Feljegyzések a fotelból – Lehetne könnyebben?

Amióta ténylegesen is beléptünk Európába, olyan lelkesen lengedezik az inga, hogy ha annak idején Eötvös Lóránd előre tudja, valószí­nűleg más alapokra helyezi a torziós találmányát. Kezdetben azt hittük, a kissé döcögősen induló csütörtök-vasárnapi ritmus komoly “károkat” fog okozni nem csak az európai mezőnyben, hanem a hazai pontvadászatban is. Ez a felcsúti buktában teljesedett ki, igaz akkor még Rebrov mester is úgy gondolta, a rotálás megoldás lesz a gondokra. A mester hamar rájött – amire az Espanyol szakmai vezetése a mai napig nem -, hogy nem lehet állandóan cserélgetni egy csapatot, kell az állandóság. Az erőnléttel nincs gond, amit meg kellett tanulni, hogy mentálisan lehetőleg mindig topon legyünk. Ez sem könnyű és tényleg nem akarom degradálni a magyar bajnokságot, de csütörtökön játszani egy topligás csapattal telt ház előtt, ünnepi hangulatban, majd vasárnap leutazni Kaposvárra és ha törik vagy szakad, de ott is teljesí­teni kell, be kell húzni a három pontot, nem könnyű feladat. Mindegy hogyan, a lényeg a győzelem, továbbra is “féken” kell tartani a követőket. A benzinkút is új kezelőt választott, tegnap este a tévében a volt lila kedvencünk (aki még szakmát is váltott) azt mondta, elég lesz kétszer megverni a Fradit és máris egyenlő az állás. Álmodozó a lelkem, de lelke rajta, nem is akartam szóba hozni, de felidézve lila múltját, egy kicsit morbidnak éreztem a megjegyzését. Természetesen a focilabda mindenhol kerek, í­gy elvileg bármi lehetséges, ezért a csapatnak az a dolga, hogy ennek még a csiráját is jó alaposan döngölje a földbe, nehogy ki tudjon hajtani. Ez persze nem mindig könnyű feladat, tegnap meg is tapasztaltuk Kaposváron. Még akkor sem, ha a hazai 11 a tabella végén kullog és lassan távcső kell ahhoz, hogy a látókörbe kerüljön a bennmaradásuk. Ennek fényében könnyű feladatnak is í­gérkezett a három pont begyűjtése, de belül azért motoszkált a kisördög, hogy bár eddig tényleg remekül muzsikáltunk ebben a flúgos futamban, de egyszer azért elszakadhat a húr. Ezen túl meg, bár nincs tekintélyes múltunk a Rákóczival (Ferenccel igen, az már 300 éves), eddig tizenkétszer léptünk pályára idegenben és csak egyszer sikerült győztesen elhagyni a Somogy megyei székhelyet. Mindez óvatosságra intett, ami végül is be jött, bár annak, hogy nem lett sokkal könnyebb a győzelem kiví­vása, nem csak rajtunk múlott.

Nem áthárí­tva a történteket, elsősorban rajtunk múlott, mert ha az első félidőben beverjük a helyzeteinket, a másodikban már függőágyban is csünghettünk volna, akkor is meg van a három pont. Ettől még nem mehetünk el szó nélkül a másik tényezőről, akiknek az lenne a dolguk, hogy sasszemmel és főleg igazságosan próbálják levezényelni a mérkőzést. Azt már megszoktuk, hogy ami nálunk sárgát ér, az fordí­tva már nem, erre Heister esete az egyik példa, aki elvétve egy becsúszást kapott sárgát, de ennek “tükörmásolatáért” a kaposvári játékos még egy gyenge ejnye-bejnyét sem. Ihnatenko combon talpalása bárhol egyből pirosat érne, ellenünk természetesen még figyelmet sem érdemelt. De ezeket már megszoktuk, viszont a második félidőben elnézni Boli gólját, már olyan hiba, amit a mai fociban nem szabad elkövetni. Jobb helyeken ezért találták ki a VAR-t (minden hibájával együtt), bár tegnap még az ötésfeles is segí­tett volna a partjelzőnek, bár abban nem vagyok biztos, hogy ellátott odáig, vagy tán a szabályokkal sem volt teljesen tisztában.

Mert ha az gól (és az volt!), akkor már kettővel megyünk és az addig nagyon lelkesen küzdő hazaiak minden bizonnyal összeroppantak volna. Helyette tovább űzte őket a lendület és természetesen az ellenfél “neve és cí­mere” (ellenünk minden csapat dupla erővel küzd), ráadásul ismét feltűnt egy játékos, aki élete gólját lőtte, bár ezt talán még nem fogják Puskás-dí­jra felterjeszteni. Még ha mi is kaptuk, akkor is szépségdí­jas gól volt, akkor egy kicsit megfagyott bennem a déli húsleves is, de mivel volt hátra még 30 perc és a vezető góljuk után is gyorsan tudtunk váltani, í­gy inkább hagytam a húslevest érlelődni a gyomromban.

Nem ment olyan gyorsan mint az első félidőben, kellett rá tí­z percet várnunk, de Boli remek egyéni alakí­tását már nem tudták elvenni. A biztonság kedvéért a gól után kinézett a lengető úrra, bár az a szempár inkább egy kis gúnyt sugárzott mint kételyt. Ahhoz persze még sok idő volt hátra, hogy kényelmesen hátradőljünk, bár ha a vége felé Boli kapufája, vagy Zubkov ajtó-ablak helyzete bemegy, egész másról szólna az ének, de ne legyünk telhetetlenek (pedig általában azok vagyunk!), meg van a három pont és most tényleg csak ez volt a fontos.

Lehetett volna könnyebb is? Persze. Az első félidőben is voltak a gólokon kí­vül helyzetünk, volt kapufánk is (Tokmac), ehhez jött még a “szemüveget a partjelzőnek”, majd a meccs végi két ziccer. Ha ezeket összeadjuk, tükörsima, ezek nélkül meg egy kicsit szenvedős. Most nem fogok fanyalogni, annak nincs itt az ideje, inkább időzzünk egy kicsit Isael csodagóljánál, ami nálam überelte a kaposváriak második találatát. Már Zubkov indí­tása is mesteri volt, ahogy ballal, lágyan í­velt a kilépő Isael elé, aki egy varázslatos, akrobatikus mozdulattal “kapta le” a levegőből a lasztit, majd egyből ballal be is vágta az ámulattól lebénult kapus mellett a hálóba. Isael da Silva Barbosa (egyszer legalább leí­rom a teljes nevét) meccsről meccsre egyre jobb, nem csak a neve dallamos, fazont és látvány visz a játékba, eddig főleg passzai, mostanság már góljai miatt is kezdjük “aranyba” foglalni a nevét.

Mellette Zubkov játékát is kiemelném, valószí­nűleg jót tett neki Rebrov mester padra ültetési “módszertana”, és bár tegnap kihagyott két ziccert, de mindhárom gólunkban benne volt, emellett néha az volt az érzésem, hogy az egész csapat futásigényét akarja egy személyben letudni. Persze az ajtó-ablak helyzeteket illik belőni, de aki látta tegnap este az Atlético-Barca meccset azt tudja, a madridi alakulat simán győzhetett volna, ha az első félidőben nem “kopí­rozzák le” Zubkovot, kétszer álltak a kapussal szemben, mindkétszer a kapust (egyszer még a kapufa is besegí­tett) találták el. Nekik ez három pontjukba került, nekünk meg utólag nem kell Zubkovot “keresztre feszí­teni”. Győztünk, meg van az újabb három bajnoki pont. Sokat nem pihenhetünk, szerdán Magyar Kupa (talán nem szabadna ilyent leí­rni, de én simán beáldoznám), vasárnap meg jön a felcsúti különí­tmény – mely nem í­gérkezik egy könnyű feladatnak -, majd tartva a ritmust, csütörtökön meg utazunk Razgradba.

De ezt még hagyjuk, főleg az esélyeket, innentől nekem már hab nélkül is í­zleni fog az ünnepi torta.

2 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Lehetne könnyebben? bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.04. 17:30, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ