21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel

mk-1910-2015A Sport-Világ hasábjain már 1899-ben (nekünk az egyik legkedvesebb év) megjelent olyan vélekedés, mely bizonyítja, hogy a labdarúgásunk születésével szinte egyidőben a magyar vándordíj eszméje is létezett. A klasszikusnak számító nemzeti trófeát, a Magyar kupát 1910-ben írták ki először, összesen 74 döntőt rendeztek meg (többször idő előtt félbeszakadt a kupasorozat), a lebonyolítási formát pedig többször módosították. Előtte azonban már létezett egy rangos vándordíj, az Ezüstlabda, melyről manapság nagyon kevés szó esik, pedig valójában a Magyar Kupa előhírnökének számított. Először 1903-ban mérkőztek meg a csapatok a serlegért (Polonyi Géza országgyűlési képviselő anyagi támogatásával, Paár János tervei alapján, Fábry János műötvös készítette), amit vándordíjnak szántak és az a csapat nyerte meg végleg, amely háromszor egymás után, vagy sorrend nélkül ötször győzött a döntőben. A sorozat számtalan “buktatót” élt meg, volt mikor alig jelentkezett csapat, volt mikor a az egyik csapat a megismételt döntőben nem tudott kiállni. Ettől függetlenül 1909-ig minden évben megrendezték, az elsőt a Ferencváros nyerte, ahogy az utolsót 1909-ben is, mely az ötödik győzelmünk volt, így végleg az Fradi birtokába jutott az Ezüstlabda. Még ment az Ezüstlabda sorozat amikor 1908-ban felvetődött egy angol mintára lebonyolítandó kupa megrendezésének lehetősége, amit az MLSZ támogatott és amikor a Fradi végleg elnyerte az Ezüstlabdát, azt megszüntetve, létrehozta a Magyar Kupa sorozatot.

27 – 34 – 20: röviden ennyi lenne a Ferencváros tényleges eredménylistája a hőskortól a napjainkig, mely számokhoz reményeink szerint 2015. május 20-án egyet hozzá lehet majd adni. Az első kettőhöz biztosan, hiszen a Videoton elleni kupadöntő lesz a 28. Magyar Kupa-döntőnk (az 1911/12-es idényben nem álltunk ki az MTK ellen, míg az 1976/77-es idényben körmérkőzéses alapon dőlt el a négyes döntőben a kupa sorsa), a döntőink történetének 35. mérkőzése – ezek a “tuti” számok, arra meg jelen pillanatban csak a szívünk tudna választ adni, hogy a 20 végső győzelmünkhöz is hozzáadhatunk-e egyet, vagy sem. És ha szív, akkor május 20-án, a késő esti órákban már 21-et fog dobbanni. Mivel azonban a szívünk és az agyunk csak együtt tud létezni, ezért gondoltuk azt, hogy felvezetőként barangolunk egy kicsit a Magyar Kupa-döntők zöld-fehér történetében.

(fotó: Sportmenű/Kárpáti Balázs)

(fotó: Sportmenü/Kárpáti Balázs)

Eddig összesen 74 kupadöntőt rendeztek, mely az 1910-s induláshoz “kevésnek” látszik, de tudni kell, hogy voltak évek amikor nem került kiírásra a Magyar Kupa: az I. világháború éveiben, a 30-s évek közepén amikor a profi csapatok – köztük a Ferencváros is – inkább külföldi túrákon vettek részt, a kommunista hatalom kezdeti éveiben 1950 és 1963 között csak három alkalommal rendezték meg. 1964-től csupán egy évben, 1970-ben nem írták ki a kupát, azt is azért, mert abban az évben tértünk át újra az ősz/tavaszi bajnoki rendre. A történeti hűséghez annyi tartozik még hozzá, hogy legtöbb alkalommal (természetesen) a Fradi nyerte meg a kupát (mindenki pontosan tudja a számot), utánunk az MTK következik 12 győzelemmel, a dobogó képzeletbeli harmadik fokára az Újpest állhat fel 9 győzelemmel.

A Ferencvárosi labdarúgás 1913. június 1-én szerezte az első kupagyőzelmét. A döntőben a BAK csapatát vertük 2:1-re, góljainkat Schlosser és Tóth-Potya István szerezték. A mérkőzéssel kapcsolatban számtalan anekdota maradt fel, a “legpikánsabb” szerint Schlosser felesége megsértette az egyik BAK játékos barátnőjét, melyért a tettre kész barát próbált utólag elégtételt venni a férjen a mérkőzés után az öltözőben (már a pályán is vívtak egy rövid menetet), ahol azonban győzött a túlerő és a csapattársak „kitoloncolták” a felhevült párbajhőst.

Az első “dupla” döntőt, helyesebben megismételt döntőt 1922-ben vívtuk az ősi ellenféllel, az Újpesttel (akkor még Dózsa nélkül). Mindkét mérkőzést semleges pályán, a Hungária körúton rendezték, az elsőn 2:2-s döntetlen született (végig a Fradi irányított, számtalan gólhelyzetet puskáztak el csatárok), a “visszavágón” 8 ezer néző előtt, Wágner góljával (aki a Fradiban eltöltött 5 éve alatt csak 8 mérkőzésen játszott és 5 gólt szerzett, a döntőben szerzett gólja pályafutása legfontosabb találata volt) nyertünk és szereztük meg a második kupagyőzelmünket. Ezután egy újabb Újpest skalp következett 1927-ben, amikor is a kialakulóban lévő második Fradi-aranycsapat 3:0-ra verte a lilákat. “Imponáló biztonsággal nyert a Ferencváros. A Magyar Kupa 1926/27 évi döntője izgalmas és elkeseredett küzdelmet hozott a túlfűtött hangulatban igazságos eredménnyel” – ezzel a föcimmel összegezte a döntőt, ahol a játékosok hevülete gyorsan ráragadt a közel 9 ezres szurkolótáborra is, a mérkőzés után be is tódultak a pályára és órákig tartó ünnepség vette kezdetét.

Állnak(balról): Lyka, Háda, Turay, Blum edző, Toldi, Kohut, Papp. Guggolnak: Táncos, Takács II., Sárosi, Lázár, Korányi

Állnak (balról): Lyka, Háda, Turay, Blum edző, Toldi, Kohut, Papp. Guggolnak: Táncos, Takács II., Sárosi, Lázár, Korányi

Mielőtt ugornánk egy nagyot (közel 40 évet), még egy legendás Újpest elleni kupadöntőről kell megemlékezni (írhattam volna azt is, “kutya kötelességünk”). Közte mócsing – vajon ki lehet hagyni egy olyan döntőt, ahol az ősi riválist kergettük az őrületbe? 11:1, még leírni is komikus, ezért inkább megismétlem: 1933. május 25. Ferencváros-Újpest 11:1 (6:0), Gólszerzők szépen sorban: Táncos, Sárosi, Takács, Takács, Sárosi, Sárosi, Táncos, Toldi, Takács, Kohut, P. Szabó (0:10-nél jött a szépítés), Takács. Bár a ’30-as éveket csak nagyapám anekdotáiból ismerem (plusz természetesen könyvekből), mégis ámulattal tekintek a kor Ferencvárosára és ha egyszer beleülhetnék G.H. Wells időgépébe, az egyik utam célpontja biztosan 1933. május 25-e lenne. Benne Sárosi Gyurka parádéjával, a híres T-betűs csatársorral, Lázár tanár úr elegáns játékával és a kispadon Blum Zoltán csendes, visszafogott zsenialitásával, mellyel összerakta minden idők egyik legjobb Ferencvárosát.

Érdekesség, hogy amíg az I. Világháború éveiben szüneteltek a kupaküzdelmek, ugyanez nem mondható el a második világégés legszörnyűbb éveire. 1940 és 1944 közötti 4 kupadöntőből a Fradi hármat megnyert, ráadásul zsinórban. 1945 és 1963 között mindössze négy alkalommal írták ki a kupasorozatot, melyből az 1956-ost a Ferencváros nyerte, melynek a döntőjére 1958. augusztus 20-án került sor a Népstadionban (a csuszást nem nagyon kell magyarázni). Nálunk szünetelt a nemzeti kupa, de Európa többi országában egyre népszerűbbek lettek a kupasorozatok, melyre ráerősített az UEFA is és 1960-tól elindították a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK), mely az MLSZ-t is arra “kényszerítette”, hogy újra iktassa be a magyar labdarúgás programjába a nemzeti kupát.

A Ferencvárosi labdarúgás történetében bármennyire is előkelő helyet foglalnak el a hatvanas évek (bajnoki címek, VVK győzelem, Aranylabda, Világválogatottak), Magyar Kupát (akkor MNK-nak hívták) nem sikerült nyernünk, döntőt is csak egyszer játszottunk 1967-ben (a Győri ETO nyert). Közelmúltunk egyik emlékezetes győzelmét 1978. augusztus 20-án arattuk a Pécs ellen. Hosszabbítás után nyertünk úgy, hogy az első félidőben még a Pécs vezetett 2:0-ra, majd Bálint szépítő találta után Nyilasit kiállították. Emberhátrányban dobbant a Fradi szív, előbb Pogány egyenlített, majd a hosszabbításban újabb két Fradi gól következett (Szokolai, Martos), amit a Népstadion 15 ezres szurkolója felállva ünnepelt. Ránk is fért. A bajnokságban rosszul szerepeltünk (9. hely) amit csak tetézett a rossz emlékű argentin VB, benne Nyilasi és Tőröcsik kiállításával. Érdekesség még, hogy az 1977/78-s MNK-t egy hónap alatt “zavarták” le és az elődöntőben a bajnok Újpesti Dózsát vertük meg.

KS_19740507-0005-19740501-2Ha nem tartok egy kis szünetet az összefoglalóval és nem nézek rá a Tempó, Fradi! kezdő oldalára, kihagyok egy kupadöntőt, mely önmagában nem lenne túlzottan érdekfeszítő (nyertünk 3:1-re a Komló ellen), de a hozadéka annál inkább, mert az történelmet írt a magyar labdarúgásban. Kupagyőztesként indulhattunk az európai KEK sorozatban és egészen a döntőig jutottunk! Cardiff City, Liverpool, FF Malmö és a kimondhatatlan nevű Crvena Zvezda (atyaég, az a belgrádi visszavágó!) legyőzése kellett ahhoz, hogy 1975. május 14-én, Bázelben a Dinamo Kijev ellen játszhassunk a KEK serlegért. A döntőt elvesztettük ugyan, mégis labdarúgásunk történetében aranybetűvel íródik.

A rendszerváltás utáni évek három kupagyőzelmet hoztak. Ráadásul mindhármat emlékezetes döntők után nyertük meg (oda-visszavágó rendszer). 1993. júniusában az akkor még másodosztályú Haladás ellen kétszer is 1:1 lett a vége, akkor büntetőkkel nyertük meg a kupát. Rá egy évre könnyebb dolgunk volt, a Honvédot kétszer is legyőztük, ott a második mérkőzés után a rendőrség-játékosok-szurkolók-Nyilasi “közelharc” miatt nehezen feledhető. A következő évben is kettős győzelemmel diadalmaskodtunk a Vác ellen, de van olyan Fradi szurkoló aki feledni tudja az 1995. június 21-i váci mérkőzést? 4:3-ra nyertünk úgy, hogy a 38. percben a Vác már 3:0-ra vezetett, onnan álltunk fel és fordítottuk Lipcsei parádés játékával.

A 20. Magyar Kupa-győzelmünket 2004. május 5-én ünnepeltük a Puskás-stadionban, mindösszesen 4 ezer néző előtt! Vajon miért is nem voltunk kíváncsiak a döntőre? Nehéz erre válaszolni és itt csak a saját magam érzéseire hagyatkozhatok. Egy évvel voltunk a “borzalmak éjszakája” után, nagyon nem szerettük a 12 csapatos (alsó-, felsőházas rendszer) bajnokságot, Garami Józsi bácsit Pintér Attila váltotta a kispadon, rossz volt a hangulat az öltözőben, de a lelátón is. Megnyertük a Magyar Kupát és a bajnokságot is, Pinyőnek mégis mennie kellett, a klub meg szép lassan sodródott a “végzete” felé (2006).

Az utolsó kupagyőzelmünk óta 11 év telt el. Ugyanannyi, mint az utolsó bajnoki címünk óta. Túl hosszú és túl fájdalmas időszakot hagytunk magunk mögött. Bajnokok nem lettünk, de 11 év után Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetünk a Groupama-Arénában. Vajon 20-ra húzunk egy lapot? Nem vagyok egy nagy kártyás, de azt tudom, hogy 19-re lehet még húzni lapot, de 20-ra még akkor sem ha van olyan, hogy az ász csak egyet ér, bár ez a szabály csak 21-nél nagyobb számoknál érvényesül.

Ettől függetlenül Fradista szívünk játszva felrúgna minden íratlan szabályt annak érdekében, hogy 2015. május 20-án, este 10 óra magasságban, Böde Dani emelje magasra a Magyar Kupát, miközben az Arénát a Fradi himnusz imádott refrénje töltené be.

2 hozzászólás a(z) 21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel bejegyzéshez

  • Értelmezési segítséget szeretnék kérni e helyütt:
    “Schlosser felesége megsértette annak barátnőjét, melyért a tettre kész barát próbált utólag elégtételt venni a férjen a mérkőzés után az öltözőben (már a pályán is vívtak egy rövid menetet),”
    Kit takar az “annak”? Ki volt ez a barát, meg egyáltalán, kinek a barátja?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 05.27. 20:00 Újpest–FTC (Tv: M4Sport)
Következik: 05.31. 21:05 PFLA-FTC (M4Sport)
Következik: 06.07. 21:05 FTC-DVTK (TV:M4Sport)
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST