Nem tagadom, szeretem az olyan ellenfeleket, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Ferencváros minél jobb eredményt érjen el a bajnokságban. A tavaszi szezon egyetlen pozití­vuma számunkra, hogy gyenge teljesí­tményünk ellenére két fordulóval a zárás előtt még mindig van esélyünk a dobogó harmadik fokára lépni, és ezzel kilépni a nemzetközi porondra. Egyedül a Paks nem tartotta magát a „játékszabályhoz” és nem volt hajlandó a Fradinak kedvezni (pedig ők is zöld-fehér mezben tündökölnek), de többiek folyamatosan figyeltek arra, hogy kövessék a botlásainkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A jelenlegi idegállapotomat talán az jellemzi a legjobban, hogy mikor Szabó játékvezető lefújta a mérkőzést, nem a fotel karfáján „bevetésre” váró sörös doboz felé nyúltam, hanem a vérnyomásmérőt vettem elő. Amikor a kijelzőn megjelent a lesújtó végeredmény (180/100/98), a sör helyett a „fehér bogyók” után nyúltam, miközben az a kérdés járt az agyamban, hogy vajon szükség van nekem erre? Utána egyből az rémlett fel, hogy ha nem szól közbe egy családi rendezvény, akkor a Szentélyben izgulom végig a mérkőzést. Ott nem lett volna vérnyomásmérő és gyógyszer sem ezért legközelebb be fogom biztosí­tani magam. Remekül fogok kinézni mérővel a karomon, ahogy egy-egy idegtépő jelenet után kapkodni fogom a Prenessa tablettákat, de úgy látszik ötvenen túl, már mindenre fel kell készülni egy Fradi meccsen. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →