Szerkesztőség

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 15.

„Nekünk itt harangoztak, Sanyi bácsi…”

A brazil játékosok a szó szoros értelmében ott­hon érezték magu­kat Budapesten! A Flamengo volt az első futballcsapat, amely Magyarorszá­gon mérkőzésre készült, ám a Bp. Kinizsi elleni összecsapásig kisebb „riói karnevált” rendeztek szállás­helyükön, a margitszigeti Nagyszál­lóban (ma Grand Hotel Margitszi­getnek hívják…), ahonnan már az első „brazil este” után szétfutott a városban a hír: aki fantasztikus rit­musú latin zenére vágyik, továbbá arra is kíváncsi, milyen tánc az igazi, vérbeli szamba, az próbáljon meg asztalt foglalni a szálló kerthelyiség­ében, vagy ha ott már nem jut hely, a nagytermében, hiszen a zene oda is kihallatszik.

Feri szerint már a második este „aranyárban” adták a jegyeket a bra­zil futballisták esti showjára, akik amint befejezték a vacsorájukat, el­lentmondást nem tűrően leváltották a Nagyszálló szerződtetett cigányze­nekarát, kölcsönkérték hangszerei­ket, s olyan fergeteges műsort imp­rovizáltak, amelyet sem látványá­ban, sem hangzásában nem sok ma­gyar látott és hallott addig. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Napi “T-ajánló”

Búcsúmérkőzések – Slózi

Vasárnap “duplán” búcsúzik a Szentély. Elköszön az 1974-ben épített stadion, amit a klub összeköt közelmúltunk kiváló játékosainak búcsúztatásával is.
A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves története során több legendás játékostól “köszönt” el emlékezetes módon, egy búcsúmérkőzés keretén belül.
Ezen a héten, mai “T-ajánló” sorozatunkban ezekből válogatunk.
Labdarúgásunk történetében az első “búcsút” (akkor még jutalomjátéknak nevezték) egyből egy legendás játékosunknak rendezték meg 1928. június 25-án.
SCHLOSSER “SLÓZI” IMRE, aki “Karikalábúnak” is becéztek, a magyar labdarúgás hőskorának legkiemelkedőbb játékosa volt. A Fradival 7 bajnoki címet szerzett, 344 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben és 478 gólt szerzett, ezzel minden idők második legeredményesebb Ferencvárosi gólszerzője.

Tovább olvasom…

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 14.

„Zagallo? Ezt megeszem reggelire…”

Az 1948-49-es bajnokság álomszerű megnyerése óta Rudas Ferenc számá­ra 1953-ban jött el az idő, amikor már újra teljes ér­tékű futballistának érezhette magát.

A sérülés óta eltelt 2 év és 9 hó­nap maga volt számára a gyötrelem, a kétségbeesés, az elbizonytalano­dás, sőt, időnként az egzisztenciális vészhelyzet korszaka.

Utóbbi korántsem túlzás, hiszen ép­pen azokban a hónapokban, amikor ta­lán a legtávolabbnak tűnik az a pilla­nat, hogy újra magára húzza a 2-es szá­mú mezt (még ha a piros-fehéret is), a család abszolút anyagi biztonságát je­lentő Fradi-vendéglőt egyik napról a másikra államosítják, az senkit sem ér­dekel, hogy aki odakerül, talán még a futballmeccset sem látott életében…

A Fradi-szurkolók felháborodása persze a falakat döngeti, ám ez „ma­dárfütty” azoknak az esztendőknek a gyakorlatához, pontosabban politi­kai akaratához képest. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 13.

„Plocnak nem esett le a sapka a fejéről…”

Az 1952-es esztendő rémálomszerűen kezdő­dött a Bp. Kinizsi szá­mára. Gondolom a Fra­di történelmét csak úgy nagy vonalakban, felületesen is­merőknek sem kell többet monda­nom: a tavaszi rajton 5:0-ra kapott ki – Dorogon!

Természetesen volt már ennél súlyosabb és drámaibb vereség is a klub történetében, de a dorogi katasztrófával összejött minden: a lel­kekbe tipró, ám a pályán kívülről (a politikai hadszíntérről) jövő megaláztatások most összegződtek a zöld gyepen elszenvedett kudarccal, márpedig ez a kettő együtt vészhely­zettel fenyegetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 12.

„Felkérem a játékosokat, feltétlen adjanak életjelt magukról!”

Rudas Feri álmában sem gondolta volna, hogy milyen hatalmasat té­vedett, amikor 1951-ben, azon a júniusi éj­szakán (pontosabb már másnap reg­gel), a Mártírok úti Ágnes presszó pultjánál a legsötétebb tónusú jövőképet festette fel saját pályafutását illetően, amikor azt mondta: érzése szerint neki a tegnap délutáni meccs volt az utolsó a Fradiban.

Fradit mondott, mert bár a zöld-­fehéreket akkor Bp. Kinizsinek hív­ták, Feri talán még az előtte álló, esti (legjobb tudomásom szerint „a vár végső bevételével” kecsegtető), ran­devújáról is gondolkozás nélkül lemond, ha csak egyetlen egyszer a magánbeszélgetések közben Kinizsit mond Fradi helyett.

Ez nem fordulhatott elő, mint ahogy természetesen az is rossz prognózisnak bizonyult, hogy nem játszik többé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 11.

„Tanár, nekem ez volt az utolsó meccsem a Fradiba…”

A nagy visszatérésének szánt Szegedi Pető­fi elleni meccs drámá­ba fordult, a gigászi küzdelemben kivívott győzelmet (no és  látszatra Rudas Feri újbóli csatasorba állását is) hajnal­ba torkolló poharazgatással ünne­pelték meg ugyan, de amikor már mindenki hazament, s csak az elvá­laszthatatlan páros, a Rudas – La­kat kettős maradt együtt, Feri szin­te könnyeivel küszködve mondta apámnak: Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 10.

A kígyóbőr cipő és a Lili Marleen…

1951. június 3-án már mindenki számára teljesen vi­lágos volt, hogy Rudas Feri (dacára annak, hogy több mint egy évet hagyott ki), el­kapkodta a visszatérését a futballpá­lyára.

A Szegedi Petőfi ellen meccsen egy félidőt is csak nagy kínkeservek közepette játszott végig, s amikor a többiek a szünetet követően kimen­tek a második játékrészre, hogy az 1:1-es állást győzelemre változtas­sák, egyedül maradt az öltözőben.

Amióta életében először labdá­ba rúgott, ezek voltak az első olyan pillanatok, amikor eszébe jutott: mi van akkor, ha ez a most maga mö­gött hagyott egy félidő volt futball-pályafutásának utolsó negyvenöt perce? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 9.

A Kikeletben is a Fradi-indulót húzza a harmónikás

1951 olyan esztendeje volt a magyar labdarúgásnak, amikor Szegedet két csa­pat is képviselte az élvo­nalban. Ezt a meglehető­sen unikális tényt talán még a legkifinomultabb futballemlékezetűek sem rögzítették magukban, sőt, vél­hetően teljesen a múlt ködébe vesz­ne, ha főhősünknek, Rudas Ferenc­nek nem lenne nagyon is sok köze a Bp. Kinizsi, az egyik szegedi csapat ellen lejátszott mérkőzéséhez.

Ám nagyon is sok köze van, hi­szen a sérülését követő több mint egy esztendős kihagyás után, amikor (jószerivel csak próbaként, „lássuk, mit tud a lábam, ha NB I-es meccs­ről van szó…”) a tétet magában a leg­nagyobb jóindulattal sem hordozó Élelmezésipar válogatottja ellen le­játszott egy félidő után legközelebb újra pályára lép, éppen az egyik Ti­sza-parti csapat, jelesül a Szegedi Petőfi az ellenfél. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 8.

Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Czibor…

Az ÉDOSZ-korszak bekö­szönte (1950. január), és Rudas Feri drámai sérülése (1950. március 19.) között olyan kevés az idő, hogy az egyszerű Fradi-szur­koló szinte azt sem tudta, mi is törté­nik voltaképpen a kulisszák mögött, mi a jól megfogalmazható, pontosan meghatározható, a dolgok (akár po­litikai szempontból vizsgálódva is) logikus egységbe illeszthető oka an­nak, ami szerelmetes csapatával tör­ténik.

Erős gyanúja, sejtése (jó sejté­se…), persze van mindenkinek, ám ezek nem azok az évek voltak, ami­kor a sejtések nyilvánosan is megfo­galmazódhattak volna, vagy bármi­lyen formában és fórumon eljuthat­tak volna az illetékesekhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 7.

Fél 6-ra várta a Nemzetinél…

Van abban valami na­gyon célszerű (de talán helyesebb, ha a korhű szót használom), hogy az ÉDOSZ- Kinizsi név­ és színcsere kérdésében az igazán érintettek, azaz a változásokat a saját bőrükön, pályafutásukon, egzisztenciájukon érzők mondatait és emléke­it tekintjük hitelesnek, talán még ak­kor is, ha sok-sok évtized múltán már ők sem emlékezhetnek mindenre egy komputer pontosságával.

Márpedig az érintettek (volt sze­rencsém több évtizeden át hallgat­ni őket sok minden más mellett ép­pen az 1950 és 1956 között az Üllői úti pályán történtekről), soha, egy elejtett félmondat erejéig sem tet­tek semmilyen különbséget a csapat ÉDOSZ illetve Bp. Kinizsi néven vé­gigjátszott évei között. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 6.

A Fradit csak átkeresztelni és átöltöztetni lehet…

Azoknak, akiket a fradizmusnak nevezett (semmi mással össze nem hasonlítható, össze nem vethető)  létfor­ma és életérzés örökre a hatalmá­ba kerített, egy óra, vagy akár csak egy perc is elviselhetetlenül hosszú tud lenni, ha abban az órában vagy percben a Ferencvárost nem Ferenc­városnak hívják.

2012-ben vissza­tekintve az 1950-ben történtekre azt kell mondani: a borzalmas, az elvi­selhetetlen, a klubot valaha ért egyik legnagyobb megaláztatás szimbólu­mává lett „ÉDOSZ-korszak” – nem tartott tovább egy esztendőnél.

A Ferencváros a maga 1899-ben választott nevén, 1949 szilveszte­rén (Szombathelyen) játszik utoljá­ra bajnoki meccset. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 5.

 

Kétszer kettő néha (csak a filmben) öt…

Ha a politikai termino­lógia nem igazán sze­retett, ám néha ki­fejezetten hasznos szókincskészleté­hez nyúlok segítségül, akkor azt kell mondanom: azon a bizonyos Károly napon (vagy harminc évvel a törté­nések után) „apám nem fejtette ki a maga teljes valóságában az igazság minden részletét”.

Ennek roppant prózai oka volt: még vagy három évtized múltán sem akarta barátját megdöbbenteni az­zal, hogy a Ferencváros pici, apró, kis darabokra való szétszedése már jóval korábban a felidézett váloga­tott tréning meccs előtt megkezdő­dött.

Nem mesélte el azt az ÉDOSZ – Bp. Honvéd mérkőzésen történt ese­tet, amelynek közvetlen érintettje volt, hiszen az egyik akció közben, amikor Bozsik Cucu elfutott mellet­te, a kispesti zseni oda szólt neki: Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 4.

 

„Kicsi, nálunk ez nem fog menni…”

Az egyáltalán nem a vé­letlen, vagy a pillanat­nyi hangulat műve volt, hogy a „Tanár” (Lakat Károly) – aztán ahogy teltek-múltak a napok a többiek is – egyre levertebben, egyre szomorúbb ábrázattal érkezett látogatóba a még mindig kórházban fekvő Rudas Fe­renchez.

Amikor aztán már a rendszert sem szidta a tőle megszokott vehe­menciával, sőt, Feri minden, hol kö­rülírt, hol konkrét kérdésére kibúvó választ adott, vagy megpróbálta azt viccel elütni, teljesen nyilvánvaló­vá vált: az öltözőben, a csapat életében történhetett valami olyan nagy jelentőségű esemény, ami erős kiha­tással lehet valamennyiük sorsára, pályafutásuk folytatására. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 3.

 

„Rudas néni, a művésznő resztelt májat akar enni…”

Jó oka van annak, hogy még mindig maradunk egy ki­csit azon a klinikán, aho­vá 1950. március 19-én, vasárnap késő délután, a Ferencváros – Postás mérkőzés köz­ben elszenvedett lábtörése után Fe­rit beszállították, hiszen az „Év sé­rültje” (ahogy az akkori lapok nevez­ték) nem kevesebb, mint hat hetet (…) töltött a kórházban.

2012-ben, amikor komoly szívmű­tétek után is, amilyen gyorsan csak le­het, hazaküldik a betegeket, ez a hosszú idő jószerivel értelmezhetetlen, egészen addig, amíg Feri el nem me­séli, hogy néhány nap múltán, amikor már a műtét után óhatatlanul jelent­kező fájdalmak is elmúltak, kezdte ki­fejezetten jól érezni magát a klinikán.

Azt pontosan tudta, hogy játszani úgysem játszhat (volt orvos, aki hatá­rozottan kijelentette, hogy ezzel a láb­bal, legfeljebb sétálni tud majd, de nem NB I-ben futballozni), az edzése­ken meg mit bóklásszon a begipszelt lábával, csak zavarná a többieket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 2.

„Na akkor menjünk be a Rudashoz ebédelni”

A klinika nővérkéi azt hit­ték, csodát látnak. Már az is csak egy pillanat műve volt, hogy még a szabadna­pon lévőkhöz is eljusson a hír: a kórházban fekszik az egyik legnép­szerűbb, s a hölgyek körében min­dig is nagy tetszésindexszel rendel­kező magyar válogatott futballis­ta, (aki még ráadásul a Fradi játé­kosa is), holott ezt a szót, hogy „tet­szésindex”, 1950-ben természete­sen nem ismerte senki.

Az operációja után az akkor már nem lábtörött, ám derékig gipszben fekvő Rudas Feri ágya körül min­denesetre egy csapásra akkora lett a forgalom, hogy a kórház igazgatójá­nak külön pontban kellett szabályoz­nia a látogatások rendjét.

A közvetlen családtagokon kívül egyszerre csak öten lehettek a szobá­ban, no, de a Fradi-szurkolókon már abban az időben sem lehetett kifogni holmi direktívákkal! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 1.

Amikor az álmok összetörnek…

Szerettem volna elkerül­ni, hogy egy személyes (nagyon is személyes, sőt megkockáztatom: ennél személyesebb már nem nagyon lehetne), élménnyel kezd­jem el azt a sorozatot, amely az idén 91 esztendős, minden porcikájában zöld és fehér Rudas Ferenc, holly­woodi filmrendezőért kiáltó életét és futballpályafutását lenne hivatott feldolgozni (feldolgozni a feldolgozhatatlant?…), ám a sors úgy hozta: életünk egy-egy meghatározó ese­ménye annyira összeér, ami ezt lehe­tetlenné teszi.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – ajánló Lakat T. Károly sorozatához

A 20. század bővelkedett a tudományos és a technikai újításokban, sokat fejlődött az egészségügy, a kultúra fantasztikus alkotásokkal lépett a világ elé, de ezt a századot a példátlan méretű háborúk és népirtások is jellemezték. Könnyebb róla filmet készíteni, mint átélni – mondta a híres olasz rendező, Bertolucci, amikor filmre álmodta a huszadik századot. A 21. század elején már kevesen vannak köztünk olyanok, akik végigélték az előző század örömeit és szörnyűségeit. Ők azok, akikkel ha találkozunk és elkezdenek mesélni az életükről, pillanatok alatt úgy érezzük, hogy velünk együtt él a történelem, hogy mi is részesei vagyunk azoknak az éveknek, melyek örökre megváltoztatták a világot. Ahhoz, hogy ezt a megváltozott világot az utókor is érteni tudja, ezeket a „meséket” meg kell őrizni, le kell jegyezni és nem csak a szívünkben, de a pergamenek lapjain is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Aranylabda: 50 éve Albert Flórián volt a világ legjobbja
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ