A Fradi naptára, november 28.

Évfordulók:

118 éve született Balassa Béla
92 éve született Bozsik József
62 éve hunyt el Ordódy Béla
40 éve hunyt el Pataky Mihály
3 éve hunyt el Sári Géza

Mérkőzéseink ezen a napon:

1909. FTC – I. Vienna FC: 4:0, nemzetközi barátságos
1915. FTC – KAOE: 2-0, Hadikupa
1920. FTC – UTE: 1-3, NB1
1926. Ferencváros – Sabaria: 2-0, NB1
1937. Ferencváros – Győri ETO: 5-1, NB1
1943. Szegedi VSE – Ferencváros: 1-0, NB1
1948. Ferencváros – Vasas: 4-2, NB1
1967. Ferencváros – Liverpool: 1-0, VVK
1970. DVTK – Ferencváros: 1-1, NB1
1971. MTK – Ferencváros: 2-2, NB1
1981. Ferencváros – Nyíregyháza: 3-0, NB1
1984. BVSC – Ferencváros: 0-2, MK
1992. Ferencváros – Nyíregyháza: 1-0, NB1
1998. Kispest – Ferencváros: 2-2, NB1
2004. Ferencváros – Bp. Honvéd: 4-0, NB1
2009. Ferencváros – MTK: 1-3, Ligakupa
2015. Ferencváros – DVSC: 3-0, NB1

Összes díjmérkőzés: 17 mérkőzés, 11 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 38-15 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1937. Sárosi III. Béla

“Sárosi III. bemutatkozását nagy érdeklődés előzte meg. Általában túl sokat vártak tőle. Végeredményben meg lehet állapítani, hogy Sárosi III. elég jól mutatkozott be. Volt néhány szép dolga, de ennek a nagy darab fiúnak idő kell ahhoz, hogy kicsiszolódjék, hogy ura legyen minden mozdulatának, hogy hozzászokjék az NB mérkőzések levegőjéhez. Egyenlőre még lassú, nem eléggé körültekintő, nehézkes. De rúgni máris tud: egy-két hatalmas erejű bombája, tért ölelő keresztpassza imponált. Idővel – beérik” – írták Sárosi György “kisöccséről”, aki 18 évesen mutatkozott be a Fradiban és aki nagyon hamar “beérett”: 326 mérkőzés és 93 gól zöld-fehérben, 3 bajnoki és 3 kupasiker fémjelzi nagyszerű pályafutását.

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

1915. Egyházi Ferenc
2009. Takács Renátó

Ezen a napon játszotta egyetlen mérkőzését a csapatunkban:

2009. Komora László

Ezen a napon ült utoljára az FTC kispadján díjmérkőzésen:

1998. Nyilasi Tibor

A mérkőzés előtt a Ferencváros szurkolói egy transzparenssel hívták fel az együttes szakmai csapatának figyelmét az utóbbi hetek eredménytelenségére: “Nyilasi és szakmai stáb! A múltból nem lehet megélni, itt az idő a változtatásra! Sajnáljuk!” – Mit és mennyit is jelentett a “múlt”? 254 mérkőzés a Fradi kispadján, bajnoki cím 1991/92-ben, három magyar kupa győzelem és két szuperkupa elsőség. A 90-es évek nem csak a rendszerváltásról szóltak, hanem a legendák “buktatásáról” is: Nyilasi Tibor, Novák Dezső, Varga Zoltán…Akkoriban a szurkolók senkivel sem bántak “kesztyűs” kézzel, melyhez a klub vezetése folyamatosan asszisztált is, miközben anyagi gondok is nehezítették az edzők dolgát. Ettől függetlenül voltak bajnoki címek, kupagyőzelmek és BL csoportkör is…Mégis, néhány rosszabb mérkőzés és jöttek a drapériák, rajtuk a nem mindig kulturált üzenetekkel…

Tallózás a korabeli sajtóhírekből:

“A Vienna veresége teljesen bizonyos volt, de azt mégis kevesen remélték, hogy a Ferencvárosi Torna Klub olyan megsemmisítő felsőbbségben fogja legyőzni a hanyatlásnak indult bécsi csapatot. A Viennának ez idő szerint csak egyetlen nagystílű játékosa van: Lincsefszky. A derék centerfödözet el is kísérte csapatát — de csak az öltözőig. Beült egy páholyba és onnan nézte honfitársai vergődését. Azt beszélték, hogy Lincsefszky Budapesten fog megtelepedni és itt a mi labdarugó- sportunkat fogja boldogítani. Alig hihető, hogy az osztrák játékosok legkiválóbbja önzetlenségből, tisztán sportszeretetből, vagy a magyarok iránt való szimpátiából akarja képességét nálunk érvényesíteni. Akár magyar, akár osztrák játékosról van szó, kedvezőtlen színben tünteti föl annak a sportérzését, a ki régi csapatát — mert erőkben meggyöngült, képességben hanyatlott — cserben hagyja és ha máshol nem lehet, idegenben keresi a népszerűséget és esetleg játéktudása kamatát. Sportközönségünk bizonyára nem fogadja olyan örömmel labdarúgó-sportunk idegen erősítését, mint az az egyesület, a melynek tagjai sorába Lincsefszky belépni készül.” (1909.11.28 – Vienna FC)

“A Ferencváros csapata minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. Éppen ezért győzelmét teljes mértékben megérdemelte s annak a realitáshoz szó sem férhet. Technikai felkészültség és kondíció dolgában az összehasonlítást sem bírja ki a Sabaria mai ellenfelével, mely amellett annyi akarással, szívós küzdeni tudással játszott, hogy szinte lehengerelte a kék-sárga csapatot. Az első gól, a győzelmet jelentő siker mégis nagyon nehezen született meg. Ennek pedig két oka van. Az egyik az, hogy a Sabaria védelem nagyszerű romboló védőjátékot mutatott, míg a Ferencváros csatársora nem bizonyult ma sem eléggé egységesnek, összeszokottnak.” (1926.11.28 – Sabaria, NB1)

“12 gólt rúghatott volna a Ferencváros. Hogy ez nem történt meg, annak több oka van: a) nagy volt a tömörülés az ETO kapuja előtt, b) a szél megzavarta a pontos összjátékot s inkább a rombolásnak kedvezett, mint az építésnek, c) nem játszott szélekre a Ferencváros (ennek egyik oka az volt, hogy a győriek nagyon ráálltak a szélsőkre), d) a II. félidőben a KK győztes korántsem játszott olyan jól, mint az elsőben és végül: e) az ETO egész jó kis csapatnak bizonyult. Ezen a mérkőzésen kevesen figyelték a csapatmunkát, majdnem mindenki Sárosi III-ra és Polgárra volt kíváncsi. A közönségnek különösen Polgár jobbösszekötő játéka tetszett. Joggal. Pompás technikája elől is nagyszerűen érvényesült, gyorsan, csaknem mindig kapásból játszik. A csatársor másik legjobb embere Toldi volt.” (1937.11.28 – ETO, NB1)

“Izgalmas, sőt helyenként túlságosan is izgalmas mérkőzés volt. Az első félidőben a játék teljesen kiegyenlített volt és a 2:2-s fordulás meg is felelt a játék képének. Mindkét csapatnak voltak kihagyott helyzetei a gólokon kívül. A Vasas kétszeres vezetéssel bizonyította be, hogy nagyon felkészült a mérkőzésre, a Ferencváros azonban kétszer is tudott egyenlíteni és különösen a második gólja volt villámgyors válasz. Szünet után mindenki a Ferencváros lendületét várta, s ez be is következett. Ekkor a zöld-fehérek valósággal kapujuk elé szögezték a Vasast és a sok támadás gyümölcse volt a végső, biztos győzelem.” (1948.11.28 – Vasas, NB1)

“A várakozásnak megfelelően hatalmas iramú, kemény, eseményekben gazdag, érdekes küzdelmet hozott a két neves csapat VVK mérkőzése. A Ferencváros esélyeit jelentősen csökkentette az a tény, hogy két legjobbja, a válogatott Albert és Mátrai nem lehetett ott a pályán. Éppen ezért elégedettséget kelthetett a szurkolókban, hogy a bajnokcsapat tartalékosan is nagyszerűen megállta a helyét. A ferencvárosiak nagy becsvággyal küzdöttek, végig kezükben tartották az irányítást, de csapatjátékuk csak szünet után volt elég folyamatos, támadójátékuk pedig gólveszélyes. Ebben az időszakban a síkos talajon meglepően magabiztosan játszottak a magyar fiúk, különösen a csatárok, azok közül is Varga. Technikai fölényükkel, ügyes labdakezelésükkel, cseleikkel gyakran zavarba hozták az angol védőket, akik bizony sokat kapkodtak. A mérkőzés első percében már látni lehetett, hogy az angolok sokkal nagyobbra tartják a Ferencvárost, mint korábban a Honvédot, mert ezen a mérkőzésen közel sem játszottak olyan felfogásban, mint annak idején a Bp. Honvéd ellen. Tömör védekezéssel, saját térfelük megszállásával igyekeztek lassítani a ferencvárosi rohamokat. Érdekes volt megfigyelni, hogy a szünet után, az egygólos hátrányuk tudatában megpróbáltak támadóbb szellemben játszani, de törekvésüket nem koronázta siker, mert a a Ferencváros lendületes csapatjátékával védekezésre kényszerítette az angolokat. Sajnos az adódó gólhelyzeteket a magyar csatárok nem tudták megfelelően kihasználni, így csak 1:0-ás győzelem született, amely azonban a tartalékos együttestől értékes eredménynek számít. A visszavágón persze már Alberttal és Mátraival kiegészülve is nehéz lesz, nagyon nehéz…A gól, mely eldöntötte a mérkőzést: A 44. perecben egy viharos erejű jobb oldali támadás végén Rákosi a 16-oson belül Katona elé tolta a labdát, a szélső nagy erővel, 8 méterről, bal külsővel lőtt, a magas labda a hálóba tartott, Bryrne megpróbált menteni, de fejéről a jobb felső sarokba vágódott a labda.” (1967.11.28 – Liverpool, VVK) – Tempó Fradi!: Arról nem is tesz említést az újság, hogy a hatvanas évek legendás Fradijából nem csak Albert és Mátrai hiányzott, hanem Géczi István is, aki 1967 nyarán sérült meg és legközelebb csak 1968 tavaszán foglalhatta el a helyét. Így nem csak néhány VVK mérkőzést hagyott ki, de sajnos lemaradt az 1968-s olimpiáról is. Ez idő alatt Takács Béla “helyettesítette” a legendás kapuvédőnket – kiválóan.

Katona gólja döntött

“Amolyan formaságnak foghatta fel ezt a bajnoki találkozót a két együttes. Ami a Ferencvárost illeti, korán megelégedett azzal, hogy gyorsan bebiztosította a két pontot, a nyíregyháziakról csak annyit, hogy nem ok nélkül állnak a tabella utolsó helyén…A lehető legjobban tette le névjegyét az Üllői úti bajnoki óévbúcsúztatón a hazai csapat, mert a 4. percben Szekeres pontos beadását Gregor négy lépésről könnyed mozdulattal passzolta a kapuba. Bíró kapus ugyan kicsit elkésett, a gólban talán ludas, de a továbbiakban ügyesen védett (1:0).” (1992.11.28 – Nyíregyháza, NB1)