Feljegyzések a fotelból – A “sírból” hoztuk vissza

A sikeres csütörtöki EL-csoportkörös mérkőzésünk után biztos voltam benne, hogy nehéz szülés lesz Zalaegerszegen. Mivel a csapat csak pénteken délután érkezett haza Barcelonából (tán éjszaka nem szállhatott le a repülő Ferihegyen?), így az is kiszámítható volt, hogy Rebrov mester rotálásba fog. Ez persze a felcsúti rémálom óta a gyomromat is rotálta, de ha belegondoltam, milyen sorozat előtt állunk a következő hetekben, kissé enyhült a görcs, de meghagyva a kételyt és az aggódást. Mert hát szép dolog a csoportkör (nagyon is szép!), de számomra továbbra is a bajnokság a nyerő. Ebben persze van egy kis önzőség, hiszen az EL “csak” hat meccs, a bajnokság meg 33, és bár imádunk számolgatni és kalkulálni, de az EL ősszel véget ér, és nagyon nem szeretnék tavasszal úgy felülni tét nélkül a lelátóra, hogy lőtávolon kívülre essen a legközelebbi benzinkút. Ez a veszély meg egész ősszel tornyosulni fog előttünk, mert az látható, a csapat még nem képes a csütörtök-vasárnapi munkatempó maximális kivitelezésére. Az okok megfejtésétől most eltekintenék, hiszen az EL ellenfeleink is ebben a cipőben járnak és az Espanyol vasárnapi példája is mutatja (hazai pályán kaptak ki 3-1-re), hogy azon csapatok akik ehhez a terheléshez nincsenek hozzászokva, bizony simán hasra tudnak vágódni. Ráadásul a spanyol bajnokság sokkal erősebb és pörgősebb, a Real Sociedad a tavalyi bajnokságban hasonló játékerőt képviselt mint az Espanyol, mégis simán győzött. Ha nekik is nehéz megbirkózni a kettős terheléssel, akkor vajon nekünk hogyan fog sikerülni. Röviden és tömören: nyögvenyelősen.

Az várható volt, hogy Rebrov több poszton is változtatni fog a kezdőn. Ennek “papíron” nem szabadott volna problémát jelentenie, hiszen a nyári nagy bevásárlás után mindenki büszkén mondta, hogy posztonként két azonos képességű játékossal rendelkezünk. Erre mondaná Maris néni, hogy a nagy frászt fiam…de ezt én nem mondhatom és nem is írhatom le, inkább átadom az aranyos és kedves szomszédnéninek a szót, akinek még a káromkodás (elég durván szokta hívogatni az elkóborolt macskáját) is megbocsájtható. Ő meg nem ért a focihoz, persze én sem nagyon, a különbség annyi, hogy nekem van lehetőségem leírni a “tévelygéseimet”. Legfeljebb kapok egy-két ejnye-bejnyét, amit néha nehezen emésztek meg, de ebben az őszi körforgalomban hamar elillannak a kritikák.

Most mégis azzal kell kezdenem, ráadásul olyan dologra vetemedek amiért előre is megvesszőzöm magam. Egy ideig morfondíroztam, leírjam-e, de aztán megnyugtattam a lelkiismeretem azzal, hogy legfeljebb tévedek, bezárnak néhány napra a kamrába, elveszik tőlem a billentyűzetet és kész. Büntinek pont elég. De reggel, mikor hozzákezdtem volna a jegyzet írásához, elolvastam Rebrov nyilatkozatát. A mérkőzés utáni “szagértők” véleményét hanyagolom, azokon csak nevetgélni szoktam, de a mester szavai egy kissé megleptek arra a felvetésre, hogy vajon fáradtak voltak-e a játékosok: „Természetesen, főleg, hogy néhányuknál ez volt a legelső alkalom, hogy ezen a szinten játszott. A maximumot nyújtották Barcelonában, ami sokat kivett belőlük, főleg védekezésben.” Nem akarok szövegértelmezésbe bonyolódni, elég csak ránézni a ZTE elleni kezdőre és máris megkapjuk a kételyem okát.

Az Espanyol elleni kezdőből ugyanis csak négyen kezdtek: Dibusz, Blazic, Haratin és Zubkov. Lovre, Frimpong és Szihnyevics is játszott, de csak csereként és 15-20 percet, Csonka, Varga, Civic és Boli egy percet sem volt Barcelonában a pályán, és ha Dénest “kivonjuk”, bizony csak hárman lehettek igazán fáradtak és elgyötörtek. Ez egyébiránt Haratinon és Zubkovon látszott igazán. A kérdés meg adódik, talán fel sem kéne tennem, de vajon azok akik csak negyedórát játszottak, vagy annyit sem, azok vajon miért mozogtak olyan bágyadtan és enerváltan a pályán? Nem ilyen mérkőzéseken kéne megmutatni, hogy az “igazi” kezdőben a helyük? Tényleg nem akarom bántani a csapatot, mert győztünk és még ahhoz túl élénken él bennünk a csütörtöki siker, hogy egy nehezen és szerencsével megszerzett három pont után is “hápogjak” a nagyvilágba.

Rebrov mester megint újító kedvében volt, hiszen egy olyan 4-4-2-es felállást választott, mely a két erősnek vélt ékkel és két gyors szélsővel, a hátvédek támogatásával még működhetett is volna. De nem működött. Még néhány perc erejéig sem, Boli és Szihnyevics újfent bizonyította, hogy csütörtökön miért is ültek a kispadon (Boli sérült volt) és valószínűleg miért is fognak ezek után is EL-mérkőzésen ott ülni. Mert fáradtság ide vagy oda, annyit azért elvártam volna, hogy legalább egy-két alkalommal bizonyítsák, miért is igazoltuk le őket és miért kellett “másoknak” távozniuk.

Szenvedés volt a 90+6 perc, bár a második félidő már valamennyivel jobban nézett ki, de csak akkor tudtunk felpörögni, és egy kissé veszélyesebbé válni, amikor Tokmac és Leandro beállt. Leandro azt pótolta ami 80 percig hiányzott, “zsugázta” a labdát középen. Tokmac meg hozta azt, amit igazán tud, a lendületet. Persze ha Varga belövi a büntetőt, más a helyzet. Vagy ha a ZTE lövi be a helyzeteit, akkor is. De a hajráig csak egy gól született, amit tekinthetünk védelmi hibának, de szép csatárteljesítménynek is. A fordulatot a hajrá hozta. Először a sokadig szögletet végre sikerült “fejre” ívelni, Blazic remek csúsztatását Leo elegáns mozdulattal juttatta a hálóba. A slusszpoén a végére jutott, Civic beadását Tokmac akrobatikus mozdulattal szelídítette meg, jobbal maga elé “rántotta”, majd mellbedobással a balláb elé helyezte, onnan meg estében a kapuba. Parádés gól, parádés csatárteljesítmény!

Ennyi volt, többet nem is szentelnék a Zalaegerszegi kalandnak, talán így is többet voltam negatív, de fogjuk fel úgy mint az egészségügyben, ahol a jót jelenti és máris mosoly ül ki az arcunkon. Mert végül is szép héten vagyunk túl, sikeres bemutatkozás az EL-csoportkörben és győzelem Zalaegerszegen.

Ezen meg az sem változtat túl sokat, hogy az utóbbit a “sírból” hoztuk vissza.

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A “sírból” hoztuk vissza bejegyzéshez

  • Én még láttam játszani Czibort, élveztem a kiszámíthatatlanságát. Érdekes (vagy érthető?!) módon ellenünk nem láttam villogni. Ezek a látszólag szeszélyes húzások ‒ melyekről soha sem lehetett tudni, hogy ösztönösek-e vagy tudatosak ‒ hiányoztak nekem évtizedeken át.
    Most Tokmacban vélem megtalálni. Az érdemleges összefoglalókat letöltöm a netről. Ezért a Zete elleni gólját rengetegszer visszanéztem (és még fogom is nézni).
    Ott áll látszólag jámboran a védők előtt. Jön egy elhibázottnak tűnő labda, a védő úgy érzi az övé lesz. Erre egyszerre megjelenik Tokmac lába, s elkanalazza előle. De nem akárhogy, hanem azzal a mozdulattal el is lép a védőtől, s a labda már a bal lába előtt van. Egy perdülés és mire a védők észbekapnak, már a labda a hálóban. És a többiek Varga Roli vezetésével rajta, csoda, hogy nem szorították a nagy örömködésben ki belőle a szuszt.
    Ez a kiszámíthatatlanság hiányzott nekem a Fradiból. Remélem, sokáig meg tudjuk tartani.

  • Én az örök elégedetlenkedő most elégedett vagyok. 3 pont megvan, az arany nyakbaakasztásának pillanatában senkit nem fog érdekelni a múlt. Abból a szempkntból jobb lenne az első 30 percbrn lerendezni a meccseket, hogy ne higyje el senki hogy valós esélye van ellenünk. Így a meccs hátralévő részében is tudnánk “pihenni”.
    Hajrá Fradi!

    • Teljesen egyetértek Pistivel (és a többiekkel), ugyanakkor kíváncsian várom, ki lesz az első, aki felveti: miért mondják a vezetőink, hogy két csapatra való, egyformán erős játékos áll a rendelkezésünkre? Mert ez egyre kevésbé igaz, és az sem véletlen, ha nem ugyanaz a tizenegy adja az alapot a bajnokikon is, mint a nemzetközi meccseken, akkor gond van. Elengedtük Böde Danit, Lanzát, Gorriaránt, Szpirovszkit, lemondtunk Takács Zsomborról, Kudrákról, Csernikről stb., semmire sem jó Wilmots, Skvarka, Szihnyevics és Boli meccsről meccsre bizonyítják, hogy rájuk alig-alig számíthatunk, Szerető ügyes, de… Ottigba egyfolytában sérült. Szóval: akkor hol van az a híresen hosszú, nagyon erős kispad?…

  • Óriási hetünk volt, hiszen az EL-ben is maradandót alkottunk, tegnap pedig örömtáncot lejtettem a szobában a 92. percben!
    HAJRÁ FRADI !!!
    HOKIcsapatunk (is) MEGÁLLÍTHATATLAN! No, meg a női focistáink.

  • A fáradságról egy gondolat: nem csak az fáradt, aki végig játszotta a meccset spanyolban, hanem aki végig ott volt a keretben, edzett, melegített, stresszben végig ülte a meccset “felhúrozva”, és leutazta a 2x 3 órát oda vissza. Moszkvában ez még nehezebb lesz. Egy komplett, ütőképes csapatot kellene itthon hagyni, amíg az első csapat az európai hadjáraton vesz részt.

    • Teljesen egyetértek azzal, amit a fáradtságról írtál. A fontos az, hogy ebben az idényben már nem először tudtunk fordítani. A Zetére ugyan nem helyeztük akkora nyomást, mint a Paksra, de szinte folyamatosan, és mentálisan ez is sok volt nekik. A végén már nem tudtak figyelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.19.19:30 FTC-Újpest (TV:M4sport)
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.27. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST