Muzeális lapszemle
1958.XI.2. Ferencváros – DVTK 3:1
„Albert a mérkőzés legnagyobb részében kevés támogatást kapott társaitól, de fokozatosan belelendült a játékba, s két gólja is bizonyítja, hogy tehetséges csatár.”
“Változatos, időnként érdekes, jóíramú küzdelmet hozott a két együttes találkozója, amelynek egyik érdekessége, hogy mind a két csapatban néhány fiatal, az NB l-ben még újoncnak számító játékos szerepelt.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1958.VIII.20. MNK Döntő, Ferencváros – SBTC 2:1
Végre kupadöntő! – lelkesedett a Népsport újságírója az 1955-56-ban megkezdett, és 1958. augusztus 20.-án a döntőhöz ért Magyar Népköztársasági Kupa beharangozó írásában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1958.VII.13. Dorog – Ferencváros 1:5
„Mindent elsöprő lendület — így lehet jellemezni azt a játékot, amit a Ferencváros Dorogon mutatott. Nem számított a rekkenő hőség és az sem, hogy idegenben került sor a mérkőzésre. A zöld-fehér csatárok mint a vércsék csaptak le minden labdára és űzték, hajtották Ilku kapuja felé. Azt a Fradit láttuk Dorogon amely a korábbi években ilyen játékkal szerzett tekintélyt magának. A mezőny legjobbja Rákosi, hol a jobb, hol a balszélen viharzott el és valósággal szétzilálta a védelmet. Meglepő volt, ahogy ez a fiatal játékos az iramot bírta. Elsősorban az ő érdeme, hogy a Ferencváros már a mérkőzés elején valósággal demoralizálta a dorogi tizenegyet.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1958.III.9. Haladás – Ferencváros 1:4
Régi “bölcselet” a labdarúgás háztáján az, hogy nem mindig az nyeri a mérkőzést aki a szép focit játssza, hanem az, aki a több gólt lövi. Ahhoz, hogy ezt az örök igazság bizonyítást nyerjen, a mai muzeális beharangozónkban 1958-ig utazunk vissza. De mielőtt rátérnénk az éppen aktuális mérkőzésre, egy másik igazságról is „le kell rántanunk a leplet”, mely ugyan nem kapott szócikket a világ labdarúgásának lexikonjában, de Magyarországon több évtizedes hagyományra tekint vissza. Ez pedig nem más, mint az ellenfélként pályára lépő csapatok „élet-halál” küzdelme a Fradi ellen. Mert bárkitől ki lehet kapni és bárkit meg lehet verni, de az igazi győzelemnek, az igazi sikernek mindig a Fradi elleni diadal számított. Ez meg főleg a vidéki mérkőzéseken tetőzött, amin tulajdonképpen nem is csodálkozhatunk, hiszen a Fradinak nem csak a IX. kerületben szurkolnak, hanem az országhatáron belül és kívül is nagyon sokan. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1957.XI.24. DVTK – Ferencváros 1:2
Amióta szerkesztőtársam megmutatta oldalunk címkeszűrő funkcióját azóta kitárult előttem a világ. Nem kell mérkőzést „kunyerálnom” a hétvégi bajnoki fordulóhoz, elég az egeret a címkeszűrőhöz csalogatni, beírni az aktuális csapat nevét és a „jótündér” pillanatok alatt több oldal mérkőzést, újságot és képet varázsol elő. Innentől már csak válogatnom kell: hazai vagy vendég, győztünk vagy győztünk (itt nem szoktam variálni, csak győztes meccsről lehet írni), hőskor vagy közelmúlt, aranylábúak vagy aranylabdások. Lehet szűkíteni a kört, de a legtöbb esetben kell egy olyan kép, vagy mondat mely megragadja a képzelőerőmet és arra késztet, hogy azt a mérkőzést válasszam. Ma sem volt nehéz dolgom, bár a Diósgyőr nem tartozik a legősibb ellenfeleink közé, hiszen először 1940-ben látogattunk Miskolcra, és gurítottunk is egy hatost a hazaiaknak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1957.VI.8. Ferencváros – Bp. Honvéd 2:1
Ránézve az évszámra és a résztvevő csapatokra a múltat és a történelmet jól ismerők egyből tudni fogják, hogy egy több szempontból is érdekes mérkőzésre „látogatunk” el mai barangolásunk során. A forradalom és szabadságharc brutális leverése után hónapoknak kellett eltelnie, hogy valamilyen szinten normalizálódjon az ország állapota. A romok még Pest utcáin hevertek, a hősi halottaknak csak egy részét sikerült kegyelettel eltemetni, nagyon sokakat embertelen módon névtelen sírokban földeltek el. Sokan hagyták el az országot, sokakat, akik maradtak letartóztattak „ellenforradalmári” cselekedetük miatt. 1957 elején megkezdődött Nagy Imre puhítása, akit a kádári diktatúra arra akart rávenni, hogy megbánja azokat a „bűnöket” melyeket 1956. október-novemberében elkövetett. Ami nem sikerült és mely végül is Nagy Imre kivégzéséhez vezetett 1958. június 16-án. A forradalom és annak leverése, a hozzá tartozó „disszidálások” természetesen a sportra és a focira is jelentős hatást gyakoroltak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1957.VI.2. Ferencváros – Pécs-Baranya 3:0
1957. Ha csak magát az évszámot nézzük az emlékezés távlatából akkor nagyon sokunknak csak a történelemkönyvek és szüleink visszaemlékezései jelentik a kiindulási pontot. Ráadásul 1957 eltörpül a körülötte tornyosuló 1956 és 1958 között, hiszen „ötvenhat” örökre bevésődött a szabadságszeretők szívébe, 1958 meg Nagy Imre és társai meghurcoltatásának és a forradalom utáni leszámolási időszak kezdetét jelenti. Ezek között bújik meg 1957 szinte észrevétlenül, mintha nem is létezne, pedig súlyos terheket cipelt a hátán. Az emberek ott sírták ki a fájdalmat, ott indultak el sokan a nagy világba, ott próbálták a néhány napig ragyogó szabadság gondolatát nem feledve újra kezdeni a hétköznapokat. És Kádár János 1957. február 2-án nevezte Nagy Imrét „az ellenforradalmi felkelés szítójává” és „árulónak”, ezzel elindítva azt a terrorhadjáratot mely egészen 1962-ig tartott és mely nemcsak Nagy Imre és társait, de tizenéves kamaszokat is gondolkodás nélkül küldött a halálba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1957.IV.28. Ferencváros – Vasas 1:1
Annak ellenére, hogy megfogadtam, egy ideig nem állítom szembe a múltat a jelennel, ma néhány gondolat erejéig mégis meg kell szegnem az ígéretemet. Nagyon áttételes lesz, de mikor elolvastam az 1957.április 30.-i Képes Sport beszámolóját a Ferencváros-Vasas mérkőzésről, már tudtam, hogy az ígéretemnek annyi. „Hiába na! A labdarúgásért rajongó közönséget nem lehet félrevezetni! A szurkolók tudják előre, hogy mi lesz vasárnap. Persze nem az eredményt tudják előre, hanem azt, hogy lesz-e komoly sport vagy nem.” A fenti idézet bár 1957-ben íródott, de nyugodtan ráhúzhatnánk 2011-re is, bár a szöveg értelmezése és a valóság már teljesen másképpen hat a két évszámra. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1956.IX.9. Bp. Kinizsi – Bp. Vasas 2:1
Vannak mondatok, melyek a leírásuk pillanatában teljesen hétköznapinak és természetesnek tűnnek, hiszen olyan információkat tartalmaznak, melyeket normális esetben nem lehetne „félreolvasni” vagy más jelentést felfedezni bennük, mint aminek a szerző igazából szánta: „…két hétig szünetelnek a bajnoki küzdelmek, átadva a teret válogatott csapatainknak, amelyeknek egymás után két nagyon erős ellenféllel, előbb a jugoszláv, majd a szovjet válogatott csapatokkal kell megküzdeniük.” Vajon mi jelenti az előbbi idézetben utólag a másfajta jelentést? Ha leírom a dátumot, 1956. szeptember 9., akkor már mindenkinek érthetővé válik az, amire egyből gondoltam mikor elolvastam a Képes Sport beszámolóját a Bp. Kinizsi – Bp. Vasas mérkőzés kapcsán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1955.V.15. Bp. Kinizsi – Tottenham 4:1
1955 májusa – Másfél évre voltunk a forradalom kitörésétől mely örökre megváltoztatta a nemzeti öntudatunkat. Már öt éve annak, hogy a Rákosi-diktatúra megpróbálta örökre eltörölni a Ferencvárost. Ezekről a gyászos évekről már írtunk néhányszor, így nem akarom ismételni önmagam, gondolom nincs olyan Fradi szurkoló aki nem tudja ezen gonosz időszak történetét. Még sem lehet úgy felidézni ezen évek mérkőzéseit, hogy legalább néhány mondattal ne emlékezzünk meg arról a sötét időszakról, amikor nem csak a nevünket, de zászlónkat, címerünket és színeinket is elvették. Voltunk egy rövidke ideig ÉDOSZ, majd 5 éven át Kinizsi. Ezen felül a lehetőséget is elvették attól, hogy eredményesek legyünk, több játékosunkat “irányították” át a Honvédhoz, a rendszer akkori kedvenc és kiemelt csapatához. Talán azt sem bánta volna Farkas Mihály (honvédelmi miniszter, a Honvéd támogatója), ha a volt Fradi “névtelenül” kiesik az első osztályból, de ez végül is nem történt meg, mert azokban az években is voltak kiváló labdarúgóink és edzőink, akik lelkük mélyén egyetlen pillanatra sem felejtették el, hogy milyen örökséget visznek tovább.
