Paks
2017.VIII.12. Ferencváros – Paks: 1-1
Továbbra sem megy a Fradinak – otthon ikszelt a Pakssal
Az FTC öt forduló után még veretlen, de csak hét pontot gyűjtött.
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Pakssal. Ez volt a Fradi negyedik döntetlenje a bajnoki szezonban.
Feljegyzések a fotelból – Eljött az idő
Ha most lenne hozzá időm és főleg kedvem, akkor visszalapoznék néhány évet a fotelszurkolós jegyzeteim közt és megnézném, hogy vajon akkor miket tudtam írni egy-egy megalázó vereség után. De mivel hamarosan kezdődik a Bayern-Real, inkább hanyagolom a keresgélést és talán nem is lenne ildomos plagizálni saját magam, de enélkül meg hogy a fenébe tudjak egyetlen okot is felhozni mentségül a mai paksi szenvedésre? Mert vagy okoskodni kéne, vagy egyszerűen csak hülyíteni magam és a kedves olvasót. Egyikhez sincs kedvem, sőt ha jól belegondolok még az íráshoz is komoly erőszakot kell tennem saját magam ellen. Mert amit focinak álcázott labda utáni rohangálás címén előadtunk, az tényleg a vég. Nem lebecsülve a paksi csapatot, de az mégis csak kínos (és szánalmas is egyben), hogy szinte egyetlen percig sem volt esélyünk a pontszerzésre, mert a hazaiak a foci minden szegletében többet tettek a győzelemért. És ami még keserűbb, hogy ez a vereség csak folyománya volt annak, amit az elmúlt hetekben láttunk a csapattól és a szakmai vezetésről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2017.IV.12. Paks – Ferencváros: 3-1
Feljegyzések a fotelból – Taktika: 0, Játék: 0, Eredmény: 0
Ezzel a rövid értékeléssel (vagy inkább véleménnyel) be is lehetne fejezni a mai napi foteles szösszenetemet, mert már előre érzem – pedig még nem nagyon fogalmazódott meg bennem, hogy miről is írjak – nem lesz egy kellemes kirándulás, nem fog sütni a nap, a patakvíz sem fog a lábunk alatt békésen csordogálni, a kedvesünk sem fog szeretettel hozzánk bújni és Morzsi kutya sem fog órákig önfeledten szaladgálni az erdő sűrűjében. Mert végül is az elmúlt idők legkiábrándítóbb Ferencvárosát láttuk tegnap, ennél csak a Nagy Tamás “korszakban” játszottunk rosszabbul (az csak két mérkőzés volt, de a Haladás elleni 1:2-t soha nem feledem). De ne legyek ennyire “kegyetlen”, tegnap azért volt néhány helyzetecskénk (melyek elpuskázásában most kivételesen Dani jeleskedett, de Djuricin is hozzátette a szokásost) és az utolsó 10 percben már úgy pörgött a csapat ahogy az elejétől fogva kellett volna, de akkor már a veszett fejsze nyele kirepült az Arénából és valahol a Sas lábainál landolt. Aki megpróbált lehajolni hozzá, de mikor meglátta a fejszére írt üzenetet, erős karmaival megragadta és egészen Újpestig repítette – örüljenek valaminek a lilák is… Nekünk túl sok örömünk nem volt a tegnapi napban és akkor még finoman jellemeztem magam és szurkolótársaim lelki állapotát a végigszenvedett 90 perc alatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.XI.5. Ferencváros – Paks: 1-2
A Paks nyerni tudott a Fradi otthonában
A lelkesen és szervezetten futballozó Paks egy kis szerencsével elvitte a három pontot a bajnoktól.
Hatalmas meglepetésre a sereghajtó Paks győzni tudott a címvédő Ferencváros otthonában – az élvonalban története során először – a labdarúgó NB I 14. fordulójában rendezett mérkőzésen.
Feljegyzések a fotelból – Képtelen X
Talán a címből is következik, hogy a tegnapi paksi vendégszereplésünkről egy elég képlékeny (írhattam volna erőltetettet is) jegyzet fog születni, hiszen nem csak amiatt nem láttam a mérkőzést mert a tavalyi mikuláshoz hasonlóan nem utaztunk el Paksra és nem csak azért mert a TV éppenséggel mással volt elfoglalva, hanem mert kivételesen nekem is más dolgom volt. Az utóbbira a fotelszurkoló eddigi hét éve alatt még nem került sor, ha jól rémlik egyszer egy fránya vírus döntött ágynak (ki is kaptunk Kaposvárott, 0-1?), de mivel egy Fradi-meccs szent és sérthetetlen (ennek már közel 40 éve), így mindig úgy terveztem a dolgaimat, hogy ha nem otthon játszunk (akkor ugye ott a helyem a lelátón) akkor legalább fél szemmel, de tudjam követni az “aranylábú gyerekek” ténykedését a pályán. Ezt a “kalózos” megoldást tegnap is tudtam volna követni, de a közszolgálati tévé tervező urai inkább egy újabb diósgyőri gyásznapot iktattak a programba. A védelmükben felhozhatom, hogy ezt legalább időben tudtuk, nem úgy Storck kapitány úr legújabb ötletelését, aki a héten felriadva EB-s álmából egy huszáros kardvágással felborította a szurkolók és a családok ünnepi programjait. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.VIII.6. Paks – Ferencváros: 0-0
Feljegyzések a fotelból – Aranyeső az arénában
Bizonyára sokan ismerik (van olyan aki nem?) Bud Spencert, akinek filmjei úgy tartoztak hozzá a fiatalságunkhoz, mint a Ferencváros. Egyik nélkül sem tudtunk meglenni. A volt válogatott vízilabdázó vér nélküli pofonjain harsogva nevettünk, míg a Nyilasi-Ebedli tengely által vezényelt Fradi mérkőzésein rekedtre kiabáltuk a torkunkat. Bud egy kissé már megöregedett (ahogy mi is), de filmjei örökké belénk ivódtak. így vagyok ezzel ma reggel is, ahogy leültem a gép elé és megpróbáltam egy kis életet verni a kissé “megfáradt” fejembe. A tegnap esti történések felidézése helyett először egy filmcím ugrott be: “Aranyeső Yuccában”, majd néhány pillanatra láttam a “nagy mackót” lovon ülni, aki egy papírból készült indián hadsereggel próbálja megtéveszteni a katonaságot, miközben a mellé szegődő egyetlen indián mindig akadályt gördített a frissen főtt bab elfogyasztása elé, melytől a pofozógép mindig dühbe gurul. Annyira ismerem már a rám törő emlékeket, hogy tudjam, ezek soha nem csak a véletlenek játékai. Mert ha aranyeső, akkor nem csak Bud Spencer, hanem 2016. április 6-a, este 8 óra, a Groupama Aréna. És ha két órával előrébb lapozunk, és végigpörgetjük a Paks elleni mérkőzésünket, akkor azon sem kapjuk fel a fejünket, hogy nem csak Bud Spencer tud dühbe gurulni ha elveszik a kedvenc foglalatosságát, hanem Thomas Doll csapata is, ha az ellenfél a második félidő közepén úgy gondolja, hogy megpróbálja elrontani a készülődő ünnepséget. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.IV.6. Ferencváros – Paks: 5-2
Feljegyzések a fotelból – Zimankós ötös
Utoljára 1992. június 20-án voltam idegenbeli mérkőzésen. Előtte sem fordult elő sokszor, számomra egy Fradi meccs mindig az Üllői út 129-t jelentette és jelenti a mai napig is. Tudom, hogy ez joggal kritizálható álláspont (amit el is fogadok), de vidékiként nekem mindig ünnep volt “felmenni” Pestre még akkor is, ha számomra egy kissé idegen és rideg volt a nyüzsgő főváros (a mai napig az). 23 évnek kellett eltelnie, hogy “kimozduljak” a Szentély ölelő karjaiból. Ehhez persze több összetevőnek kellett olyan remekül összejátszania, mint a Fradi csatárainak a második gólunknál. Kellett hozzá az, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviselő és az adózók pénzéből fenntartott televízió ne közvetítse élőben a Ferencváros mérkőzését. Ettől még nem mozdultam volna ki a meleg szobából, de most szerkesztőtársam döntött úgy, hogy “lejön” Kalocsára, és ha már itt van, akkor a baráti találkozót összekössük egy paksi látogatással. Elsőre jól hangzott a program, de mikor felkapaszkodtunk a vendég szektor vastribünjére, már éreztük, hogy a decemberi metsző szél nem biztos, hogy emlékezetessé fogja tenni a szombat délutánunkat. Pedig zimankó ide vagy oda, végül is egy remek délutáni programnak bizonyult a paksi vendégeskedés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....