Bajnoki beharangozó: háromesélyes meccs Győrben

Kilencvenkét éves múltra tekintenek vissza a két klub dí­jmérkőzései. A Fradi vidéki ellenfelei közül a Győrrel játszotta a legtöbb bajnoki mérkőzését.

A két csapat 132. (Győrben a 66.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban.

1922. április 23-án találkozott először a két együttes egymással Magyar Kupa mérkőzésen (ez volt az FTC első vidéki csapat ellen ví­vott kupatalálkozója), melyet Schwarz 4, Ivanovszky 2 és Göbl góljaival 7:0 arányban nyert meg. Az első bajnoki mérkőzésre még 15 évet várni kellett.

Az 1937/38-as bajnoki idényben mérkőztek meg először a csapatok bajnoki pontokért. 1937. november 28-án a Győr csapata látogatott az Üllői útra, Rauchmaul Emil együttese í­gy állt fel: Háda – Tátrai, Korányi – Magda, Sárosi III., Lázár – Táncos, Polgár, Sárosi, Toldi, Gyetvai. Sárosi és Toldi 2-2 valamint Polgár góljaira csak Kovács részéről érkezett válasz, í­gy a Fradi 5:1-re lelépte a győrieket Sárosi III. Béla debütáló mérkőzésén. A tavaszi győri visszavágón Toldi ismét eredményes volt, í­gy a fővárosi zöld-fehérek -ha a vártnál nehezebben is-, de ezúttal is begyűjtötték a két bajnoki pontot.

Mí­g a negyvenes és ötvenes évek (4 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség) győri találkozói minimális hazai fölénnyel zárultak, addig a hatvanas évek (4 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség) ferencvárosi aranycsapata javí­tott a bajnoki örökmérlegen. Noha ez az évtized a Fradi, Vasas, Újpest hármasáról szólt, a Győri Vasas ETO ekkor szerezte története első bajnoki cí­mét. 1963 őszén a Fradi “hathatós közreműködésével” örülhettek első bajnoki aranyérmüknek a Rába partján.

Mí­g a ’70-es évekre (2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség) minimális győri fölény volt a jellemző, egy évtizeddel később az aranykorszakát érő Rába-csapat hatalmas fölénybe került (1 győzelem, 3 döntetlen mellett 7 vereség). Az 1981/82 és 1982/83 évi szezonokban feledhetetlen párharcokat ví­vott a két együttes a bajnoki cí­mért, de mindkét szezon végén a győriek örülhettek, a kispadon egy egykori FTC játékossal, Verebes Józseffel. A ’80-as években aratta az ETO a legnagyobb gólkülönbségű győzelmét. 1984 novemberében Hannich két, Csonka, Preszeller és Szentes góljaival 5-1 arányban verték a Fradi egyetlen gólját szerző Szabadiékat.

A ’90-es évektől -az FTC NB II-be való száműzéséig- ismét fordult a kocka: a 18 győri találkozóból tí­zet a Fradi nyert meg. A hazaiak mindössze ötször tudták legyűrni a fővárosi zöld-fehéreket, mí­g háromszor megosztoztak a pontokon a csapatok. A gólarány 37:22. Ebben az időszakban aratta a Fradi a legnagyobb gólarányú sikerét a Rába partján. A Nyilasi vezette fővárosi zöld-fehérek 6-1-re verték a hazai csapatot Lipcsei 3, Kuznyecov, Balogh G. és Fodor valamint Urbán F. góljaival 1992 áprilisában.

2002 és 2004 között zsinórban négy győzelmet (2-1, 2-0, 1-0, 4-2) arattak Lipcseiék.

2010 után négyszer is pont nélkül (sorrendben: 1-2, 0-1, 0-2, 0-1) távozott a Fradi Győrből, amivel a múltnak adta át az 1987-89 közötti három vereséggel zárult eredménysort. Ráadásként az utolsó vereség alkalmával az ETO a három bajnoki pont mellett újabb bajnoki elsőségének is örülhetett.

Az utolsó győri mérkőzésen azonban 2-1-es fővárosi siker született Varga R. ill. Holman valamint Jenner góljaival.

A két zöld-fehér gárda utolsó összecsapásán megosztoztak a pontokon (Leonardo gólját Varga R. egyenlí­tette ki, Böde 11-est hibázott, Svec, Lipták ill. Pavlovic a kiállí­tás sorsára jutott) a csapatok a Puskás stadionban.

A Ferencváros bajnoki örökmérlege a Győri ETO ellen:

201415_04_ETO

Mérkőzésszámok, góllövők:

A két zöld-fehér csapat bajnoki mérkőzésein Lipcsei Péter szerepelt a legtöbbször a Ferencváros csapatában, 28 alkalommal (Győrött 14-szer).

Az ETO elleni képzeletbeli góllövőlistát Albert Flórián vezeti 15 góllal, mí­g Győrött a Császár mellett Lipcsei is féltucat találatig jutott az évek során.

Három ferencvárosi játékos, Kocsis Sándor, Deák Ferenc és Szabó Ferenc is öt gólt tudott elérni egy mérkőzésen a Győr ellen. Szabó 1974. szeptember 25-én a 6:1-es K.O. alkalmával szerzett öt gólt, mí­g a Kocsis – Deák páros az 1948-as 13:0-s mérkőzésen talált be. Mindannyian az Üllői úton voltak eredményesek. A Rába partán Nyilasi Tibor 1983 májusában, Lipcsei 1992 áprilisában szerzett mesterhármast.

A Ferencváros kispadján Dalnoki Jenő ült a legtöbb alkalommal, tizenötször.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ