Nem vártam csodát, bár a szí­vem zöld-fehér része még bizakodott egy kicsit. Hazai pályán (vagy inkább hazai környezetben) játsszunk, kezdőként pályára lép Gerzson, és bár a horvát foci sokkal előrébb tart mint a miénk, de a Rijeka nem tűnt olyan félelmetesnek, hogy esetleg valahogy “betuszkoljunk” egy gólt, mely után jöhet a hosszabbí­tás és a büntetők. Láttuk a VB-n, hogy sok csapat élt ezzel a leí­rva nagyon is egyszerű képlettel, a gond csupán annyi, hogy zöld-fehér szí­vem azzal nem számolt, hogy a horvát csapatnak is eszébe jutott ez a verzió és eleve úgy léptek a pályára, hogy ennek még a felvetés magját sem engedje elvetni a Puskás stadion zöld gyepén. Pedig megpróbáltunk támadóan fellépni, a védelmet előrébb toltuk, bár az is lehet, a horvátok gondolták úgy, hogy gyertek csak nyugodtan, a kapunkat úgy sem fogjátok szétbombázni, mi majd egy-két kontrával elrendezzük a meccset. Talán ezzel a mondattal be is lehetne fejezni az egész értékelést, hiszen hűen tükrözte a 90 percet, bár annyi helyesbí­tést hozzá lehetne tenni, hogy a horvátok nem csak kontrákkal próbálkoztak, hanem 60 percen át uralták is a játékot. Ennyi meg bőven elég volt a sima továbbjutáshoz, nekünk meg a fájdalmas búcsúhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Egy héttel ezelőtt a keservesen kiví­vott továbbjutás után fanyalogtunk eleget, í­gy sutba dobva minden rossz előérzetemet megpróbáltam a lehető legoptimistábban leülni a tévé elé. Ehhez persze kellett vennem egy jó nagy levegőt és a biztonság kedvéért még egy kicsit kalandoztam is a Tempó Fradi oldalain. Bár olyan találkozóra nem bukkantam ahol a horvát csapat ellen játszottunk volna, de azért rendelkezünk olyan kupamúlttal, hogy annak olvasgatása adhasson egy kis muní­ciót. Megvallva az igazat, az HNK Rijekáról eddig még nem is hallottam, í­gy egy kicsit kutatódnom kellett, hogy legalább fel tudjam mérni az ellenfelünk erejét. Persze ahhoz nem kellett még ismernem sem őket, hogy tudjam, a horvát foci mindenben előttünk jár, sőt voltak olyan évek amikor Európa élmezőnyébe tartozott a válogatottjuk. Ettől aztán végképp nem lettem boldog. A múltunk sokkal, de sokkal fényesebb a rijekai csapatnál, de a jelenben, ha csak az eredményeket nézzük, a horvátoknak áll a zászló. De ahogy egy római szenátor mondta: “attól, hogy a gyengébb oldalára álltam, még nyerni szeretnék.” Ezt még annak ellenére is vallom, hogy Thomas Doll és a csapat kapitánya, Gyömbér Gábor azt ecsetelte, hogy a horvátok jobbak, erősebbek. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →