Feltámadt a Ferencváros az utolsó mérkőzésre

Ha meghalljuk azt, hogy tavaszi nagy menetelés, akkor sokan egyből rávágjuk: 1992. Ha azt halljuk, hogy őszi menetelés akkor lehet, hogy összeráncoljuk a szemöldökünket és egy speciális kí­nai vonulásra gondoltunk (amit valójában hosszú menetelésnek hí­vnak és közel 300 maratoni távot tett meg Mao serege), pedig 1968 őszén a Lakat Károly által dirigált Ferencváros hajtotta végre azt a “hőstettet”, hogy az őszi szezon 15 mérkőzéséből 13-t megnyert és csupán két döntetlen “csúfit” bele a nagyszerű sorozatba. Közben még lejátszottunk egy oda-visszavágós VVK döntőt is a Leeds United-tel is, plusz az olimpia miatt, októberben részt vettünk egy francia “kiránduláson” is, ahol négy hazai csapatnak tartottunk bemutatót a labdarúgás szépségéből (4 mérkőzés, 4 győzelem, 12:4 gólarány). Most persze a Fradi történelmét jól ismerők csak csettintenek egyet azzal, hogy – persze, 1968, akkor volt csapat, volt edző, volt aranylabdás és voltak világválogatottak. Az ennél is jobbak értesültek meg csak legyintenek 1968 őszére, hiszen ott két döntetlen csúszott be, miközben 1967 tavaszán csak egyetlen egy, 40:9-s gólaránnyal. 1968 ősze ebben is “gyengébbet” produkált a maga 36:9-s különbségével. Természetesen én sem gondolom komolyan az összehasonlí­tást, főleg a “gyengébb” jelző hat egy kicsit (vagy inkább nagyon) karcosan, de egyre dologra minden bizonnyal rámutat: jó dolog volt azokban az években Ferencvárosi szurkolónak lenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →