FRADINKA II.

dluho_01
“Itt, Zürichben hallottam, hogy én egyfajta csirkefogó vagyok, mert túl sokat hivatkozom arra, mennyi a gondom. Pedig ezt őszintén mondtam. Most ki kell jelentenem, magam sem hittem, hogy az úgymond második embereim ilyen fantasztikus estével lepnek meg. Hadd húzzam alá, hogy az egész magyar futballért küzdöttünk.”

Novák Dezső, a Ferencvárosi labdarúgás legendás egyénisége nyilatkozta a Grasshoppers ellen 3:0-ra megnyert BL csoportkör első mérkőzése után, aki 1995-ben edzőként vezette a csapatot a Bajnoki Ligájába. Ennek már 21 éve. Azóta felnőtt egy nemzedék, azóta várjuk az újabb “csirkefogót”, aki a BL-be vezeti a Fradit.

1995. szeptember 13-án, Zürichben szinte semmi sem szólt a Fradi mellett. Sérülések, eltiltások, mély talaj, idegen környezet – ezek ellenére történelmet írt azon a szerda estén a Ferencváros Zürichben, hiszen nemcsak első Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta le, de azt mindjárt meg is nyerte. Hajdú büntetőt védett, Telek Manci elegánsan söprögetett, Simon Tibi a gyepet is felszántotta, Nyilas Elek kétszer körbefutotta a Földet, Lisztes táncot lejtett a svájciak körül, Vincze Ottó meg kétszer is szétbombázta Zuberbühler hálóját.

“Túlugrottuk a szöcskéket”“Vincze: áldozatból hős!”“Novák már a jövőt tervezi”“Csodálatos voltál Fradi!– ezekkel a főcímekkel jelentek meg másnap a magyarországi újságok.

És ez indította útjára Dluhoposzky Lászlót ceruzáját, hogy a “szöcskék” elleni diadalmas győzelmet két remek grafikával tegye még emlékezetesebbé.

Dluho_1995_szöcske - Győzünk Zürichben

Dluho_1995_FTC-Gashoppers szöcske_karikatura

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Nekem erről a meccsről mindig is a volt szomszédom és gyerekkori barátom, Szűcs Misi fog eszembe jutni, aki az NBII-ből beugorva vette le a gyepről a svájciak sztárcsatárát 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
Következik: 10.03.18:55 EL csoportkör FTC-Ludogorec (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST