), azok közül egyedül Dilavert sajnálom, de Emir becsülettel lehúzott három évet, és már a levegőváltozás miatt is érthető a távozása.

Azok akik jöttek, a legtöbb elsőre lufi kategória, egyedül Priskint ismerjük a pályáról, Otigbát meg a nevéről és bár Bőlét is kellene, mégis csak Kaposvárról indult, de akkoriban nem hagyott maga után mély nyomokat. Ettől még bizakodtunk, hiszen Gorriarán mégis csak Dél-Amerikában nevelkedett, Pedro meg portugál (nem spanyol és nem Chelsea), ahol még a mai napig a grundokon tanulják a foci alapjait, épp úgy mint anno az “Aranylábú gyerekek” az 50-es, 60-as években. A bizakodás mellett ilyenkor természetes a kétely is, hiszen amellett, hogy reménykedtünk a képességeikben, mégis csak rövidkének tűnt az a két hét, amit a felkészüléssel tölthettek Doll mester fiai.

Talán ebből kiindulva a szakmai stáb is egy “vegyes” csapatot rakott össze, a tartópillérek maradtak, de az újak alkották a “tengelyt”. Otigba hátul, Gorriarán középen, Priskin meg elől. Bőle a kispadon, a “legfiatalabb” igazolásunk, Pedro még csak lelátóról figyelte a társait. Ahogy Böde Dani is elég jókedvűen konstatálhatta, hogy újra beigazodhat a ma már legendás mondata, miszerint jöhet ide bárki, a végén úgyis én lövőm a gólokat. Tudom, egy mérkőzés nem érettségi, de az is tény, hogy Priskin és Radó nagyon lefele lógott ki a csapatból, ami azért is fájó, mert ahogy tapasztaltuk, ez a lett csapat elég gyengécske erőt képviselt. És ezek ellen nem tudott a válogatott Priskin egyetlen értékelhető mozdulatot sem teljesíteni.

Ennyi negatívum elég is, mégis csak magabiztosan győztünk, egy megreformált csapattal. Nyerhettünk volna 5-6 góllal is, de Varga Roli “csak” kettőt tudott rúgni, mellette kétszer forgácsolta szét a kapufát és kétszer ha higgadtabb megoldást választ, örökre beírhatta volna magát a Ferencváros legendás gólvadászai közé, akik egy mérkőzésen 5-6 gólt is szereztek. A góljai és a helyzetei mellett Roland kimagaslott a mezőnyből: gyorsaság, lendület, gólveszély – olyan jelzők, melyekből ha mindegyikre ötös osztályzatot kap, az bizony tapsot érdemel. Szélsőtársa, Moutari is jól teljesített (az első gólnál ő adta a passzt Rolandnak), neki valószínűleg jót tett a várható konkurenciaharc, mert tegnap azt a lendületet láthattuk tőle, mint az első meccsein. Ehhez persze az is kellett, hogy a lettek nem nagyon foglalkoztak a szélekkel, csak belül tömörültek és “Adj király katonát!” jelszó a zászlajukra tűzve romboltak középen.

A hátsó alakzatunknál nem voltak gondok, talán egy kaput eltaláló lövésük volt a letteknek, de ettől még nem írhatjuk le, hogy minden OK. Otigba – ő igen (remélem nem sérült meg és főleg nem sérülten érkezett), ahogy Leo is. Ketten valószínűleg megoldják a védelem közepét, ráadásul ott van még Koch (ha éppen nem sérült) és Batik, mégis miért van az, hogy hiányosnak érzem a hátsó alakzatot? Ez főleg a szélek miatt van, Lovrencsics nem hátvéd, Botka az, de nem a bal oldalon és nem akkor amikor egy védekező csapat ellen kéne segíteni a támadásokat. Mert ő arra alkalmatlan. Nem tudni Hüsing és Sternberg sorsát, közülük főleg az utóbbit nem értem, hiszen szerintem Sternberg sokkal hasznosabb és főleg ballábas, ami a támadások segítésénél létfontosságú.

A középpályán megvagyunk, ott csak a megfelelő személyeket és megfelelő arányokat kell megtalálni. Védekező vagy támadó, építő vagy romboló? Gorriarán jól mutatkozott be, kb. 70 percig Gerzsonnal uralták is a pálya közepét (valljuk be, nem volt annyira nehéz feladat), és ha felveszi a ritmust, biztos hasznos tagja lesz a csapatnak. Az erénye, mint a latin foci híve, szinte csak “előre lát” és amellett, hogy alacsony, még fejelni is megtanították. A csereként beálló Bőle meglepett (bevallom, tőle vártam a legkevesebbet), gyors, lendületes és “látó” játékos. Érdekes lesz, vajon Doll mester milyen szerepkört talál neki, bár Radót váltva, 20 perc alatt megmutatta, hogyan kellett volna ezt a szerepet Andrisnak eljátszania. És akkor még ott van Pedro is, aki biztos helyet szeretne a kezdőben – máris jelentkeznek a kellemes gondok: Gera, Gorriarán, Bőle, Pedro (ennek tudatában nem véletlen Bognár mellőzése).

Tegnap egy sima edzőmeccs jellegű találkozón nyertünk két góllal, ami biztonságot adhat, de elbizakodottságot nem. Kellett volna még hozzá még kettő és akkor egy hét múlva tényleg lehetett volna tovább kísérletezni az új játékosok beépítésével. Az idő szalad, a mókuskerék nem áll meg, a lettek után már komolyabb ellenfél jön, két hét és a bajnokság is elindul…Végre. Mert valljuk csak be, bármennyire is szíven ütött bennünket az előző szezon és az andorrai fenékbe billentés, mégis csak vártuk, hogy az Aréna kezdőköréből útjára induljon a labda.

A győzelem megvan, a továbbjutás még csak papíron. Megtettük az első lépéseket…lehetőleg ne is álljunk meg.

6 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Kezdőlépés

  • Bár a meccset nem tudtam nézni,persze követtem.
    Végre se Nalepa,se Dilaver nincs már szerencsére a német labdazsonglőrök is eltűntek.Nekem már ez nagy boldogság volt.Minden évben bizakodok/unk aztán sajnos néhány hét és jön a valóság.
    Viszont most nem puffogok az igazolások miatt,hátha még ez az Eboyué is összejönne.Nb 1-be biztosan.
    Hajrá Fradi

  • És elkezdődött az „őszi” szezon, holott még csak nyár van, annak is az eleje… Dehát ez a magyar foci sorsa (és sara…)
    Mielőtt a meccsre rátérnék egy kis történelem: Amikor nálunk már László királyt is szentként tisztelték, ők még a litvánokkal együtt pogányok voltak és véres portyázó háborúkat vívtak a kereszténység terjesztése ürügyén terjeszkedő német lovagrenddel. Azután meg az idegen hódítók ültek a nyakukon, hol keletről, hol nyugatról. Ettől viszont kemények és irgalmat nem ismerők lettek.
    A meccsen tőlük azt láttam, amit vártam. Illetve „mégazabbat”. Mert Gera Zoli szájba rúgása, Gorriaran lekönyöklése erélyesebb játékvezetőnél piros lapot is érhetett volna. Focit viszont keveset lehetett látni tőlük. Legtöbbször csak kergették a labdát, de nem találták meg.
    Ami a mieinket illeti:
    Dibusz végigunatkozta valósággal a meccset – aztán a végén védett egy óriásit. Ez az igazi klasszis kapus. Egyszer kell védenie, de azt bravúrral megteszi.
    A védelemben Otigba végre valódi középhátvéd volt, nagyon hiányzott már ilyen a védelemben. A sérüléséhez nem tudom mennyi köze volt a derék baltiaknak, de remélem nem komoly, mert a dánok ellen nagy szükség lesz rá.
    A középpályán Gorriaran valóban Duracell-nyusziként végigzakatolta a meccset, nem törődve a sérülésével. És volt néhány olyan labdája, ami a „régi szép időket” idézte. És lesz ez még jobb is.
    Priskint valósággal megfojtották, de ez lehetővé tette a szélsőknek, hogy szélsők legyenek. Amadou (vagy kinek jobban tetszik: Moutari) igazán jó volt, azzal együtt, hogy nem mindennapi gólhelyzetet hagyott ki. Varga Roli viszont megmutatta, hogy annak idején miért hozták ide. Ott folytatta, ahol az Újpest és a Vasas ellen abbahagyta, Most lendült bele igazán.
    A cserék közül Bőle Lukács megmutatta, hogy miért szerették volna odaát honosítani. Az ifjabb Lovrencsics sem volt rossz, de még szoknia kell a magasabb fordulatszámot.
    Remélem a visszavágót épségben megússzuk, és készülhetünk a komolyabb falatokra.

    • Az előzetes hírmorzsák szerint Otigba 3-4 hét. 🙁

    • Tisztelt YSE

      Ha màr a lovagkornàl tartunk (Szent Làszlò- és a lettekel kapcsolatban), akkor nem kis félelemre ösztönöz az a történelmi tény, hogy a Magyar lovagok ellen, (akik szintén egyszer pogànyok voltak és a pogànyi harcmodort alkalmaztàk), a lettek ne csak hirtelen azt a taktikàt alkalmazzàk majd, hogy ùgy tesznek, mintha hàtràlnànak és menekülnének, hogy aztàn nyitott bicskàban szalasztassàk a Magyar (labdarùgò-) lovagokat Lettorszàgban.

  • Sommás, óvatos örömömet már megosztottam a tudósításnál, ide csak technikai-statisztikai észrevétel: június 23-án szereztük meg a 2001-es bajnoki címet is -- négy az a három serleg 🙂 !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ